KEDVENCEK_TEMETŐJE

GOREFEST

GOREFEST – Erase (1994)

Ha a kilencvenes évek elején-közepén élted death metalos korszakodat, biztosan emlékszel még az 1989-ben beindított Gorefest nevű holland csapatra, akik az 1991-ben megjelent „Mindloss” című koronggal debütáltak, mely viszonylag hamar a színtér alapc…

IDILL_OF_CHAOS

IDILL OF CHAOS – Unholy Tales (2016)

Amikor létrejött a Kedvencek temetője rovatunk, hirtelen számtalan album ugrott be, melyről érdemes lenne megemlékezni. Hatalmas csapatok elfelejtett lemezei, kisebb csapatok alkotásai, melyek szintén hasonló cipőben járnak, és olyan kis gárdák album…

CONFESSOR

CONFESSOR – Condemned (1991)

Míg egyes rockzenei műfajok képesek voltak akár arénákat is megtölteni, addig a doomzene az underground falai között talált magának hosszan tartó szálláshelyet, még annak ellenére is, hogy a legendás Black Sabbath egyes dalrészleteiből sarjadt ki mag…

ac/dc

AC/DC – The Razors Edge (1990)

Emlékszem, az AC/DC tizenkettedik soralbumát, az 1990. szeptember 24-én kiadott „The Razors Edge” című korongot a megjelenése napján vinyl-formátumban vettem meg Angliában, miközben középiskolai nyelvoktatáson vettünk részt az osztállyal a Kent grósá…

KEDVENCEK_TEMETŐJE

NAPALM DEATH – Harmony Corruption (1990)

Az 1981-ben(!) megalakult birminghami death metal/grindcore alapcsapat, a Napalm Death (a név az amerikai hadsereg által a koreai és a vietnami háborúban is bevetett bomba folyékony és gyúlékony alapanyagának súlyos égési sérülést okozó hatásából ere…

KEDVENCEK_TEMETŐJE

PARADISE LOST – Tragic Idol (2012)

Oka van annak, hogy mostani retrospektív anyagunk a britek tizenharmadik lemeze. Bár annyira nem régi maga az album, hiszen csak 11 éves, de pont egy olyan eleme az életművüknek, mely megdöbbentően mellőzött, még a csapat által is. Ezen a ponton már …

Black_Sabbath

BLACK SABBATH – Forbidden (1995)

A Kedvencek temetője rovatunkban nemrég olvashattál a legendás angol heavy metal banda, a Black Sabbath 1994-es albumáról (a cikket ITT találod), most pedig az azt követő – talán legmegosztóbb –  lemezük, a „Forbidden” kerül bemutatásra.
[…] Bőveb…

Black_Sabbath

BLACK SABBATH – Cross Purposes (1994)

Az 1969-ben megalakult astoni hard rock/heavy metal alapvetés, a bajuszos riffmester, Tony Iommi vezette Black Sabbath közel ötvenéves pályafutását majdnemhogy több viharos időszak teszi ki, mint amennyit a csúcson töltött a zenekar.
[…] Bővebben!…