Delain

Delain

DELAIN – Dark Waters (2023)

2001-ben Martijn Westerholt kivált a holland Within Temptationből, egy évvel később pedig saját projektet indított Delain név alatt, amely csapat igen komoly változásokat élt meg az elmúlt 20 év során. Több tagcsere tarkította pályafutásukat, hol a d…

Charlotte Wessels

Külön utakon folytatják a Delain tagjai

Váratlan hír érkezett a holland zenekar háza tájáról: A Delain gyakorlatilag feloszlik, és mostantól kezdve Martijn Westerholt szólóprojektjeként működik tovább. Ez azt jelenti, hogy a billentyűsön kívül minden tag elbúcsúzik a Delaintől, beleértve Charlotte Wessels énekesnőjét is, aki közleményben erősítette meg a szomorú híreket. – A Delain közel tizenhat éve volt a világom része, eddigi életem fele és a teljes zenei pályafutásom. Tehát nehéz szívvel erősítem meg, hogy a Delain Martijn önálló projektjeként folytatódik, és a zenekarban való közreműködésem itt véget ér – írta az énekesnő. – Tudom, hogy jelenleg sok bennetek a kérdés a miértekkel kapcsolatban. Ezt teljes mértékben megértem és tiszteletben tartom. Egyszerűen fogalmazva, ez egy szomorú következménye több mint egy évnyi megoldáskeresésnek a felépült sérelmekre. Egy részem úgy érzi, cserben hagylak titeket, szeretném, ha tudnátok, nem volt könnyű ezt a döntést meghozni, és elnézést kérek azoktól, akik nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy újra lássanak minket a színpadon a karantén után. Egészen a közelmúltig azt hittem, benne lehet a pakliban a dolog. Az elmúlt tizenöt évben olyan zenéket adtunk ki, amikbe beletettük szívünket és lelkünket. Bejártuk a világot, rengeteg színpadon zúztunk, és sok csodálatos rajongóval találkoztunk; mindezt mérhetetlenül nagyra értékelem. Charlotte továbbá leírta, hogy a többi tag is […]