Gedeon Reflects- Előtted Áll címmel megjelent a csapat második nagylemeze.

Rockvilág.hu online rockmagazin

Nap mint nap különféle kihívások, feladatok, döntési lehetőségek állnak előttünk, és csomó ember vesz minket körül. Az album dalszövegeiben visszatérő motívum, hogy a megoldás, a nehézség vagy épp egy segítő ember sokszor ott van közvetlenül előttünk, csak észre kell vennünk. Fontosnak tartjuk, hogy bátran nézzünk szembe a saját életünk akadályaival és örömeivel, mert sokszor pont az orrunk előtt találjuk meg, amit keresünk. – írja az album címéről Gedeon András énekes.

Második album – miben több ez, mint az első?

2023-as Sokszor érzed úgy album óta két év tapasztalatot gyűjtöttünk, rengeteg élménnyel, fejlődéssel, kísérletezéssel. Mindenki fejlődött a hangszerén, és zenekar szintjén is sokkal jobban együtt dolgoztunk, illetve a dalszövegek terén is Balázs sokat hozzátett Andris eredeti ötleteihez.

Emellett még jobban törekedtünk arra, hogy olyan emberekkel dolgozzunk, akik nagyban elősegítik azt, hogy még minőségibb legyen az új anyag. Isti Halmay István dobtanárral aprólékosan kidolgozta a dobtémákat, míg Andris Csongor Bálinttal (Useme, Subscribe) hétről hétre finomította a dalszövegeket, dalszerkezeteket és dallamokat. Felvételeknél nagyon jól jött Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) dobos múltja, illetve keverésnél Károly Tamás (Hangart) zeneisége és maximalizmusa. Gedeon Máté (GD:ON) producerkedése által is szintet léptek a dalok. 

Szintén kiemelnénk a zenei közreműködőinket: Novák Netti zseniális csellójátékát, Kántor Bogi erőteljes énekhangját az eddigi egyetlen duett dalunkban (Visszaút), Béres Vera csodaszép vokálját, illetve Marczell Márton és Timár Benjámin profi zongorajátékát.

Gedeon Reflects- Előtted Áll címmel megjelent a csapat második nagylemeze.

Lemezbemutató koncert

Május 30-án tartottuk a lemezbemutatónkat a Muzikum Klubban. 5 közreműködőt is hívtunk, akikkel úgy szólaltak meg a dalok, mint eddig soha. A közönség visszajelzései alapján is maradandó élményt sikerült nyújtanunk, számunkra egy igazi ünnep volt. Egy videó a ráadás dalról, ahol Andris a közönséggel együtt tombolt:

Zenei felállás

  • Gedeon András – akusztikus és elektromos gitár, ének, vokál

  • Kiss Balázs – elektromos gitár, ének, vokál

  • Kiss Tamás – basszusgitár

  • Megyeri István – dob

Szerzőiség
Szövegírók: Gedeon András, Kerékgyártó Dénes, Kiss Balázs, Megyeri István
Zeneszerzők: Gedeon András, Kiss Balázs, Megyeri István, Kiss Tamás, Gedeon Máté

Közreműködő előadók:

  • Béres Vera – vokál

  • Csongor Bálint – vokál

  • Gedeon Máté – producer

  • Kántor Bogi – ének

  • Marczell Márton – zongora

  • Novák Netti Vivien – cselló

  • Timár Benjámin – zongora

Stúdiómunka:

  • Cselló felvétel, 09 felvétel, mix, master – Károly Tamás (Hangart Stúdió)

  • Énekfelvételek, ének producer – Csongor Bálint (Subscribe, Useme)

  • Dob- és akusztikus gitár felvételek, 04 mix – Botlik Mátyás (Grenma Stúdió)

  • 08 felvétel és mix: Tornai Zsolt és Tóth Péter (Nortyx Hangstúdió)

  • Gitárok és basszusgitár felvétel – Gedeon András és Kiss Balázs

Lemezborító:

  • Seyfried Gellért

Online felületeink

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.