Fémforgács
2021-ben indította útnak a Felfedezőt a Cavern Deep nevű svéd banda még trióként, akinek viszontagságos kalandjait, lelki megpróbáltatásait a Part II – Breach során folytathattuk 2023-ban. A zenekar mindkét lemezével foglalkoztam, így nem maradhat ki a trilógiának szánt történet záró darabja sem, amit The Bodiless címmel rögzítettek. Íme egy kis gyorstalpaló annak, aki ebből kimaradt: egy kalandorokból álló csapat elindul a föld mélyére, hogy eddig ismeretlen világot fedezzenek fel. Lent az örök sötétség várja őket, ám ez a várakozásokkal ellentétben nem volt lakatlan. A homályban élő, más dimenzióból érkező lényekre lelnek, akik lassan felzabálják a homályban tapogatózó, elveszett utazók testét és szellemét. Végezetül egy mindenek felett álló entitás részévé válnak, amely nem emberi szemmel tekint a létezésre. Ezek alapján igencsak vastag pszichedeliát sejthettek a háttérben és természetesen nem véletlenül, hiszen a Cavern Deep egy rendkívül mély, nyomasztó doom metal egyvelegen keresztül kommunikál a felszínen maradt hallgatóságával. Ebbe az egyvelegbe tartozik némi stoneres íz, sludge és csipetnyi progresszió is, az elszállósabb pillanatok és az ének pedig könnyedén társítható a post metal jelzőkkel. Hangulatképek tekintetében alap a klausztrofóbia és a szorongás, az elveszettség érzése. Jól hangzik, ugye?
A végeredmény a sokszínűség ellenére teljesen egységes, bőven elmondható, hogy a harmadik nekifutásra teljesen letisztult és konkrét. Minderre szükség van, mert a The Bodiless a legelrugaszkodottabb dalcsokor és a történet kiteljesedését, nagyívű lezárását szolgálja. A Felfedező fizikai léte megszűnt, a Breach során lelke belépett a túlvilágba. Itt vesszük fel újra a fonalat: a testtelen entitásról leradírozunk mindent, aminek köze van az emberi léthez. Elveszett korokon, jövőbeli csatákon és ismeretlen világokon átutazva ér el a teljes megsemmisülésig. Igazán elborult fantázia húzódik meg a koncepció mögött, ami voltaképp a létezés kérdéseivel, a halál utáni élettel és a járatlan utaktól való, csontig hatóló rettegésről szól. Persze a szövegek kevés kézzel fogható dolgot árulnak el, a zenével karöltve hagyják, hogy ténylegesen belemerülhessünk a dalok sodrásába. Miután a létezés megkérdőjelezéséig kísérnek minket a szövevényes lovecrafti rémálmok birodalmában, a történetet érdekes módon fejezik be.
De ne ugorjunk ennyire előre… A lemez a szokásos ronda borítóval rendelkezik, amihez szerencsére nagyon jó hangzás kapcsolódik. Érvényesül a súly, a finom megoldások mégis képesek utat törni maguknak. Ilyenből akad bőven, hiszen azon túl, hogy hivatalosan is bevették köreikbe a második lemezen még csak beugróként szereplő, progresszív rock zenekarból érkező Johannes Behndiget, továbbra is mindenki kiveszi a részét az énekből. Ez nem azt jelenti, hogy duetteket, egymásra reagálásokat hallhatunk, hanem okosan egymásra pakolt rétegeket és lágy kórusokat. Vendégek is csatlakoztak a fináléhoz, mint például Marty Harvey a Slomatics nevű sludge/doom formációból. Nem igazán ismerem a zenekart, de a The Bodiless című nyitó dalban produlált hangja alapján biztosan belehallgatok pár lemezükbe. A csendesen csordogáló tétel nehéz lüktetésével szinte észrevétlenül a nyakunk köré tekeredik és gyorsan azon kapjuk magunkat, hogy beüt az oxigénhiányos delírium. A másodikként érkező Queen Womb aztán belepetézik az öntudatlanná váló agyunkba gótikus mormolásával és súlyos sludge riffjeivel, a Putrid Sentry során pedig megtapasztalhatjuk, milyen érzés lehet a fejlődő lárvák mocorgása a szürkeállományunkban. A mocskos, karcos dalban kiváló ellenpólusként működik a tiszta ének, valamint a kórusok is igazán hatásosak. Hiába lett valamivel gyorsabb a soron következő Moskstraumen című tétel, talán ebben tetőzik legjobban a pszichózis, amihez Martin Ludl szaxofonszólója is jelentősen hozzájárul a dal második felében. Üdítőnek hat, hogy a hangszer nem csupán hangzatos díszítőelemként funkcionál, hanem nagyban hozzájárul a dalhoz.
Enyhülést elsőként a Galaxies Collide hoz számunkra nyugalomra intő akusztikus hangjaival, remek szólójával, de azért azt sem engedi elfelejteni, hogy itt világegyetem méretű entitások pingpongoznak a tehetetlenül sodródó galaxisokkal.
…és elérkezünk a 3 lemezes történet végéhez a meglepően rövid Full Circle során. A Felfedező sötét kálváriája végén ismét ott találja magát a barlang bejárata előtt 49 társával, hogy farkasszemet nézzen a mélységgel. A kűzdelmeknek sosem lesz vége, a létezés egy kiúttalan csapda, mi pedig a körforgás szerves részét képezzük.
A zenekar az évek során együtt fejlődött, változott saját projektjével, aminek a végére egy igazán misztikus befejezést kanyarintottak, így nagy kérdés, hogy merre haladnak majd tovább. Én minden esetre kíváncsian várom a továbbiakat, mert a Cavern Deep egy igazán bátor és elkötelezett formációként marad meg az emlékeimben. Akinek az előző anyagok bejöttek, most sem fog csalódni, az újaknak javaslom a teljes történet megismerését, persze nem egyszerre, mert még ez a 38 perces anyag sem tartozik a könnyen emészthető fémzenék közé.
