Fémforgács

Első videóklipjével jelentkezett a hazai death metalos Lycanthropia. A dunaújvárosi death metalos csapat The Seventh Empire című videója az alábbiakban nézhető meg.
„Mérföldkőhöz érkezett a Lycanthropia története: elkészült az első videóklippünk. A választás a The Seventh Empire című vadonatúj nótára esett, amely a Postmortem Civilization című következő anyagunk egyik oszlopos tétele lesz.
Ezúton is szeretnénk hálás köszönetünket kifejezni Dudás Sándornak a kiváló soundért, illetve Csecskedi Lászlónak, hogy profizmusával, hozzáállásával és irányításával olyan klipet sikerült készítenünk, mely abszolút megvalósította az elképzeléseinket és az elvárásainkat.
Továbbá ezer hála és köszönet Pippiri Pappunak, hogy leaprította, amit kell, és így teljes zenekarként tudtuk megvalósítani a felvételt. Külön köszönet Suplicz Mihálynak a helyszínért, illetve Pálfi Lászlónak a nagyszerű fotókért.
Ezek az emberi hozzáállások reményt adnak, hogy lesz élet a halálutáni civilizációban is. Fogadjátok akkora lelkesedéssel, mint ahogy készítettük.”
