Fémforgács
A már több, mint 20 éve létező holland Epica magát az elmúlt 10-15 éveben a szimfonikus metal műfaj egyik legnagyobbjává nőtte ki, anélkül, hogy bármi balhés vagy megkérdőjelezhető dolog történt volna az együttesen belül, és még fent tudta tartani a zenei egységét. 2002 óta szépen sorban adta ki az albumait, nagyrészt a bevált recept szerint. Viszont a kilencedik albumuknál szakítottak a jól bevált recepttel és más irányba indultak el, kísérleteztek kicsit a tőlük nem megszokott dolgokkal, mint például azzal, hogy nincs külön intro száma az albumnak. Ezt én jó dolognak tartom, mert szerintem unalmas volt minden album elején hallani az 1-2 perces instrumentális introt, amiket a legtöbbször úgyis átugrottam. Egyedül koncerteken hangoztak jól ezek a felvezető dalok. De továbbá ide sorolható, hogy eddig ez a második legrövidebb albumuk a debütáló The Phantom Agony (51 perc) után, hiszen ez csak 61 perc hosszúságú és az összes előző albumukkal ellentétben ennek a különféle kiadása nem tartalmaznak bónusz dalokat sem, amikkel néhány albumuk egy teljes CD játékidejét, akár 80 percet is elérte. A banda szándékosan nem akart bónusz trackeket erre az albumra és nagyon leszűkítették, hogy mit akarnak rátenni, nem maradtak kérdőjeles, B-oldalnak való dalok. Továbbá ez az első olyan albumuk, aminek borítóján se banda neve, se az album címe nem szerepel.
Az Aspiral a pörgős, popos hangzású Cross The Divide-dal indít. Ilyen könnyed, pörgős daluk, ami ennyire pop lett volna, nem volt még az előző albumukon sem, ezért érthető, hogy az egyik beharangozó klip ehhez készült, hogy jobban megfogja az együttes iránt érdeklődőket. Első pár hallgatásra nekem a 2016-os The Holographic Principle albumon található Edge of the Blade c. dal jutott eszembe. A második dalnál még mindig a popos, könnyedebb részénél tartunk, az Arcana a hatalmas kórusokat és a kamarazenekart előtérbe helyező, klasszikus, régebbi Epica dalokat megidéző szám.
Viszont az első két könnyedebb dal után jön a mély víz. Visszatérünk a 2009-es Design Your Universe-ön eddig lezártnak tekintett A New Age Dawns témához. Magán a dalon is érezhető, hogy visszahozza a 2009-es lemez hangzását és a progresszív vonal kerül újra előtérbe. Ezt követő Obsidian Heartban is az előző lemezekről megszokott vonal köszön vissza. A Fight to Survive – Overview Effect – visszanyúl az Omega albumhoz, viszont a dal közepén egy kis metalcore szaggatás is feltűnik Mark hörgése mellé.
Újabb dal következik sorozatból, a Metanoia – A New Age Dawns Part VIII – is az általam jobban kedvelt, progos számok közé tartozik. Majd jön az album számomra legrosszabb tétele, a T.I.M.E.! Az elején a gyerekkórus és visítás már elveszi a kedvem tőle, egyszerű, sablonos refrén és szövegek miatt egyáltalán nem illik a lemezre. Instrumentálisan kicsit a The Hologrpahic Principle dalaira emlékeztet, sokkal jobbat ki lehetett volna hozni, ha nem rontják el a refrénnel és a gyerekek hangjával.
Apparition és az Eye of the Storm is a jól megszokott vonalat viszik tovább, kellemesen hallgatható dalok. Zárás előtt pedig az A New Age Dawns sorozat kilencedik része, a The Grand Saga of Existence következik. Ebben is érezni, hogy nagyon visszanyúltak a Design Your Universe albumhoz. Hogy ezzel végleg lezárult-e a sorozat? Az kiderül a következő lemez(ek)en…
Végül pedig megkapjuk a címadó dalt, az Aspiralt, ami az albumon lévő kötelező ballada, ezt Simone érzéki hangja vezeti fel zongorával, majd a közepén egy beszéd mintát hallhatunk Stanislav Szukalski művésztől, akinek az azonos című szobra inspirálta az albumot is. Végül pedig epikus zárás, ezúttal az elő verzióban már hallott extra versszak nélkül, amit Simone az album felvétele után talált ki az élő produkcióhoz, így azt már nem tudták hozzáadni a lemezhez. Szerintem mindenképp jó záródal.
Az Epica összehozott egy olyan lemezt, amihez vegyes érzelmekkel álltam hozzá az előzetesek alapján, mert azok eléggé sablonosnak, vagy hozzájuk képest túl poposnak tűntek. De végül a megjelenés előtt a banda honlapján tarot-kártyák formájában kiadott részletek meggyőztek, hogy jó album lesz ez, és kapunk az együttes progresszív és death oldalából is. Éles kontrasztot alkotnak a klipes dalok és a többi, hosszabbra kidolgozott tétel, így az utóbbiak vettek meg engem. Végül tényleg egy jó albumot hozott össze az Epica, ami felülmúlta a várakozásaimat. Hogy élőben milyenek lesznek az új dalok? Az kiderül a FEZEN fesztiválon augusztus elsején!
