március 2025

pride

A Sziget kiáll a Pride mellett

„A Sziget kiáll a Pride mellett. A Sziget mellettetek áll” – ezzel a felütéssel fejezték ki szolidaritásukat az LMBTQIA+ közösséggel a Sziget Fesztivál szervezői, miután kedden megszavazták a parlamentben a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslatot. A Sziget mindig is a szabadság és az elfogadás szimbóluma volt, ahol a látogatók valóban önmaguk lehetnek. Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője korábban a Príma Szovjet Gépkocsi podcastben beszélt arról, ha Orbán Viktor évértékelőjén elhangzottak alapján a kormány ellehetetlenítené a Pride megtartását, a Sziget befogadná a felvonultást. A parlament kedden délután végül megszavazta a Pride betiltására vonatkozó törvényjavaslatot, amely – miután Sulyok Tamás köztársasági elnök még aznap éjjel […]

A A Sziget kiáll a Pride mellett bejegyzés először a On Stage jelent meg.

feloszlás

Spell of Enchantress – Külön utakon folytatják

A Spell of Enchantress egy duó közös projektje volt, amit ITT mutattunk be magazinunkban. Az énekesnő, Catherine Delahaye hosszú és szomorú bejegyzésben tudatta a rajongókkal, hogy ebben a formában a projekt nem folytatódik. A közleményben kitér arra, hogy a döntés nem az övé volt, zenésztársa, Sermilion közölte vele, hogy véget szeretne vetni a közös munkájuk ezen formájának. – A zeneszerzés ennek a bandának túlságosan megerőltetővé vált számára, nagyon csekély megtérüléssel, ezért úgy döntött, hogy egy másik projekttel turnézik – írta Cathy, akit meglepetésként ért a bejelentés, mivel már dolgozott a tervezett második album egyik dalán. – De megértem a prioritásait, és be kell vallanom, évek óta frusztráltnak éreztem magam amiatt, hogy egészségügyi problémáim megakadályoztak abban, hogy mindent beleadjak ebbe a projektbe, amit akartam. A két zenész békében vált el, és abban megegyeztek, hogy feldolgozásokat továbbra is szívesen készítenek együtt. Mivel maga a Spell of Enchantress eredetileg Sermilion projektje volt, így a dalokat ő újra rögzíti szólóban, meglátva, mi lesz az eredménye. Catherine kiemeli továbbá, hogy mint a csapat menedzsere, sokat tanult a zeneiparról, és büszke arra, amit elértek. A két tag egyébként sosem találkozott egymással személyesen, végig távmunkában készítették dalaikat, mivel két külön országban élnek. Emiatt aztán színpadra sem sikerült elvinni […]

énekesnő

Énekesnőt keres a Rage of Romance

Kisebb csendet tört meg a görög Rage of Romance zenekar mai napon közzétett bejegyzésével. Eszerint „női énekest keresnek negyedik albumuk felvételeihez, amely nyolc dalt tartalmaz, és mint az eddigi albumok, nemzetközi kiadónál fog megjelenni”. A jele…

fezen

FEZEN fesztivál – újabb nevek kerültek bejelentésre!

Március 14-én újabb neveket jelentett be a már meglévőek mellé a székesfehérvári fesztivál. Főleg a hazai rock és metál vonalból kaptunk előadókat. A magyar fesztiválok egyik állandó vendége, a kalózos Alestorm is fellép itt. De láthatjuk majd olyanokat, mint a LAZARVS, Fish!, Lord, Depresszió, Road, Deák Bill Blues Band és a Totális Metál. Az első […]

Terrordactyl

Terrordactyl – Ausztrál dinocore

Március 16-án CRETACEOUS CARNAGE címmel jelent meg dinocore-t játszó ausztrál Terrordactyl új anyaga. Az alapjaiban deathcore/metalcore/slam vonalas egyszemélyes szóló-projektet Raymond Martin (The Senate, Wraith) működteti, aki új albumának ASSET 87 dalához videót is készítette. A dalban a szintén ausztrál blackened /tech-death banda, az Ecydsis énekese, Sidney Paech működik közre. A CRETACEOUS CARNAGE teljes egészében az […]