Hard Rock Magazin
Zongoraverseny-szerű átirattal jelentkezett a From The Sky. A ’Silentium’ című akusztikus lemezük második előfutáraként ezúttal a csapat egyik legnagyobb közönségkedvence került elő, a Libera Me.
Tari Szabolcs frontember ajánlója a csütörtökön bemutatott átirathoz: „Bár még közel sem minden aspektusát hallhatta a nagyérdemű az akusztikus lemezünknek, de a már tavaly novemberben megjelent Hiszek benned (Credo) is tartalmazott némi újítást, új irányt. Az igazi meglepetés viszont idáig váratott magára: itt a Libera Me egy olyan változatban, amire senki sem számított. És hogy ezek után milyen lesz az akusztikus album? Nos, olyan, mintha flamenco gitárosok játszanának északi népzenébe oltott From The Skyt, helyenként filmzeneszerű, illetve klasszikus zenei elemekkel karöltve.”
Juhász Tamás így folytatta: „Szabi azzal keresett meg, hogy szeretne az akusztikus albumra pár olyan tételt, amelyek a durvább From The Sky-dalok átirataiból készülnének. Konkrét ötletei voltak, de a kidolgozásukat teljesen rám bízta. Így készült a Libera Meből egy romantikus parafrázis, vagy ha úgy tetszik, egy modern zongoraconcerto kadencia. Brahmstól, Liszten át, egészen Rachmaninoffig, de még Cziffra György A dongó átiratának hatásait is meg lehet találni benne az eredeti dal filmzeneszerű hangulatai mellett. Nagyon izgalmas folyamat volt dolgozni rajta, és bár decemberben az exkluzív akusztikus koncertünkön előkerült, már nagyon vártuk, hogy megmutathassuk a nagyközönségnek hanganyag formájában is. A videó pedig külön grátisz, és nem titok, hogy a forgatás napján egy teljes zenekaros videóklip felvétele is megtörtént, így érdemes lesz továbbra is figyelni, mert rengeteg minden történik egyszerre a From The Sky háza táján.”
A hanganyag utómunkáit Halász Illés (From The Sky) végezte az F1h Stúdióban, a videón pedig Süle Tamás (Slowmesh, From The Sky) dolgozott. A zenekarral legközelebb május 2-án, a Dürer Kertben lehet találkozni, ahová mindkét eddigi lemezükből szemezgető szuperszonikus metálbulival készülnek. Az estét a MENNYDÖRGÉS zenekar vezeti fel és az EVERFLASH zárja. Jegyet a Tixa rendszerében lehet váltani, tovább információ az esemény Facebook-oldalán.