A Budapest Arénában búcsúznak el végleg Az Őrült Nők a közönségtől

On Stage » On Stage - Magyar

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, és ezzel az előadással a Kultúrbrigád is búcsúzik a közönségtől.

Tíz éve mutatták be, azóta töretlen sikerrel és az eltelt évtizedben megállás nélkül  – összesen több, mint 170.000 néző előtt – játszották a világhírű Tony-díjas Broadway-musical, Az Őrült Nők Ketrece magyar adaptációját. A sikerszéria rendre telt házas előadásait korábban az Átrium színpada fogadta be, majd 2024-ben a darab a RaM Art-ba költözött, és eddig közel 500 előadást élt meg. Az Őrült Nők Ketrece hamarosan egy vidéki arénaturnéra is indul: március 22-én a debreceni Főnix Aréna, április 26-án a szegedi Pick Aréna, május 18-án pedig a Veszprém Aréna fogadja – utóbbiban már két előadást is meghirdettek.

Budapesten még tavasszal a RaM Art-ban is több alkalommal műsorra tűzik a darabot, azonban ezekre már nem lehet jegyet vásárolni. A Kultúrbrigád ezért úgy döntött, hogy a nagy sikerre való tekintettel egy nagyszabású  – nagy kivetítőkön is követhető – előadással búcsúztatják Az Őrült Nők Ketrecét, amit így október 4-én, a Budapest Arénában láthat utoljára a közönség. Az előadás este 8 órakor kezdődik majd, előtte két órával pedig a közönségnek alkalma lesz – korlátozott számban, külön jegy ellenében – egy Meet&Greet keretében találkozni a szereplőkkel, és betekinteni a kulisszák mögé.

Ezzel az eseménnyel a Kultúrbrigád is búcsúzik, melynek olyan előadásokat köszönhet a hazai színházszerető közönség, mint az Igenis, miniszterelnök úr!, a Holt költők társasága, az Isteni végjátékA félelem megeszi a lelket, vagy  – mások mellett – a 12 dühös ember.

A A Budapest Arénában búcsúznak el végleg Az Őrült Nők a közönségtől bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) On Stage » On Stage - Magyar nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.