Woodscream

Ladies in Rock

WoodscreamA Woodscream egy orosz folk metal zenekar, akiknek története egészen 2006-ig nyúlik vissza. A kezdetekben Overrun néven játszottak, majd 2008-ban felvették mostani nevüket. Korai munkásságukat még a svéd folk metal bandák zenéi inspirálták, majd idővel a csapat kreatív palettája a szláv kultúra elemeivel és keleti motívumokkal gazdagodott.

2010-ben megjelent debütáló, ötszámos EP-jük Pentadrama címmel. 2014-ben első nagylemezüket is kiadták (Octastorium), majd ezt követte 2020-ban a Варево, legutóbbi albumuk pedig 2024-ben jött ki Ч​ё​р​н​ы​е п​т​и​ц​ы címmel. Minden daluk orosz nyelven íródik.
Az évek során számos tagcserén átestek, és folyamatosan változott a felállás koncepciója. Volt idő, amikor összesen heten alkották a csapatot, és sokáig a hegedű volt a vezető hangszer. Mostanra állandósult a zenekari felállás, új zenéken dolgoznak, különféle népi hangszerekkel, atmoszférikus hangzásvilággal és szintetizátorokkal kísérletezve.

Tagok:
Valentina Tsyganova – ének, fuvola, sípok, ütőhangszerek
Aleksandr Klimov – gitár
Vitold Buznaev – basszusgitár, szintetizátor

Facebook: https://www.facebook.com/woodscream.official/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Ladies in Rock nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.