Crowhill Tales – Hét év után új dallal jelentkeztek

Hard Rock Magazin

A kisvárdai Crowhill Tales közel hét évvel az ’If I Were A Crow’ című debütáló album után új dallal jelentkezett, amely remélhetőleg az első fecske, azaz inkább holló a közelgő új lemezről.

Crowhill Tales – Hét év után új dallal jelentkeztek

2018-ban jelentette meg bemutatkozó albumát a Kisvárdáról indult, atmoszférikus hangulatokat a doom és death metal elemeivel vegyítő Crowhill Tales. A From The Safest Place című új dalhoz szöveges videó is készült, a szöveg születését egy személyes tragédia ihlette: „Egy hozzám nagyon közel álló személy elvesztése miatt született, …úgy érzem, magamból is elvesztettem egy darabot, …ezt nem tudtam teljesen feldolgozni még. A vele töltött idő volt számomra a »the safest place«”.
A közelgő albummal kapcsolatban így folytatták: „A zenekar az ’If I Were A Crow’ lemez megjelenése után némileg passzívnak tűnhetett a külső szemlélők részéről, de a színfalak mögött, ha nem is gőzerővel, de azért folyamatosan dolgozott az új dalokon. A hanganyag újra hasonlóan változatos, a műfaji határokat figyelmen kívül hagyó muzsikát fog tartalmazni, mint elődje, de természetesen érezhető lesz rajta némi frissesség is. Az elsőként bemutatott dal talán jól jellemzi a »végstádiumban« lévő dalok hangulatát.”

Az új dal élő premierje március 14-én, a nyíregyházi Club Hollywoodban megrendezendő ’Tales Of A Crowhill Fest’ keretein belül fog megvalósulni, ahol a debreceni Angerseed és a nyíregyházi Huntsville Holiday zenekarok társaságában lehet elcsípni az újra nagyobb iramra kapcsolt formációt. Jegyek a helyszínen kaphatók, további infó az esemény Facebook-oldalán.

Crowhill Tales

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.