Ladies in Rock
A most induló cikksorozat kicsit visszautaztat minket az időben. A Ladies in Rock magazin mostani felülete 2014-ben indult útjára, és mivel ennek most már kicsit több, mint tíz éve, ezért úgy döntöttünk, górcső alá vesszük az akkori ajánlócikkek szereplőit. Ebben a sorozatban megnézzük, mi lett azóta az akkor bemutatott zenekarokkal. Tartsatok velünk!
Ajánlottuk: 2014.10.04.
Származás: Olaszország
Műfaj: Szimfonikus/Power metal
Akkori felállás:
Nicoletta Rosellini – ének
Federico Paolini – gitár
Nicola Azzola – billentyű
Roberto Donati – basszusgitár
Gabriele Basile – dob
Státusz: Feloszlott
A 2010-ben alakult Kalidia cikkünk idején frissen debütált első, Lies’ Device című nagylemezével. Ez egy limitált kiadvány volt ötszáz példányszámmal. A következő években szép sikereket értek el, nagy rajongói táborral, és Nicoletta Rosellini is bekerült az elismert énekesnők közé. 2018-ban megjelent második albumuk The Frozen Throne címmel, 2021-ben pedig újra felvették és kiadták a Lies’ Device A Kalidia 2022-ben feloszlott, bár erről hivatalos közleményt Facebook-oldalukon csak 2023 márciusában tettek közzé.
Nicoletta Rosellini azóta is aktívan tevékenykedik a female fronted metal világában. 2022-ben új projekttel jelentkezett, ami Alterium néven robbant be a köztudatba, és nagy siker övezi. Emellett a Walk in Darkness zenekar is az ő nevéhez fűzödik, amiben 2015 óta énekel.
A Kalidia többi tagjai sem hagytak fel a zenéléssel, Dario Gozzi dobos szintén az Alteriumban játszik, Federico Paolini és Roberto Donati pedig megalapította a Xeneris nevű csapatot.
Ajánlottuk: 2014.10.04.
Származás: Dél-Afrika
Műfaj: Alternatív/Industrial metal
Státusz: Aktív
Cikkünkből idézve: „A zenekar létrejötte 2002-re tehető, amikor Paul Blom és Sonja Ruppersberg hevesen tiltakoztak az ellen, hogy hazájukat ellepje a rádió-pop, a klisés szerelmes dalok és a amerikai hip-hop utánzatok hulláma – így alapították meg a Terminatryx projektet. Hangzásviláguk kialakítását nagyban befolyásolta az alternatív zene szeretete, a Sci-fi/Horror/Extrém filmek varázsa, az őket körülvevő világ megítélése, és egy kis szexuális töltet is. Azóta fokozatosan letisztultak az elképzeléseik, témájuk pedig rengeteg van, például az emberi kettősség, a társadalmi-politikai sérelmek, alternatív és hagyományos szerelmi dalok, kapcsolatok és még sorolhatnánk. Minden albumukon helyet kap olyan dal, amit anyanyelven adnak elő.”
A zenekar azóta is aktívan tevékenykedik, legutóbbi kiadványuk, a III 2022-ben jelent meg. 2025 februárjában a zenekar huszonharmadik születésnapja mellett a két alapítótag, Sonja és Paul a huszadik házassági évfordulóját is ünnepelte.
Ajánlottuk: 2014.10.06.
Származás: Németország:
Műfaj: Szimfonikus metal
Státusz: Aktív
Akkori felállás:
Sabine Meusel – ének
Neil Meusel – gitár, háttérének
Rene Chlebnitschek – basszusgitár
Szlucska Bence Tamás – dob
Jelenlegi felállás:
Sabine Meusel – ének
Neil Meusel – gitár, háttérének
Michael Wolnitza – gitár
Frank Curian – basszusgitár
Daniel Herzer – dob
A Xiphea akkori dobosuk, a magyar származású Szlucska Bence Tamás révén került elénk. A zenekar 2011-ben jött létre, és a cikk születésekor éppen debütáló nagylemezükön dolgoztak, és már volt a kezükben egy Masquerade című EP. Az első album még 2014 végén megjelent From the Uncharted Island címmel. Azóta is aktívan zenélnek, 2014 óta még három albumot és egy EP-t adtak ki, legutóbbi nagylemezük 2021-ben jelent meg Witchcraft címmel.
A zenekari felállás 2017-ben módosult, Bence és Rene ebben az évben lépett ki, és a helyükre érkező zenészek máig tagok. Szintén 2017-ben bővültek ki még egy gitárossal, Neil Meusel mellett Michael Wolnitza szállítja a riffeket.
Ajánlottuk: 2014.10.06.
Származás: Indonézia
Műfaj: Szimfonikus/power metal
Státusz: Aktív/nem ismert
Idézve akkori cikkünkből: „A Blodwen története egészen 2004-ig nyúlik vissza, amikor Bernice Nikki (ének) középiskolás korában rockzenekart alapított, amely leginkább a japán rock, vagyis J-rock feldolgozásokra fókuszált. 2007-ben Alexander Lexy (gitáros) érkezésével a zenekar a sötétebb, keményebb témák felé fordult, európaibb hangzásvilággal. Hivatalosan a Blodwen 2009-ben született újjá.”
A Blodwen tehát ekkor már rendelkezett némi múlttal. Az ajánló idején már volt egy nagylemezük és egy EP-jük, a cikk után nem sokkal jelent meg második albumuk Winter Falls címmel.
Azóta még egy EP-t adtak ki 2016-ban (XII), utána pedig néhány kislemezzel jelentkeztek. Legutóbbi kiadványuk a 2021-es Ode to Home című dal.
2014-ben Bernice Nikki énekesnő, Alexander Lexy és Indra Bayu Rusady gitárosok, Bayu Djody basszusgitáros és Nikolas Praditya dobos alkotta a csapatot. Azóta csak a dob posztján történt változás, Nikolas helyét Ariobimo Pradianto vette át.
Habár hivatalosan a Bloswen még aktív, 2021 óta nincs róluk friss hír.
Ajánlottuk: 2014.10.07.
Származás: Ausztrália
Műfaj: progresszív/power metal
Akkori felállás:
Jennifer Borg – ének
Karl”Inski” Szulik – gitár
Robb Inglis – gitár
Luke Wenczel – dob
David Van Pelt – billentyűk
Jason Meracis – basszusgitár
Státusz: Aktív
A Divine Ascension 2007-ben alakult, a cikk idején második albumuk kiadására készültek, amely még az év novemberében jelent meg Liberator címmel. 2018-ban elkészült harmadik nagylemezük, a The Uncovering, és egyben ez az eddigi legutolsó kiadványuk is. Nagyon sok tagcsere történt náluk – a zenekart jelenleg csak ketten alkotják, Jennifer Borg énekesnő és Karl Szulik gitáros, akik egyben alapítótagok is. A közösségi médiát viszonylag aktívan vezetik, egy 2023-as hozzászólás alapján a két megmaradt tag dolgozik egy új albumon, de egyelőre nem tudni, mikor térnek vissza.
Ajánlottuk: 2014.11.03.
Származás: Peru
Műfaj: Metalcore
Státusz: Aktív
Akkori felállás:
Diana Foronda – ének
Fátima Foronda – gitár, háttérének
Ellis Sanches – ritmusgitár
Evelyn Matos – basszusgitár, háttérének
Illari Arbe – dob
Az Area7 zenekart 1999-ben alapította egy ikerpár, Diana és Fátima Foronda, mindössze tizennégy évesen. A kezdetekben feldolgozásokat játszottak olyan előadóktól, mint az Alice in Chains és a Pearl Jam, majd miközben további tagok csatlakoztak hozzájuk, elkezdték írni első saját dalaikat. Cikkünkből idézve: „Hamarosan elterjedt a nevük a zenei palettán – már csak azért is, mert ők voltak az első csak csajos metálzenekar Peruban. Egyre több koncertet adtak, majd miután nemzetközi színtéren is felfigyeltek rájuk, kiadták első EP-jüket. Azóta még két nagylemezzel büszkélkedhetnek, a 2006-os Máquina de Almas-szal, és a 2011-es “1.9.8.4”című albummal.”
A második album után hosszabb szünet következett, majd 2020-ban visszatértek egy új dallal, ami No han hecho nada címmel jelent meg. 2024-ben ismét kiadtak egy számot, ez a Mártires, emellett a zenekar aktívan koncertezik. Az ajánlóban feltüntetett tagok közül már csak az ikrek vannak, mellettük jelenleg Katia Villavicencio gitáros és Daniela Silva dobos zenél a bandában.
Nevüket egyes források szerint Area7, máshol Area 7 vagy Área 7-ként írják, de nem összekeverendők az Area-7 ausztrál ska punk zenekarral.