A Nirvana, az MSZP és a hiányzó 20 milliárd dollár

GRUNGERY

1989. november 21-én az abszolút ismeretlenségből érkezett és a szinte teljesen üres Petőfi Csarnokban lépett fel az elmúlt évtizedek utolsó generációs idolja Kurt Cobain és zenekara, a Nirvana. A TAD és a Nirvana budapesti látogatását feldolgozó frissen megjelent képregény (Nirvana Magyarországon) kapcsán úgy gondoltuk, érdemes visszautaznunk az időben és elmerülnünk a korszak, kifejezetten az 1989-as év hazai eseményeibe történelmi, (szub)kulturális és szociológiai szempontból is. Az utazásban Juhász Imre, a Schulek Frigyes Építőipari Technikum történelemtanára és Rockenbauer Zoltán művészettörténész és etnológus, korábbi nemzeti kulturális örökség miniszter tartott velünk. Love Buzz: Kádár és Gorbacsov 1986-ra Kádár János körül egyre inkább fogyni kezdett a levegő. A potenciális örökösök tudták, a napjai meg vannak számlálva. Minden változás legfőbb akadálya maga a pártvezér – mondogatták egymásnak. Az 1957. június 29-e óta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) első titkári pozícióját betöltő vezető helyzetét az sem könnyítette, hogy egy 1985-ben a nála tizenkilenc évvel fiatalabb Mihail Gorbacsovot választották meg az SZKP (Szovjet Kommunista Párt) főtitkárának, aki reformokat sürgetett és ezek végrehajtását Kádártól is megkövetelte. Az SZKP főtitkára azt várta Kádártól, hogy ő is indítson el változásokat Magyarországon, de Kádár politikusi habitusától távol álltak az efféle „kelekótya” reformkísérletek. Kádár és Gorbacsov a felszínen nagyon szívélyes …

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) GRUNGERY nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.