rattlead.hu
Legyünk őszinték: minden extrém zenei irányzatok (black, death, thrash, grindcore) kialakulásáért eme 1979-ben, Newcastle-ban megalakult zenekar „tehető felelőssé”. Newcastle említése pedig azért fontos, mert 1980-ban Manchester, Greaterben szintén testet öltött egy Venom névre hallgató formáció, amely egy évvel később a Rox nevet vette fel. Gondolom, jogi okokból… Abba, pedig már bele sem megyek, hogy ekkoriban további Venomok is voltak az Egyesült Királyságban. Forrás: https://www.metal-archives.com/bands/Venom/128
De, térjünk vissza hőseinkhez. A ’80-as évek elején szárba szökkenő extrém metal elburjánzásában elévülhetetlen szerepet játszottak, nem volt olyan csapat, amely ne viselte volna pólóikat, ne játszott volna tőlük feldolgozásokat, mi több, a Death hivatalosan Mantasként – a csapat gitárosának neve után szabadon – kezdte el pályafutását. A Hellhammer/Celtic Frost (konkrétan Thomas Gabriel „Tom G. Warrior” Fischer), a Bathory (R. I. P. – Thomas Börje „Quorthon” Forsberg), a Sodom, a Destruction, a Slayer, a Metallica, a Master/Death Strike, az Exciter stb. tagjai sokat tudnának mesélni a rájuk kifejtett hatásukról. (Tényleg csak zárójelben: a Venomnak a Motörhead „ágyazott meg”, illetve, hogy alaposan kilógtak a N. W. O. B. H. M. mezőnyből.) A klasszikus felállás a Conrad „Cronos” Thomas Lant basszusgitáros/énekest – (egyébiránt középiskolai bandáját, a Dwarfstart hagyta el a Venom kedvéért, ahol Mantas-szal találkozott, mint – akkoriban – gitáros), Jeffrey „Mantas” Dunn gitárost, illetve Antony „Abaddon” Bray dobost takarja, ugyanakkor az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy az eredeti bőgős, Alan Winston, egy 1980-ban megtartandó buli előtt egy héttel lécelt le a csapatból, és ahelyett, hogy a Venom nem játszott volna (lemondta volna a műsort), Lant vette át a basszusgitárt. Mi több, 1979-ben David Rutherford ritmusgitárosként „funkcionált” náluk/soraikban és Clive „Jesus Christ” Archer (ex-Oberon) volt az énekes, majd miután ő is távozott, Cronos vette át tőle a „stafétabotot”, ergo lett a Venom basszusgitáros/énekese. Most pedig előre repülünk az időben, egészen pontosan 1985-ig, amikor a Venom „ideje lejárt”, ugyanis az abban az esztendőben (április 28.) piacra dobott negyedik „mesterművük”, a Possessed, már korántsem hatott a relevancia erejével. (Többek között a Hell Awaits, a Bonded by Blood, a Vicious Attack, a Long Live the Loud, a Seven Churches, vagy a To Mega Therion megjelenésének közé ékelve). Erre (fel) mit lépett a Venom (esetleg kiadójuk, a Neat Records, ahol korábban Cronos hangmérnökként dolgozott), zsákszámra kezdte el megjelentetni a különféle Assault kiadványokat és videókat. Ebben az évben kettő, „klasszikus” Venom kiadvány (American Assault, Japanese Assault) újra megjelentetéséhez lesz szerencsénk, a kérdés viszont csak annyi, hogy ezek kiket mozgatnak meg, kiket érdekelnek? Jó, bevallom engem, mert nagyon kedvelem a korai Venomot és anno ezek az anyagok kimaradtak nálam. Viszont sok okosat nem tudok írni róluk, már csak azért sem, mert nem lehet. Minden bizonnyal Kaszablanka volt a felhajtóerő akkoriban (esetleg manapság is), hogy ezek a kiadványok ne merüljenek a feledés homályába, illetve beszerezhetők legyenek. Rip Ride, Bursting Out, Dead of the Night, Countess Bathory, The Seven Gates of Hell, Warhead, Die Hard stb. – kell-e, szükségeltetitek-e különösebb kommentár ezen tételekhez? Nem hiszem. Maximum annyi, hogy azon az ominózus, az Amerikai Egyesült Államokban, 1985-ben, a Slayerrel (amikor a részeg Tommy Araya tele hugyozta Cronos csizmáját és ebből egy komoly „csörte” alakult ki) és az Exodus-szal (tehát a trónkövetelőkkel) lefolytatott turnéból (The Combat Tour) vesztesen, hírnevüket megtépázva kullogtak haza. Cronos: „Valójában egy rakás pénzt buktunk a turnéval, és az utolsó pár bulit már le is kellett mondanunk emiatt. Mindenképpen magunkkal akartuk vinni a másik két csapatot, meg persze az élő show-t is, így aztán ha minden egyes koncert zsúfolásig telt házas, akkor is buktunk volna. De akkor is fontos volt, mindenképpen meg akartuk csinálni. Addigra már hat éve zenéltünk együtt, 1979 óta toltuk a csapat szekerét, és úgy álltunk hozzá, hogy akkor most mindent vagy semmit. De megérte, nem bántam meg később sem. Kibaszott jó volt az a turné, pedig a végén a gitárjaink meg a dobok nélkül mentünk haza Los Angelesből, mert annyival tartoztunk a produkciós cégnek. Így aztán otthon mindent nulláról kellett újrakezdenünk.” Arról már nem is beszélve, hogy azon a körúton Mantas – állítólag – bárányhimlő miatt esett ki, így őt ketten, Les Cheetham (Avenger), valamint Dave Irwin (Fist) helyettesítették, a szőke „gitármágus” mindösszesen az utolsó pár állomáson tudott részt venni.
A további részletekbe nem akarok és fogok belebonyolódni, hiszen – szinte – minden a szemünk előtt zajlik – Venom Inc. vs. Venom példának okáért –, maradjunk annyiban, nélkülük nem lenne manapság extrém metal színtér, vagy legalábbis nem ebben a formában. Lehet rajtuk gúnyolódni, élcelődni, hogy nem voltak „hangszerbetyárok”, de nem érdemes, ugyanis ők írták meg és rögzítették anno a „black metal – lay down your soul to the gods rock ’n’ roll – sorokat. Magyarán, minden tiszteletet megérdemelnek és megtermékenyítő hatással voltak az undergroundra. És, még egyszer: „lay down your soul to the gods rock ’n’ roll”, ezen kívül/felül pedig „Baphomet’s call…blood on my hands…Let me out of here”, valamint „ashes to ashes, dust to dust, if God won’t have me, then the Devil must, we will raise the dead, we will raise the dead, we will raise the dead, Stop at nothing, raise the dead”, és még sorlhatnánk…
