Avantasia – Egy boszorkány Kamelotban

Hard Rock Magazin

Az Avantasia legújabb klipjében Tommy Karevik, a Kamelot énekese Tobias Sammet társa. A The Witch a ‘Here Be Dragons’ harmadik előzetese. És közben az is kiderült, hogy Avalonról pedig a boszorkányos hangú Adrienne Cowan énekel a lemezen.

Avantasia – Egy boszorkány Kamelotban

A Tobias Sammet által énekelt nyitódal, a Creepshow és a Kenny Leckremóval (H.E.A.T) duettben előadott Against The Wind után itt a The Witch, melyet Tommy Karevik (Kamelot) énekel közösen Tobival. „A The Witch egy komor, de varázslatos dal, amely sok hagyományos Avantasia-védjegyet hordoz, mégis van egy baljós és mágikus hangulata, ami szerintem valahogy új ebben a világban, miközben tökéletesen illeszkedik az album többi részéhez. A kamelotos Tommy Karevik csodálatosan teljesít ebben a dalban, és alig várom, hogy együtt énekeljük a közelgő turnénkon. Magunkkal hozunk egy nagyszerű színpadképet, hogy a pódiumot szellemektől hemzsegő ódon kastéllyá változtassuk, amely hasonlít arra az épületre, ahol a számhoz készült lenyűgöző videóklipet forgattuk” – jegyezte meg Sammet.

Közben az is kiderült – ahogy korábban gyanítottuk –, hogy az Avalon című dalt női előadó énekli majd, az Avantasia-turnék oszlopos tagja, de a lemezeiken először szólót éneklő Adrienne Cowan. Tobi mondott néhány szót a bónuszlemezen szereplő dalról is: „A Return To The Opera egy olyan szerzemény, ami csak azután született, hogy a főlemezt megírtam és nagyrészt fel is vettük. Írtam Saschának [Sascha Paeth – gitáros, producer] egy SMS-t, hogy »most iszom egy üveg bort és írok egy dalt, reggelig be akarom fejezni a szöveggel együtt«. És megcsináltam. Amikor a basszusgitáron játszottam, azt kérdeztem magamtól: »Mit játszana itt Markus Großkopf a Helloweenből? Mit játszott volna a Keeperben? Mit játszott volna a Metal Operában?« És végeredményben a dal úgy hangzik, mint a régi Avantasia, a régi Edguy és a régi Helloween keveréke, ahol én magam énekelek egy szép háttérkórussal, majdnem kicsit operásan, mint a Queen. Nem halálosan komoly, de egy remek kísérlet. A szerzői jogok fele a bort illeti, szóval ha egy egész ilyen albumot kellene csinálnom, akkor a Betty Ford Rehabilitációs Központban végezném… Koncepciójában nem igazán illeszkedik az albumhoz, de elég szórakoztató nóta.”

Április 1-jén a Barba Negrában lép fel az Avantasia. Jegyek a Rock1 rendszerében vásárolhatók 13 999 Ft-os áron, a koncert napján a helyszínen egy ezressel drágábban. További információk az esemény Facebook-oldalán.

Avantasia

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.