Keoma – Megjelent az új albumuk

Fémforgács

Keoma – Megjelent az új albumuk

A progresszív / hibrid metal vonalas finn Keoma kiadta új albumát A New Beginning? címmel. A lemezről Some Kind Of A Builder daluk videót is kapott, amit a csapat maga készítette el.

„Hosszú idő, tizenkét év telt el a legutóbbi klipünk ótaEgyszerűen nem akartunk újat készíteni, ennyi a magyarázat. Viszont ezúttal már a felvételi folyamat elején tudtuk, hogy ehhez a dalhoz videóklipet kell készítenünk. Jaakko (Jaakko Stenius – a szerk.), a másik gitárosunk gyorsan magára öltötte a rendező szerepét, és megírta a forgatókönyvet. Összeegyeztettük az ütemtervet, és rengeteg munkát követően novemberben végre elkészült a klip. Nagyszerű érzés volt, hiszen olyan lett, amilyennek elképzeltük. Úgy gondolom, az embereknek tetszeni fog a videó – és a szám is.” – mondta Eero Saikku gitáros.

YouTube Video

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megoszthatjuk veletek ötödik albumunkat. Az album remekül mutatja, miről is szól a Keoma: rengeteg dallam és hangulatváltozás – vagy ahogyan mi szeretjük nevezzük – hibrid metal. A nyolc számban hatalmas riffeket, refréneket és hősi magasságokba szárnyaló énekhangokat élvezhettek. Az albumot 2023-2024 között rögzítettünk, és kedves barátunk, Ville Liukkonen / Artlab Studio keverte, masterelte pedig az ötletgazda Acle Kahney / 4D Sounds stúdiójában készült.

YouTube Video

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.