Fémforgács
Február 18-án jelenik meg a hazai, technikás death metalban utazó Sin Of God zenekar negyedik lemeze, a Blood Bound. A Csongrád vármegyei négyes ezúttal az emberi civilizáció közelgő alkonyát helyezte középpontba korunk emberének szemüvegén keresztül. Az elmúlt évek megpróbáltatásai rémálmokon keresztül köszönnek vissza, a szalagra vitt szorongás pedig pár égbe kiáltott fohászban manifesztálódik, mielőtt végképp éjfélt ütne a Végítélet Órája.
A jó pár tagcserén átesett zenekar egyébként még az előző évezredben alakult, Dezormon néven. Gyomírtó szerként (=Dezormon) egy hat trackes demót jelentettek meg, ezt követően eveztek át a technikásabb death metal vizeire, és változtatták meg nevüket a ma is ismert Sin Of Godra 2004-ben. A 2000-es években már ezen a néven jelentettek meg két demót, majd ezt követően kapcsoltak magasabb fokozatra. Egy 2010-ben megjelent EP-t követte első nagylemezük, a 2012-ben bemutatott Limbus. Az album érdekessége, hogy borítóját a nemzetközi szinten is komolyan jegyzett, magyar tetováló –és képzőművész Borbás Róbert készítette. Ezt követte a 2016-os Aenigmata, amely elődjéhez hűen szintén jó fogadtatásnak örvendett a death rajongók körében, hazánkban és külföldön is egyaránt. Ha felmerülne a kérdés, hogy miért kellett majdnem egy évtizedet várni újabb felbukkanásukra, akkor a rövid válasz a Covid-19 járványban keresendő. A hosszú válasz pedig egy ilyen kényszerszünet okozta zenekari és személyi problémák mentén keresendő, melyek talán az új anyagon is visszaköszönnek.
A srácok azonban nem maradtak adósok, hiszen zenei életműjük talán legimpozánsabb lemezét tették le most az asztalra. A Blood Bound egy igen erős pandémia utáni visszatérés lett, és pont olyan, mint amilyennek egy kortárs death metal lemeznek lennie kell: könyörtelen, pusztító és egy pillanatra sem veszt az energiájából. A lemezt sokkal technikásabbnak érzem, mint elődeit, a dobok még gyorsabbak, a gitárok még játékosabbak lettek. Ugyanakkor mégsem esik darabjaira az egész, ami sajnos rengeteg hasonló zenekarnál műfaji ártalom. Ebben persze tevékeny szerepet vállalhat az is, hogy az album már szinte teljes egészében az új tagok közreműködésével került rögzítésre. A hangzásvilág is sokkal kiépültebb lett – a mix és masterelést végző Sam Winslow is remek munkát végzett.
A címadó dal két testvér újra egyesüléséből bontakozik ki, akik bosszút esküdnek azoknak, akik egykor uralkodtak felettük. A bosszú azonban hamar tébolyba fordul, és a testvéreket végül egykori közös céljuk szakítja el újra egymástól. Ez a totális káosz egyébként az album több pontján is visszaköszön, mondhatni vezérfonalául szolgál az egész műnek. Azonban minden ezek meghaladására vagy megdöntésére tett kísérlet létezésénél fogva hiába való, hiszen az emberiség eredendően pusztulásra ítéltetett. Ez az összeomlás utáni világ egyből vissza is köszön a Black Waves tételen. Az egyetemes pusztulás után a No return a drogok okozta belső pusztulást és a pokolba vezető utat tárja fel. A The Unbelief és az Obulus aztán újra az emberi gyarlóságot helyezi középpontba, olyan bűnöket megénekelve, mint a gyilkosság vagy a kapzsiság. Ezek a bűnök azonban maradandó hegként csúfítják el viselőjének lelkét, melyeket a halál sem moshat le, így evezve Styx folyóin az alvilág bugyraiban egyre mélyebbre és melyebbre. A Diabolical Agitation és a Cerebral Malfunction tételek pedig már odáig jutnak, hogy az elszenvedő alanyt teszi saját poklának urává. A lemez összességében kicsapongásoktól mentes, zeneileg jól felépített, szövegileg pedig már-már egy koncepció albumra emlékeztet. Ügyesen merítkezik a death metal klasszikusaiból, de teret enged az olykor elszállósabb részeknek is.
A Blood Bound hoz mindent, amit egy modern death csapatnak hoznia kell. Nem félnek a technikásabb szólamoktól – sőt hallhatóan efelé tendálnak – és közben mégsem távolodnak el túlságosan a műfaj nagyjai által kitaposott ösvénytől. Azt kell, hogy mondjam szívesen látnám őket bármelyik underground szórakozóhelyen egy darálós setlist kíséretében. Reméljük ebben a jövőben egy újabb pandémia nem szab majd határt, ahogy a zenekar további fejlődésének sem.
