Nuskull Magazin
Sosem késő klipet készíteni egy régebbi dalodhoz, mindegy, hogy az még az előző lemezedről van, az azelőttiről, vagy mondjuk 26 évvel korábbról. Utóbbira most remek példát hozott a svéd Refused, akik a legjobb lemezük, a The Shape of Punk to Come egyik legpattogósabb tételét, a The Deadly Rhythmöt filmesítették meg. Az apropó igencsak egyszerű: az urak idén örvendeztetik meg a magnum opusukat annak negyedszázados jubileuma után az ilyenkor kötelező bővített kiadással, illetve még egy válogatáslemezt is kihoztak november 8-án, ahol olyan zenekarok dolgozták át az ikonikus lemez dalait, mint a Touché Amoré, a Cult of Luna, a Quicksand vagy épp a Brutus.
A klip egyébként két történetszálon játszódik: az egyikben a zenekar frontemberét, Dennis Lyxzént láthatjuk, ahogy kifejlett hipster módjára Walkmanen hallgatja a szóbanforgó dalt, miközben pizzát majszol, bakelitet vásárol, meg időközönként kiveszi és megtörölgeti a kazettát, amiről szól a halálos ritmus. A másikban egy, a Harcosok klubjára hajazó táncszakkört láthatunk, vagyis Táncosok klubját(?), ahol különböző párok ropják a talpalávalót. Bár a végén azt hinné az ember, hogy a két cselekmény összeér, ez sajnos elmarad.
És hogy miért van szükség ekkora effortra? Azért, mert jövőre a Refused elbúcsúzik. Igen, most már másodjára (harmadjára?), és állítólag ezúttal végleg. Ezt egy világ körüli turnéval is megpecsételik, aminek egyelőre csak az amerikai állomásai ismertek, de elvileg Európa is számításba lesz véve, ugyanis az utolsó állomás stílusosan a banda szülőhelyén, Umeåban lesz megtartva.
A poszt-hardcore-banda még ’91-ben alakult, és a korai hardcore-os cuccaikkal nem igazán tudták megvetni a lábukat a tengerentúlon, hiába voltak az akkori hardcore-atyaúristen kiadó, a Victory istállójában. Aztán tőlük lekoccolva ’98-ban kiadták az ominózus lemezt, ami akkoriban annyira nagy és experimentális ugrás volt egy ilyen zenekartól, hogy mindenki elhordta őket mindennek, és konkrétan az anyag megjelenése után fel is oszlottak. A kétezres években aztán mind a kritikusok, mind a rajongók újra felfedezték maguknak a Shape’ báját és újító szellemét, és az album az egyik legpengébb punklemezzé nőtte ki magát, ami zenekarok és előadók tömkelegét inspirálta. A banda aztán 2014-ben visszatért, utána pedig kiadott még két nagylemezt (Freedom – 2015, War Music – 2019) meg pár EP-t, de egyik se közelítette meg soha azt a 12 elképesztő dalt.
