Hard Rock Magazin
91 éves korában elhunyt a híres zenei producer és zeneszerző, Quincy Jones. A Grammy Legend-díjas producer készítette Michael Jackson ‘Thriller’ lemezét és a We Are The World kislemezdalt is, melyben annak idején Bruce Springsteent megismerte a világ nagyobbik fele.
Az amerikai lemezproducer, dalszerző, zeneszerző, hangszerelő, valamint film- és televíziós producer, Quincy Jones a kaliforniai Bel Airben lévő otthonában halt meg családja körében. „És bár ez hihetetlen veszteség a családunk számára, ünnepeljük azt a nagyszerű életet, amit élt, tudjuk, hogy soha nem lesz még egy olyan ember, mint ő” – állt a família közleményében.
Quincy Jonest 80-szor jelölték Grammy-díjra, melyből 28-at meg is kapott, olyan alkotások fűződnek nevéhez, mint Michael Jackson ‘Off the Wall’, ‘Bad’ és ‘Thriller’ albumai, utóbbi minden idők legtöbb példányban eladott nagylemeze lett. 1963-ban nyerte el első Grammy-díját Count Basie I Can’t Stop Loving You című daláért, ezután Frank Sinatrával dolgozott a ‘Sinatra At The Sands’ albumon, amelyen a Fly Me To The Moon is szerepel. Ő készítette és vezényelte a We Are The World című jótékonysági dalt is, amely az etiópiai éhínség áldozatainak gyűjtött pénzt, és minden idők legkelendőbb kislemezévé vált.
Nyugodjon békében!