Visszatér a színpadra az After Forever!

Ladies in Rock

Visszatér a színpadra az After Forever!Habár sokáig nem volt erre esély, ismét összeáll az After Forever, hogy különleges keretek között ünnepeljék meg debütáló albumuk 25. születésnapját. A holland zenekar 1997 és 2009 között működött, nagy hatást gyakorolva a female metal világára. Innen ismerhetjük Floor Jansen nevét, illetve Mark Jansen is itt zenélt a kezdetekben, mielőtt megalapította az Epicát.
Most az alapítótagok (Mark Jansen, Sander Gommans, Luuk van Gerven, André Borgman) úgy döntöttek, ismét összeállnak, hogy egy nagyszabású koncert keretén belül előadják első két nagylemezük dalait. Floor Jansen azonban nem tér vissza a csapathoz, habár annak idején ő volt az egyetlen, aki a zenekar folytatása mellett állt ki. Hivatalos Facebook-közleményük szerint Floor számára az After Forever már egy lezárt fejezet. Helyét a görög származású Angel Wolf-Black tölti be, aki nem ismeretlen a magazin számára: 2008 és 2012 között a Bare Infinity énekesnője volt, megfordult a Broken Tempo és a Seduce the Heaven csapatokban, manapság pedig a She-Wolfból ismerhetjük.
Angel mellett a billentyűs poszton is új tagot üdvözölhetünk Jeffrey Revet személyében, aki a Stream of Passion zenésze is.

A különleges koncertet 2025. október 4-én tartják Hollandiában, a 013 Poppodiumban. Eredetileg erről az egy fellépésről volt szó, de a jegyek olyan gyorsan elkeltek, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel másnap, 2025. október 5-én is koncerteznek ugyanazon a helyszínen – sőt, ez utóbbit már a 013 fő termében tartják meg.

Az még nem világos, lesz-e folytatása a koncerteknek – mindenesetre az érdeklődés nagyon is megvan, hiszen az After Forever 2009-es feloszlását rengeteg rajongó bánta, akik máig visszavárták a csapatot.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Ladies in Rock nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.