Sear Bliss – Heavenly Down lemezbemutató koncert / Glory And Perdition XX. jubileum

Fémforgács

Idén júniusban Heavenly Down címmel jelent meg a hazai atmoszférikus black metal legenda, a Sear Bliss kilencedik stúdióalbuma. Az 1993 óta az epikus sötétség útján járó zenekar október 19-én, Budapesten, a Barba Negra Blue Stageben mutatja be új lemezének dalait. Az est folyamán felcsendűlnek 20 éve megjelent Glory And Perdition lemezük dalai is. Ezzel kapcsolatban az alábbi közleményt adták ki:

A tavalyi évet a 30-as jubileum módszeres megünneplése helyett egy új lemez megírásának szenteltük, aminek eredménye június 28-án, Heavenly Down címmel látott napvilágot.

Egy új album megjelenését méltóképpen egy lemezbemutató koncerttel lehet csak megünnepelni, amit október 19-én fogunk tartani Budapesten, a Barba Negra Blue Stage-en. Hogy emeljük a tétet, a Heavenly Down megjelenése mellett a Glory And Perdition lemez 20 éves jubileumát is megünnepeljük, ami azt jelenti, hogy a szokásosnál több dal fog erről az albumról felcsendülni. Még arra is van esély, hogy olyan dalt is előszedünk róla, amit még sosem játszottunk élőben.”

YouTube Video

Különleges alkalomhoz és műsorhoz különleges vendégzenekarok dukálnak, így ezen az estén az osztrák  Perchta és a cseh Bohemyst lesznek segítségünkre az ünnepi hangulat megalapozásában. A Bohemyst energikus black/death/doom metalja és a Perchta különleges hangszereket is felvonultató, rituálészerű atmoszférikus pagan/black metalja egyaránt kitűnő zenei csemegének ígérkezik.

A budapesti buli a Heavenly Down turné záróakkordja lesz, ugyanis október 4-én 10 állomásos Európa-turnéra  indulunk, ami 10 nap alatt 7 országot fog érinteni. A koncertsorozat egyik érdekessége, hogy teljes mértékben saját szervezésű, tehát nem egy nagyobb zenekar mellé csatlakozunk be, hanem mindenhol mi leszünk a fő attrakció. A másik érdekesség pedig, hogy a nagyszerű Rivers Ablaze zenekart is visszük magunkkal, ami nem mellesleg gitárosunk, Kertész Márton zenekara. Ő tehát komoly teljesítményt fog letenni az asztalra, hiszen 10 nap alatt 20 koncertet fog lenyomni. Cserébe naponta kétszer sütkérezhet a rivaldafényben, és süketülhet meg a véget érni nem akaró tapsvihartól. Ráadásul dupla hangverseny mellé dupla adag vacsora is jár.
Ilyen előzmények után minden adott, hogy a dalok a budapesti koncertre teljesen kézben legyenek, és hogy a közönség egy remek hangversenyt láthasson és hallhasson!

Találkozzunk ott!

FB esemény

Jegy link

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.