Fémforgács
A Warlust néven futó német vérivók harmadik sorlemeze kellemes meglepetést jelenthet akár nem die-hard black metal fanoknak is. Kidolgozott, kísérletező és többféle stílust, érzést belepakoltak. Kicsit még útkeresősnek érzem az anyagot, főleg fesztiválokon és/vagy előzenekarnak tudnám elképzelni, ahol sok mindenkit megfoghatnak, ha az adott pillanatban jó bulit tolnak.
A baljós intró után következik a lemez egyik leginkább esszenciális dala, a Serpent Crown. Régi iskolát követő, disszonáns riffekkel kombinálva. Klasszkus, de főleg tiszta gitárhangok. Trash futamok mellett heavy-s kiállás. Egy haverom szokta mondani, hogy mindig a második számmal kezdi egy új album hallgatását, mert az szokott a legjobb lenni. Lehetséges, hogy igaza van. A Between Apeiron & Plague főleg a blastbeat reszelés és dallamos tételek váltakozása, semmi extra, de legalább szórakoztató. Ezt követi az album címadó dala, mely akár lehetne egy népszerű hack&slash játék háttérzenéje, de az album kétharmadát átvágó interlude-nak tökéletes. Az ötös nóta, az …Of Gallows & Absurdity hozza a szokásos progresszív építkezést, ám jobban szembetűnik (vagyis hallójáratba) a dob és annak a kiemelkedő masterelése.
Itt már kicsit heroikusabb vizekre eveznek a jégtörő dereglyéjükkel a harcostársak. A Forgotten Cult Of Chronos az előző etap folytatásának érződik, hangulatát fokozták. Több a mélyről feltörő vokál és a gonoszabb szólamok is sokasodnak, majd lenyugszanak a sötét hullámok. Tán itt lehet leginkább elcsípni death témákat, ami nem túl jellemző az anyagra. Szinte slágeres folytatás az utolsó előtti nóta, a Legio! Aeterna! Victrix. Ezt érzem a legkevésbé a lemezre illőnek, mintha egy jammelés eredményét vették volna fel kevés változtatással, nincs annyira egyben mint a többi dal. A záró tétellel próbálnak egy utolsó epikus zúzást produkálni, ami elég jól sikerül is. Kellően baljós, gyors és dallamos. Bólogatni kíválóan lehet rá, nem árt átmozgatni az ízületeket amúgy sem. A lemez hallgatása közben beugrott a Dimmu Borgir slágeressége és a korai Bathory fejfájást indukáló zsizsegése. Egyszerre eklektikus, de viszonylag tucat iparosmunka. A hangzás összességében rendben van, de nem egyszer éreztem azt, hogy nem ártott volna még csiszolni rajta.
Részemről még vért és koszt bőven el tudtam volna képzelni. A design és a produktum akár megfoghatja a black fanokat, de nem ajánlanám trve arcoknak az osbm-hez képest sikkes nóták miatt. Összességében kellemes hallgatnivaló, korrekt kivitelezés, de van még hova fejlődni. A lemez hivatalosan szeptember 27-én jelenik meg.
