Rockvilág.hu online rockmagazin
A ’90-es évek rég elmúltak, világszerte a metal zene messze van a fénykorától, és a magyar helyzet egyáltalán nem rózsásabb. Zenekar fronton a „status quo” rég kialakult, a régi nagyok uralják a „nagyszínpadot”, az utánpótlás pedig nem akar érkezni. Hol van az új Pokolgép vagy Moby Dick? Ki lesz a Tankcsapda utódja, vagy melyik banda lesz az új Ossián, Lord, vagy P. Mobil? Ez nem az „öregek” hibája, hiszen amíg dupla teltházas bulikat képesek összehozni, addig mindenki kussoljon szépen. A legnagyobb baj az, hogy nem látni olyan bandát, amelyik tényleg megkérdőjelezhetetlenül tehetséges, és kiemelkedően jó dalokat tesz le az asztalra, hisz magában, és a közönséggel is megtalálja a közös hangot. Ki fogja megszólítani a Facebook és a TikTok generációt?
Ezek a gondolatok keringtek a fejemben már régóta, amikor úgy négy évvel ezelőtt, a Spotify a sok régi, unalomig játszott klasszikus, és egyéb középszerű, random a playlistre dobált alkotás közé berakott egy addig számomra ismeretlen előadótól egy elsőre egyszerűnek, és elég „Akelásnak” tűnő dalt. Kellemesen zúzós, mégis dallamos, elsőre kissé furcsa, amolyan „állatos” szövegekkel. Aztán kicsit később észrevettem, hogy a dallam és a szöveg csúnyán beragadt a fejemben. Valószínűleg azért, mert: „Állat vagyok!”
Gyorsan megkerestem újra a dalt, és meghallgattam. Aztán újra és újra. Kik ezek? Mi az, hogy Mudfield? Miért került el ez engem eddig? Majd megnéztem, hogy vannak-e más zenéi a zenekarnak, remélve, hogy találok tőlük valami egyéb hallgatható produktumot is, és hogy még létező zenekar, akit nem nyelt el a legendás magyar zenei posvány. Szerencsére nem! Viszont kiadtak két olyan albumot, hogy az államat azóta is a földön keresem.
Ezek a srácok szépen csendben, szerényen készítettek két, szinte tökéletes nagylemezt (ha még használjuk ezt a szót), és én nem hallottam róluk. Változatos, egyben dallamos, mégis lendületes modern metal zene, zúzós riffekkel, és éneklős, rádióbarát, öngyújtó-lóbálós balladákkal egymás mellett. Szinte minden dal slágergyanús kategória, ha lehet ilyet mondani fémzene kapcsán. Kiemelkedően jó, mit jó, zseniális, saját dalszövegekkel! Nálam a dalaik szövegeinek többsége vers kategória.
Nos, így találtam rá a Mudfieldre, és szippantott be a zenéjük. Leander felbukkanása óta az első magyar banda, amire komolyan felkaptam a fejem. A Spotify játszási toplistámon az első 20-ból stabilan övék jelenleg is a legtöbb helyezés. Azóta sem tétlenkedtek a srácok, hiszen kiadtak még két új albumot, és rengeteget koncerteznek. Tényleg rengeteget! És érdemes őket élőben is megnézni, mivel óriási a hangulat minden koncertjükön. Eskü, nem kamu!
A közönség imádja őket, ők pedig a lelküket is kiteszik a színpadra, és ugyanolyan szerény vidéki srácok maradtak, mint az elején. Reméljük, ez így marad. Az első koncertjeikről még lemaradtam, de a YouTube azért elárulja, hogy akkor is hasonlóan jó hangulatú koncerteket adtak a srácok. Ott voltam viszont az első önálló fővárosi bulijukon, majd azóta kb. minden koncerten, amelyen Budapest környékén, vagy valamelyik nagyobb fesztiválon lépnek fel. Mert szerencsére már ott tartanak a srácok, hogy fesztiválokon nagyszínpadosok, még ha nem is fő fellépők!
Legnagyobb idei önálló Mudfield koncertnek immár nem első alkalommal, a „legmetálosabb” budapesti koncerthelyszín, a Barba Negra adott otthont, mégpedig a nagyobb produkciók számára fenntartott „Red Stage” színpadon. Nagyon nagy öröm számomra, hogy van egy ilyen hely a fővárosban, amely felvállalja a rock és metal zenét, otthont ad a közepes, és a nagyobb produkcióknak is. Minden olyan zenekarnak, akik már nem férnek be a kis klubokba, viszont az Aréna túl nagy nekik.
Különleges, rendhagyó koncertet adott tegnap a Mudfield a Barba Negrában, ahol az idén öt éves Sárrét album dalai jelentették a koncert gerincét, az aranylemezzé válás apropóján.
A közönséget a hazai modern metal fiatal feltörekvő tehetsége, az Escape My Shadows melegítette be, akik nem először léptek fel a Mudfield előzenekarként, de játszottak már Leanderék előtt is, a Dalban is szerepeltek, és van egy jól sikerült önálló albumuk. Ha bírod a modern metált, ajánlom őket a figyelmedbe, persze, csak ha még nem ismerted volna őket. Pofátlanul fiatalok és tehetségesek. Kattanj rá a YouTube csatornájukra!
A Mudfield már szinte otthonosan mozog a Barba Negra nagyszínpadán, és tegnap is hatalmasat zúztak a srácok. Kedvenc albumom minden dalát előadták, így nem volt más opció, mint megjelenni a helyszínen, és sokadszor is befogadni a „szeghalmi varázslatot”. Kovácsovics Máté és népi zenekara pedig ismét kirántott egy időre az unalmas, munkával eltöltött hétköznapok lélekölő sivárságából. Egy jó Mudfield koncert táplálék a léleknek, és energia a rossz napokra.
„Kiborít a hajsza a semmiért
Szenvedünk csupán
Mi kemény, egy élet ennyit ér
Loholsz a csont után”
A Sárrét album dalai mellett a közönség által beszavazott dalok közül több is elhangzott. Mivel minden daluk fent van a YouTube-on, pillanatok alatt megtanulja a közönség a szövegeket. Óriási érzés egy zenekarnak, amikor a közönség énekli a dalaikat, és a Mudfield közönsége ebben is óriási. Kihangosítás nélkül is betöltötte a Barba Negrát, ha Máté meg sem szólalt volna, akkor sem maradt volna ki egy sor sem. Ehhez mondjuk, pont neki van a legtöbb köze, hiszen olyan dalszöveget ír, hogy még mindig nehéz elhinnem, hogy nem egy profi, költőkből álló dalszövegíró csapat készíti őket. Máté nem csak jó kiállású frontember, és nagyon kellemes orgánumú énekes, akit egész nap tudnék hallgatni, hanem az egyik legjobb szövegíró, erős költői vénával.
Nem írok setlist-et, és nem is elemzem a dalokat, mert nincs értelme. Egy jó koncert egy élmény. Egy hangulat, egy érzés, valami olyan, ami kikapcsol, felráz, vagy elvarázsol. Szegényebb marad az ember a jó koncertek, és jó élmények nélkül. Nem elég a Spotify, sem a YouTube. El kell menni egy Mudfield koncertre, és át kell élni. A Mudfield családban helye van a fiatal, zöldfülű metálosoknak ugyanúgy, mint az öreg rockereknek, akik a ’80-as években szocializálódtak a korabeli metál istenek zenéin. Jó emberek, jó dalok, jó szövegek, jó társaság! Van kérdés?
Ennyi dicséret után jöjjön némi kritika is. A Mudfield a kedvenc magyar bandám, és szeretném őket látni a legnagyobbak között, de ennek számomra jelenleg egy akadálya van, az pedig a hangosítás. Teszek rá, hogy hol, melyik színpadon játszik a zenekar, és melyik koncerthelyszínt milyen nehéz kihangosítani, vagy hogy ki keveri a hangot. Amíg a produkció hangja élőben nem közelíti meg a jót (direkt nem írok stúdióminőséget), a banda nem fog még egy szintet lépni. Ahhoz az kéne, hogy közel hasonló minőséget kapjunk élőben, mint a rögzített anyagokon. Ez jelenleg nem valószerű, hogy diplomatikusan fogalmazzak. Nem a helyszín a lényeg, és nem akarok mélyebben belemenni a kritikába, már sokadszor töröltem vissza és írtam át, hogy minél kevésbé legyen sértő, amit mondani akarok.
Sokadik Mudfield koncertem után tartozom annyival a zenekarnak, és magamnak, hogy ezt leírjam. Ennél jobbat érdemeltek! És mi is!
Zárszóként, köszönjük a Barba Negrának a lehetőséget, hogy ott lehettünk!
Fotó: Bende Csaba – Barba Negra
Nálam ők az új királyok!
