rattlead.hu
Interjú Maróthy Zolival az idén 35 éve megjelent Félre az Útból Ossian albumról.
Zoli, sok szeretettel üdvözöllek magazinunk oldalán. Milyen fogadtatásban részesült 1988-ban az Acélszív? Mennyire tette ismertté az Ossian nevét?
Üdvözlöm az olvasókat, mindenekelőtt szeretném előrebocsájtani, hogy közel 35 évvel ezelőtti emlékeket idézünk fel, csak remélni merem, hogy mindenre pontosan emlékszem az akkori időkről. Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy az Acélszív című lemezzel berobbantunk a heavy metal műfaj itthoni világába, nagyon érezhető volt, hogy számunkra (és remélhetően a közönség számára is) valami fontos dolog vette kezdetét.
Hogyan emlékszel vissza az akkori hazai metal színtérre? Gyerekcipőben járt még a magyarországi metal mozgalom?
1988-at írtunk, dübörgött a kemény zene mindenhol a világon ebben az időben. A ’87-es év volt a nagy áttörés, hihetetlen nagyokat alkottak a „nyugati” rock és metal zenekarok abban az évben. Úgyhogy szerintem nem volt ez már gyerekcipő, bár még csak néhány éve tombolt ez az őrület, mégis az itthoni zenekarok a legnagyobb természetességgel vetették bele magukat a műfajba, köztük mi is.
Mikor kezdtetek el dolgozni a Félre az Útból! anyagán? Hogyan öltöttek testet a dalok?
Ha jól emlékszem, rögtön az első album megjelenése után. Akkoriban természetes volt, hogy egy banda minden évben új lemezzel jelentkezett, ezért nem nagyon volt időnk ülni a babérjainkon. Úgyhogy leültünk, hol együtt, hol külön-külön és elkezdtünk gondolkozni az új anyagon.
Egységessé vált a Paksi Endre ének, Maróthy Zoltán gitár, Pálvölgyi László basszusgitár, Galántai Zsolt dob alkotta felállás?
Nem igazán. Bár a lemezt és az azt követő hosszú turnét is együtt toltuk végig, voltak feszültségek a zenekarban, ami végül ahhoz vezetett, hogy Zsolt és Laci is így, vagy úgy, különböző okok miatt, de távozott a zenekarból. Rossz volt ezeket megélni, főleg azért, mert az ember nyilván szeretne egy zenekart tagcserék nélkül működtetni, igazán nagyon fontos az összetartás, ám sajnos néha ez mégsem így történik.
Teljesen friss szerzeményekkel vonultatok stúdióba vagy esetleg maradtak elfekvő nóták, ötletek korábbról?
Igen, abszolút új dalokat írtunk, emlékeim szerint a többi albumra is, talán csak 1-1 olyan dalt tettünk fel valamelyik lemezre, amit már régebben megírtunk. Arról nem is beszélve, hogy az Acélszív sikerén felbuzdulva nagy örömmel láttunk neki az új szerzemények megírásához.
Ezúttal is a Tom-Tom stúdióban dolgoztatok, milyen volt a munka? Gyorsan haladtatok a felvételekkel?
Igen, Dorozsmai Petinél dolgoztunk, nagyon jól tudtunk együttműködni már az első lemezen is. Gyorsan haladtunk, bár muszáj is volt, akkoriban ugyan a lemezgyár (Hungaroton) fizette a stúdió költségeit, de sajnos nem addig maradtunk, amíg szerettünk volna… Érdekes, bár nem feltétlenül tartozik ide, hogy az Ossiannal ez volt az utolsó Tom-Tom stúdiós felvételünk, legközelebb a Fahrenheit első albumának felvételeinél tértünk vissza ide.
Több idő állt rendelkezésére, mint a debütáló album idején?
Mint említettem, sajnos erősen limitált volt a stúdióban eltölthető időnk, talán minden következő lemeznél kicsivel több stúdióidőt ki tudtunk kunyerálni a kiadótól. Általában órában adták meg ezeket a terminusokat, kb. 150-200 óra állt rendelkezésünkre. Talán úgy egyszerűbb ezt időre lefordítani, hogy nagyjából 3-4 hetet tudtunk a felvételekkel és a keveréssel tölteni. Akkoriban még az otthoni hangfelvételek technika híján elképzelhetetlenek voltak, úgyhogy ügyesen kellett beosztani ezeket az órákat.
Az Acélszívhez képest technikásabb volt a dalok megközelítése? Komplexebbek lettetek?
Jócskán összetettebbek lettek az új dalok és ezt is szerettük volna, de ez is jött belőlünk. Ezt azért is hangsúlyozom, mert sok év és sok lemez tapasztalatával a hátam mögött már rég rájöttem, hogyha szívből írsz dalokat, nem feltétlenül sikerül olyanra, mint ami az eredeti elképzelés volt. Sok dolog közrejátszik, vagy beleszól, pl. a kor maga, a zenei trendek, a banda hangulata stb. Olykor csak hagyni kell, hogy jöjjenek az ötletek mindenféle prekoncepció nélkül.
Tempósabb, keményebb lett a Félre az útból! mint elődje volt?
Igen, kapcsolódva az előzőkhöz, ez a korszak (pont a rendszerváltás kellős közepén voltunk) ezt hozta ki belőlünk. Gyorsabb, keményebb, komplexebb, nagyon élveztem a stúdióban a végtelenül sok gitározást!
Mire utalt a lemez címe?
Szerinted? Hát, hogy vigyázz, mert itt jövünk! Nagy dolog volt számunkra, hogy a közönség a vállára vett minket, rengeteg emberhez eljutott a zenénk a lemezeink által és egy kicsit talán úgy gondoltuk, hogy mi is hatással lehetünk a hallgatóságra. Ja, és nem utolsósorban számomra azért is, mert ekkor kb. 22 évesen azért eléggé lázadó ifjú voltam…
A hatalom és a kiszolgáltatottság történetét tárja elénk a Metál-kezelés?
Szöveg ügyekben mindig Paksi Endre volt a felelős, ő írta mindet, tőle kéne ezt megkérdezni. Számomra egyébként nem ezt jelentette, nekem ez a dal sokkal inkább a kemény zene erejét és térhódítását szimbolizálta szatirikus módon.
Ez volt az a szám, amihez a lemez első klipjét is készítettétek?
Igen és nagyon boldogok voltunk, hogy sztori-klipet csinálhattunk, ami egy elmegyógyintézetben (hol máshol) játszódott. A főszerepre felkértük a sajnálatos módon pár éve elhunyt Szilágyi Istvánt, nekem ő csak „Lópici Gáspár” maradt, az idősebbek biztos emlékeznek rá, hogy miért. Most újra megnéztem a videót, hát mai szemmel elég fura volt, mondhatom, de ok, azért ezt több, mint 30 éve csinálták, akkor még mások voltak a klipes követelmények.
Egy Petőfi verset is (Föltámadott a tenger) megzenésítettek, igaz az, hogy az akkori erdélyi helyzet inspirálta, hogy ez a dal felkerüljön a lemezre?
Sajnos erre már nem emlékszem, de arra annál inkább, amikor a forradalom után talán az első metal zenekarként kimentünk egy erdélyi turnéra. Azok a koncertek számomra egyébként is felejthetetlenek voltak, de amikor eljátszottuk a Föltámadott a tengert, szinte felrobbant a sportcsarnok minden előadáson. Szem nem maradt szárazon. A miénk sem…
Két instrumentális felvétel is szerepel a korongon, ez hagyomány volt nálatok akkoriban?
Valószínűleg öregszem, mert erre sem emlékeztem, de legalább most meghallgattam mindkettőt. Az instrumentális dalok természetesen jelen voltak az albumainkon, de többségében csak egy ilyen dal szerepelt a lemezenként.
Zenei szempontból sokoldalúak voltak a szerzemények?
Igyekeztünk változatosak lenni, talán ez is volt az oka az instrumentális dalok jelenlétének.
Előremutatóbb zenét tartalmazott az album, mint amit az adott kor muzsikája kívánt?
Szerintem nem, nem gondolom, hogy előreszaladtunk volna az időben. Talán egy kicsit túlbonyolítottunk pár dalt, ezáltal kevésbé szólt a nagyobb közönséghez, nem lettek akkora slágerek az albumon, mint mondjuk a Sörivók, vagy az Acélszív voltak. Elmerültünk a dalokban, élveztük a muzsikálást, nem nagyon gondolkoztunk arról, hogy melyik dalból lehet a nagy durranás.
Hogyan emlékszel vissza a lemezhez kapcsolódó bulikra, turnéra?
Alapvetően nagyon élveztem, egy csomó jó koncertünk volt, jó hangulat, sok utazás stb. Ami talán kevésbé volt jó, hogy a nagyon szép lemezeladáshoz képest kevesebben voltak a bulikon, mint az előző lemez turnéján. Valószínűleg a fentebb említett „sláger” hiánya okozhatta ezt, de a következő lemez megjelenése után ez is helyreállt. Egyébként nemrég találtam egy jópár fényképet, amiket mi készítettünk anno. Nagyon jókat nevettem, csuda, hogy miket csináltunk azon turnén. (Persze ki nem adnám a kezemből ezeket, csak mondom… 
)
Zoli, köszönöm szépen válaszaidat.
Én köszönöm a felkérést, jó volt ismét kicsit visszarepülni azokba az időkbe.
