Nuskull Magazin
Egy ideje már tudvalevő volt, hogy érkezik a tavalyi év legászabb metalcore-szupergruppjának, a Better Loversnek a debütáló nagylemeze – ami az első jelek alapján nem sokban tér majd el a bemutatkozó EP-től, de ez nem is baj! Most pedig végre konkretizálódott, hogy
a Highly Irresponsible c. anyag október 25-én tör felszínre, rajta tíz kaotikus dallal.
Az album hangzásáért természetesen a színtér sztárproducere – és nem mellesleg a zenekar gitárosa -, Will Putney (Fit for an Autopsy, End stb.) felelt, aki igazi kihívásként éli meg, hogy mindkét pozíciót betölti, ugyanakkor elengedhetetlennek tartja azt a fajta koncentrációt, ami ahhoz kell, hogy előhozza a bandából az állatot.
A srácok most ki is hozták az első ízelítőt a lemezről (tehát a korábban kiadott The Flowering nem szerepel a repertoárban), ez pedig a szokásosan dinamikus A White Horse Covered in Blood, ami pont annyira játékos, pajkos és kaotikus, mint amit egy ilyen című daltól el tudsz képzelni. A számhoz Eric Richter (Knocked Loose, Evanescence, Jesus Piece stb.) készített szép színes klipet, amiben a tagok ismét meg is őrülnek kicsikét. Erről Jordan Buckley gitáros ezt mondta:
A saját zenénket játszva és hallva legszívesebben átrohannánk a falakon. Ezért készítettünk egy videót, amelyben a saját zenénk eljátszása és hallgatása közben átrohanunk a falakon. Nem rakétatudomány ez.
Mutatjuk is a művet, mellette meg a szitén szép színes borítót és a dallistát.
//www.youtube.com/watch?v=LNocoFQ0ecE
- Lie Between the Lines
- Your Misplaced Self
- A White Horse Covered in Blood
- Future Myopia
- Deliver Us From Life
- Drowning in a Burning World
- Everything Was Put Here for Me
- Superman Died Paralyzed
- At All Times
- Love As an Act of Rebellion