Fémforgács
Az idei év egyik legjobban várt koncertje volt számomra. Érdekes karriert tudhat magáénak Amalie Bruun énekesnő. Pop előadóként kezdte két szólóalbummal, majd megjárta Amerikát is. Aztán jött a Myrkur és visszatért hazájába. Bevallom őszintén, hogy amikor először hallottam a csapatról, akkor nagyon művinek tűnt ez a story. Olyannak, ami egyből megfekszi a gyomromat.. Vegyünk egy szép hangú, dekoratív nőt, majd tegyük meg egy metal banda énekesének. Nekem ez már régen is unalmas és snassz volt, nem, hogy ma. A negatív gyanúm elnyomta a lemez értékeit, nem is hallgattam sokat sem a 2015-ben megjelent debüt albumot, sem pedig a másodikként érkező Mareridt-et.
Aztán jött a feldolgozásokat tartalmazó Folkesange. Itt megtört a jég. Olyan szinten, hogy kevés olyan lemez van, amit annyiszor hallgattam meg, mint ezt életemben. Ezen az albumon Amelie valami olyan csodát követ el, mely leírhatatlan. Azt gondolom, egy ilyen lemezt csak szívvel lehet elkészíteni, szóval el is vetettem az üzleti megfontolás korábbi kreálmányaimat. Bár a többi lemezt is rendszeresen hallgatom, számomra a Folkesange a csúcs, melyet talán sosem sikerül már megugraniuk.
Az estét Jonathan Hultén elvarázsolt előadása nyitotta. Egyszer már volt alkalmam látni őt, még a Tribulation tagjaként. Sajnos azonban, ami anno azon a koncerten nagyon megfogott Hultén működésében az élőben sok volt. Amikor gitár volt a kezében, akkor még csak-csak működött a dolog, viszont amikor hanyagolta hangszert, arról nehéz mit írni. Pedig a díszlet és az énekes ruhája gyönyörű volt. Produkcióként kevés volt, művészetként meg sok(k). Nehéz leírni, de örültem, hogy vége lett. Pedig a Chants from Another Place kiváló lemez és a fura figurákat is bírom.
Rövid szünet után következett az est fénypontja a Myrkur. Mivel tavaly jelent meg a remekül sikerült (nálam a Folksenge után, már most a legjobb lemezük) Spine, gondoltam, hogy előtérben lesz. Azt azonban nem gondoltam hogy ennyire. Az első hat nóta, a lemezen hallható sorrendben hangzott el. Nálam egyértelmű csúcspont volt az új dalok közül, az intró után elsőként elhangzó Like Humans. Ez a dal lemezen is csoda, és élőben is zseniális volt. Olyan gyönyörű hangot pedig még sosem hallottam élőben, mint ami Amelie sajátja.
Már kezdtem megijedni, hogy a csapat teljesen hanyagolja a kedvenc lemezemet, de nem így lett, mivel elhangzott – Hultén-nal kiegészülve – a House Carpenter (Joan Baez cover) és a csodálatos Leaves of Yggdrasil is. A hatalmas ováció, még egy kis ráadást is kiharcolt, így a csapat visszatért, hogy előadja a Ulvinde-Death of Days kettőst.
Nem tudtam, mit várjak. Illetve azt sem tudom mit is lehetne várni. Azt tudom, hogy én elégedetten és élményekkel gazdagon távoztam. A Myrkur mind lemezen, mind pedig élőben különleges csemege
Fotók: A38
