Másfél perces pusztulattal rúg torkon a német Ancst

Nuskull Magazin

Ötödik lemezét készül kihozni május 3-án a megszámlálhatatlan kiadvánnyal rendelkező német Ancst. A berlini agresszorok Culture of Brutality című förmedvénye 20 dalt tartalmaz majd alig fél órában, szóval ebből ki lehet bogarászni, hogy nem az elnyújtott üzeneteken lesz a hansúly, jóval inkább a vélt és remélt gyomrosokon – mint ahogy azt a srácoktól megszokhattuk az évek során.

A lemez első – és a megjelenésig egyetlen – ízelítője a másfél perces Armed With Despise, ami a címéhez mérten kíméletlen, megvető darab lett. Ezúttal visszább szorultak a banda blackes hatásai, és jóval inkább előtérbe helyeződtek a grindos, deathes, helyenként crustos felpörgések. A dal egyébként nemcsak az albumon kap majd helyet, de egy spliten is, amit a szintén berlini Breathe//Die zenekarral közösen adnak ki – ráadásul floppy lemezen, igen, jól olvasod, és a cikk írásakor már mindhárom verziót el is kapkodták belőle sajnos.

Jó hír azonban, hogy a banda május 15-én Budapestre érkezik a Dopaminba, hogy a hazai Vlkn és Igor zenekarok társaságában mutatgassanak be lemezeket és skalpoljanak meg minden arra járót. Jegyek és infók az eseményben.

//www.youtube.com/watch?v=v9cDYPedKHU

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.