Slayer: Divine Intervention (1994)

rattlead.hu

Egy kis személyes megemlékezéssel kell kezdenem ezt a cikket, ugyanis ez a megjelenésekor a Slayer-táborra nézve némileg megosztónak tekinthető (emlékeim szerint a Metal Hammer levelezési rovatában voltak a lemezt lehúzó irományok), de véleményem szerint az utolsó klasszikusnak tekinthető album a thrash császáraitól meghatározó volt számomra metalos „karrierem” alakulása kapcsán. Ez volt az első, eredeti, hivatalos gyári kazetta, amit valaha életemben megvettem (kemény 800 forint volt a Blaha Lujza téren található néhai Elektromos Krokodil nevű kis lemezboltban), és ezen album, no meg a felejthetetlen, 1994. december elsejei Slayer (+ Machine Head)-koncert az azóta már lebontott Olimpiai Csarnokban adták a kezdőlökést ahhoz, hogy komolyabban belefeküdjek a dobolásba, amit aztán bő 20 évig folyamatosan műveltem (azután később a dobisten Dave Lombardo lett nálam a numero uno, ő élőben sokkal jobban kétlábgépezik Paul Bostaphnál – de ez egy másik sztori).

Bármennyire is legendás volt már a Slayer 1994-ben, két dolog is érdemi fejtörést okozhatott Kerry Kingéknek. Az egyik az, hogy a talajvízként felbugyogó és a keményzenei szcénában elég jelentős átalakulásokat eredményező grunge térnyerése mellett kössenek-e bármiféle zenei kompromisszumot (amire szerencsére nem került sor), a másik pedig a doboskérdés. Egy Dave Lombardo-kaliberű ütős – aki 1992-ben már második alkalommal hagyta ott a Slayert – tartós pótlása bizony embert próbáló feladat, ugyanis a kubai származású dobosfenomén ezer közül is felismerhető, jellegzetes stílusa iskolát teremtett és nagyban meghatározta a Slayer soundját, megszámlálhatatlanul sok metaldobos tekintette és tekinti őt ma is példaképének jelen sorok írójával együtt. A korábban a Forbiddenből ismert Paul Bostaph először egy feldolgozásokat tartalmazó soundtracken (Judgement Night – 1993) mutatkozott be – ami a lemezre felvett anyagokat illeti – egy dallal a Slayer legénységében, de hát itt nem Slayer-nótáról volt szó ugyebár…ám Paul megugrotta a lécet és nem is akárhogy!

A Wes Benscoter által jegyzett borítójú, 1994. szeptember 27-én megjelent, hatodik Slayerstúdiólemeznek már az első dala velősen jelzi, hogy Paul nem akármilyen választás volt a dobosi posztra. Pusztító dobintróval indul a Killing Fields, kegyetlenül vijjognak és hasogatnak a gitárok! Bostaph már itt eszelőseket pörget a cájgon, hiába, az igazi jó első benyomást meg kell alapozni. Iszonyatosan erős nyitás! Nincs megállás a második, Sex, Murder, Art című tételben sem, ezerrel pörög a tukatuka, hogy azután a két percet el nem érő hosszúságú nóta némi groove-val fejeződjön be, persze 100% Slayerről van szó itt is. Harmadikként a Fictional Reality jön, ahol is a fiúk visszavesznek gyorsabb középtempóra, a triolás alaplüktetésű dal után viszont jön az igazi pofon: a Slayer valaha írt leggyorsabb dala, a Dittohead! Ez a fénysebességű Kerry King-nóta a legdurvább adrenalinbombák egyike, egy bespeedezett hardcore/punk alapra ültetett, brutál moshpitet követelő pusztulat, melyben is Tom Araya hipergyorsan és a tőle megszokott agresszivitással köpködi kifelé a társadalomkritikus szöveg minden egyes szavát. Középtájon sulykolósabbra lassít a nóta, de ez csak némi pihenő, mely után egy kettős gitárkiállás után ismét nyélgázzal repesztenek a srácok, hogy aztán egy eszement Araya-üvöltésben és egy hasonlóan gyilkos Bostaph-pörgetésben kulminálódjon zárásul a gyilokfaktor.

Következik a lemez címadó dala, a Divine Intervention. Ez egy alaptempóját nézve inkább lassúnak nevezhető szám, középtájon némi kétlábgépes rágyorsítással, egyebekben itt is a triolás ütemek dominálnak. Már hangulatából leszűrhető, hogy itt bizony a dalszerzés oroszlánrészét a néhai Jeff Hanneman vállalta magára azzal, hogy hivatalosan szerzőként az Araya/King/Hanneman/Bostaphnégyes van feltüntetve. Lassú, kicsengetett gitárral ér véget a nóta – és egyúttal a kazetta/lemez A oldala, mert akkoriban ilyen huncutságok is voltak ám. Nem rossz dal, de nem erről neveztem volna el az albumot.

Hatodikként egy King-szerzemény érkezik: a Circle of Beliefs. Nincs tökörészés, Paul Bostaph az első pillanatban gyors tempóban rálép a kétlábgépre és megadja az alaphangot. A szám kétharmadánál van némi lassulás, de a négyes azért a dal vége felé visszatér a dal fő gerincét adó gyorsabb skank beathez (ez a tukatukaként aposztrofált ütésminta szakszerű elnevezése). Nos, ezután jön egy dal, aminek már a címválasztásából, valamint szövegéből rájöhetünk, hogy Jeff követte el, és ez nem más, mint az SS-3. (A dal a prágai hóhérról, Reinhard Heydrichről szól, aki a náci Németországban a Birodalmi Biztonsági Főhivatal – többek közt a Gestapót is magában foglaló RSHA – vezetője volt egész addig, míg meg nem merényelték. Jeff Hannemanról meg közismert volt, hogy gyűjtötte a náci relikviákat és igencsak érdeklődött a korszak történelme iránt.). Fogós riffel indít a tétel, ami úgy körülbelül a lassú középtempós megközelítést hozza, de nem kell megijedni, körülbelül a kétharmadánál a nóta átkapcsol a tipikus slayeres tekerésre ami alá a King/Hanneman-páros a biztonság kedvéért elhelyezte tipikus, beteg szólóit.

A nyolcadik tétel (Serenity in Murder) kezdésénél Paul ismét megvillantja oroszlánkörmeit egy iszonyatosan jó és gyors pörgetés-skank beat-pörgetés-kombinációval a zakatoló gitárok kísérete mellett, mielőtt átmenne középtempóba. A Dittoheadhez hasonlóan szintén klippel rendelkező szám a gyilkolászás beteges örömeiről szól (mily meglepő!), Tom Araya a verzéket már-már nyugodt hangon adja elő, hogy aztán a refrénekben kiüvölthesse magát. Naná, hogy beteg szólóval megspékelt gyors tekeréssel ér véget ez a dal is.

A soron következő 213 vérbeli Araya/Hanneman-koprodukció. A szövegi koncepciót illetően Tom favorit témájához, a sorozatgyilkosokhoz nyúl vissza, nevezetesen az elmebeteg Jeffrey Dahmerhez, aki a 213-as számú lakásban követte el gyilkosságai jelentős részét és akit 1994 novemberében a börtönben vasrúddal halálra vert egy rabtársa. Ez a dal az előző, Seasons in the Abyss című stúdiólemezen szereplő Dead Skin Mask című nóta méltó párja. Lassú, sejtelmes, túlvilágias gitárokkal indít a szám, majd egy átkötést követően átmegy a szám lényegi alapját megadó húzós, döngölős középtempóba. Fogós, igazi bólogatós szám, benne a Slayer-esszenciával és a végén Araya mester agresszívan beteg lezárásával. Végül a Mind Control jön a lemezen utolsóként, slayeres mércével mérve egyszerű – de zúzós – gyors durvulattal. Természetesen ez is olyan tétel, amiben meghallod a főriffet és egyből tudni fogod, hogy ez Slayer, más nem is lehet, a fiúk saját bevallásuk szerint gyorsan dobták össze, de zsenijüket mutatja, hogy szívesen hallanék más bandáktól is hasonszőrű, „gyorsan összedobott” dalokat.

Bő 36 és fél percben a Slayer ezzel a koronggal minőségi anyagot hozott össze, ami annak ellenére, hogy elég sokan kritizálták, úgy gondolom, a kaliforniai négyes jobb lemezei közé tartozik. Kritikák főleg a lemez hangzását illették és ami igaz, az igaz: némileg kásás a sound és az embernek lehet olyan érzése, hogy több helyen vették fel a témákat Arayáék, ugyanis mintha nem egységes hangképpel szólnának a dalok. Ez természetesen a lemez tartalmának értékéből érdemben nem von le semmit, a thrashben utazó zenekarok 90+ százalékának esélye sincs meggyőződésem szerint ilyen „gyengébb” lemezt írni, ilyen dalokkal. Remélhetőleg az itthoni kritizálók elmentek a cikk kezdetén már említett, 1994. december 1. estéjén tartott koncertre, ahol a thrash műfajának legnagyobb neve már a Killing Fields nótával történő nyitással belevert mindenkit a földbe, magamat is beleértve. Zárásul csak annyit: HAIL SLAYER!!!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) rattlead.hu nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.