NBA és grunge – 2. rész: Mookie Blaylock és a Pearl Jam

GRUNGERY

Múlt héten indult el hatrészes sorozatunk, amelyben az NBA, vagyis az amerikai kosárlabda-bajnokság csapatai, játékosai és a grunge-bandák közös történetét meséljük el. Kiss Ákos ötletéből egy rendkívül izgalmas kutatómunka kerekedett, amibe Ákos mellé egy idő után Pintér Miklós is beszállt. Cikksorozatunk kettejük koprodukciójának eredménye. Az első részben a Seattle Supersonicsszal foglalkoztunk, a másodikban pedig Mookie Blaylock és a Pearl Jam közös sztoriját vettük elő. 140 nap Mookie-ként A Pearl Jam megalakulása a Grungery olvasóinak többsége előtt ismert történet, sok helyen olvashattak róla, mi is írtunk egy kétrészes, kibővített Háború és békét a témáról. A jól dokumentált lépések sorába mostani cikkünkben annál a pontnál kapcsolódunk be, amikor az Andy Wood énekes váratlan halála miatt feloszló, ígéretes settle-i rockzenekar, a Mother Love Bone két legerősebb egyénisége, a gitáros Stone Gossard és a basszusgitáros Jeff Ament egy pár hónapos gyászidőszak után új zenekar alapításán gondolkodott. Wood zsenialitása után azonban nem volt könnyű frontembert találni, ezért Gossardék sok-sok ismerősüknek adtak a friss demókazettájukból, hátha ezzel a módszerrel nagyobb sikerrel járnak majd a keresésben. A szalagból a Red Hot Chili Peppers dobos Jack Ironsnak is jutott, ő pedig jó barátja, a San Diegó-i örökmozgó szörfös, a Bad Radio nevű zenekarból nem sokkal korábban távozó frontember, …

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) GRUNGERY nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.