Trichomoniasis – Harvest Of The Killing Fields (2023)

Fémforgács

Első és legfontosabb kérdésem felétkek a Trichomoniasis kritika kapcsán, hogy metalt szeretitek-e? Ha igen, akkor nem biztos, hogy érdemes tovább olvasnotok, mert a továbbiakban egy begörcsölt vádliról, egy elpattant idegszál okozta fájdalomról fogok írni, amit ez az amerikai csapat szépen megpróbált átültetni zenei formába. Persze ez a kifejezés is, hogy zenei, igazán hízelgő a banda számára, mivel alapvetően nem a kórusművek alapját szolgáltató műfaj valamelyikében utaznak. A 2017 óta létező duó a brutal death metalra esküszik, aminek igyekeznek a legelvetemültebb, legsúlyosabb formáját játszani. Igen, minden egyes fémzenénél ilyen jelzőkkel próbálják meg felkelteni a figyelmünket egy-egy lemez irányába, de itt ilyesmiről nincs szó, voltaképp nem is lehet, mivel a zenekar nem a reklámozás nagy tudora és a fizikai példányok számát sem igazán emelték még 100 fölé. Ezen a problémán segít a digitális világ és az azonnal meghallgathatóvá tett friss korong, a Harvest Of The Killing Fields, ami nem mellesleg ebben az évben már a második a sorban. Tömegtermeléssel mégsem vádolhatjuk a párost, mivel Hunter (Chloroma, Miasmic, Ophanim zenekarok oszlopos tagja), aki az énekért, gitárokért felelős, valamint Faustino (FogRealm, Miasmic, Oneiric Eclipse, Omnistygian) dobos nem eresztik túl bő lére az anyagaikat. A Harvest Of The Killing Fields sem éri el a fél órát annak ellenére, hogy 10 szerzeményt tudhat magáénak, átlagosan 2 perces játékidővel. Hiányérzetünk ettől függetlenül a meghallgatás után nem fog maradni.

Na de nézzük, miért is a vádaskodás azzal kapcsolatban, hogy metalról, vagy zenéről beszélünk-e az ő esetükben. Ha eljutottatok idáig az olvasásban, akkor megnyugtatlak titeket, igen, ez zene, viszont a szélsőségeknek egy igazán szűkös zugából. Egy füst és húgyszagú kocsma elsötétített sarkában talál egymásra a slamming, brutal death, a grindcore és a noisecore, hogy ott röviddel alapozzanak, mielőtt nekiugranak a keményebb tudatmódosító szereknek. Gyorsan elő is kerülnek ezek, hogy az este hangulatát disszonancia és pszichedelia formájában öklendezzék a világra. Zaj, artikulálatlan hörgés általi önmegsemmisítés, elsőnek szinte véletlenszerűnek ható gitárok uralják a Trichonomiasis káoszból táplálkozó masszáját, de aki kedveli az efféle extrém utazást, annak gyorsan feltűnhetnek először az ötlet-foszlányok, majd az egyre inkább összeálló tudatos szerkezetek. Olyan ez, mintha az erőteljes entrópia közepette egy más dimenzióba kapnánk betekintést, melynek kifordított szabályrendszere újra értelmet adna annak, amit mi már teljes mértékben veszni láttunk. 

A kiadványt az Infrastructural Collapse nyitja meg egy rövid rádióbejátszás szerű narrációval, aminek hátterében valami elkezd veszettül rezonálni, lüktetni. Ez a követhetetlen sebességű rezonancia lesz aztán a dob, ami folyamatosan kezdi el uralni a tételt, hogy aztán megérkezzen mellé a lemez legkézzelfoghatóbb mozzanatait adó gitár is. Ez utóbbi sem kerüli el azért a nyúzást, falhoz verést, megtaposást, levizelést és a fene tudja még mit, amivel ilyen bizarr hangok kicsalogathatók belőle, de legalább a disszonáns hangokhoz szokott fülek találhatnak benne némi kapaszkodót. A pusztítás után egy újabb rövid narráció zárja le a dalt, hogy aztán a címadó keverje fel az állóvizet egy gigászi méretű hajócsavarral. A hörgés mellé megérkezik a jó öreg grindes brekegés is, de ez sem marad meg a szokásosnak mondható mederben, néha több szólamú morgásokkal és egyéb állati hangokkal keveredik. Időnként be is lassulunk, valamint nagyobb hangsúlyt kapnak a különféle zajok is, de jellemzően a tomboló szélviharé a főszerep. Igaz ez a Cryptic Lineages, Everted Proboscis kettősre is, de a 17 másodperces Target Organ Toxicityre kiváltképp. A lemez második felében több cammogással találkozunk, mellettük pedig egészen érdekes hangok is megjelennek. 

Rothadó, pusztuló, féregrágta társadalom lenyomatát kaphatjuk kézhez a Harvest Of The Killing Fields képében, aminek dühében ott van minden valaha elkövetett kegyetlenség, bestiális gátlástalanság, melynek valódi mivoltát egy normálisnak mondható emberi agy még felfogni sem képes. Ötletekből még bőséggel elfért volna az anyagon, valamint néhány kapaszkodó, de akadnak pillanatok az ember életében, amikor pont ilyen “idegállapotba” van és ráfér az agymosás (vagy darálás).

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.