Jethro Tull: RökFlöte

Hard Rock Magazin

Nem tudni, mi történt Ian Andersonnal, hiszen egészen a tavalyi évig – leszámítva a 2003-as karácsonyi albumot – több mint 20 évig nem készült Jethro Tull-LP, most meg egy év elteltével újabb lemezt vehetünk a kezünkbe (persze köztudott, hogy a ‘The Zealot Gene‘ már kész volt a járvány előtt).
Konceptalbum készült, ami nem szokatlan, a Tull számos ilyet vett fel az évtizedek során (’Thick As A Brick’, hogy csak egyet említsek). A téma sem új, a vallás (’A Passion Play’) és mitológia került a középpontba, ezúttal a skandináv hitregékre építve alkotta meg Anderson az album koncepcióját – mondjuk a témát már a ’Stormwatch’-on is érintette, de közel sem ilyen mélységgel. Ám felmerült egy másik, egy személyes ok is, amiért ezt választotta:
„Andersonként Skóciában születtem, és gyakran elgondolkoztam lehetséges norvég, svéd vagy dán őseimről. Arrafelé gyakori név az Andersson vagy Andersen, az írásmód attól függ, melyik skandináv országban vagyunk. Mindig is csodáltam azoknak az ősi viking népeknek a történetét, akik elvetették magjaikat Skócia északi részén, a nyugati szigetein, csakúgy, mint Írországban vagy Anglia keleti szegletében.”
Azt azonban cáfolja, hogy az album központi témája a vallás:
„Nem azért készült ez a lemez, hogy bármilyen vallást népszerűsítsek, ebben az esetben egy unalmas rockalbum született volna. Számomra a panenteizmus [e szemlélet szerint Isten része a világ] ezotériája fontos, semmi szükség az ember alkotta Isten képére.

A lemezcím is skandináv eredetű fantáziaszó, eredetileg ’Rock Flute’ lett volna a címe egy jórészt instrumentális anyagnak, ám a téma miatt skandináv formájúak lettek a szavak. A első és utolsó dalban ősi izlandi nyelvet hallunk mitológiai látomásokat taglalva, ezen ötlet is erősíti a koncepciót.
Nem véletlen, hogy nem Jethro Tullt emlegetem, hanem Andersont, mert a Tull mindig is egyszemélyes produkció volt, a lemezek zenéjét és szövegeit ő határozta meg, lényegében mindegy volt, hogy ki játszott mellette. Ez most sem változott, megírta a dalokat, a többieknek pedig az a dolga, hogy eljátsszák azokat.

Nagyon sok különbséget nem hallok a tavalyi és a mostani album közt zeneileg. A ’Rökflöte’ folytatja a ’The Zealot Gene’ által megkezdett utat, vagyis a Tull legjobb korszakát, a 70-es évek első felének zenei világát idézi, persze alkalmazkodva a mai kor elvárásainak, főleg megszólalásban. Csakúgy, mint előzőleg, Ian Anderson ezúttal is mellőzte az akusztikus megoldásokat, csak a háttérben szól az akusztikus gitár vagy a mandolin. Azt gondolom, ez se szokatlan, hiszen a Tull karrierje sok periódusra bomlik szét, és vannak olyan albumaik, amelyek hasonló zenei szemlélettel készültek. Ez nem azt jelenti, hogy Anderson kompromisszumot kötött volna bárkivel – szó sincs erről –, csak öntörvényű alkotóként most ilyenhez szottyant kedve. Korrekt, színvonalas a zene a Tull minden vonásával, az előző alkotással való sok zenei párhuzam miatt azonban nem igazán hallom izgalmasnak. Anderson valószínűleg még lendületeben volt az előző lemez után, és sikerült annyi anyagot összehozni mennyiségben és minőségben, ami kitett egy újabb albumot.

Összegzés:

Jó tudni, hogy a Jethro Tull jópár év szünet után ilyen aktív. Ian Anderson a 2012-ben kiadott ’Thick As A Brick 2’ után ugyan elgondolkodott pályafutása folytatásán, de mostanra kiderült, hogy akad még muníció a tarsolyban. Bár a „Rökflöte” biztonsági játékot követő alkotás, én bízom benne, hogy a jövőben izgalmasabb anyag is kikerül a maestro műhelyéből. 

Pontszám: 7,5

Megjelenés: 2023
Kiadó: Inside Out Music
Stílus: progresszív rock
Származás: Nagy-Britannia

Zenészek:

Ian Anderson – ének, fuvola, ír furulya
David Goodier – basszusgitár
John O’Hara – billentyűsök
Scott Hammond – dob
Joe Parrish-James – gitár, akusztikus gitár, mandolin
Unnur Birna – szavalat

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: LP / CD / 2 CD + Blu-ray / 2 LP + 2 CD + Blu-ray

Dalcímek:

01. Voluspo
02. Ginnungagap
03. Allfather
04. The Feathered Consort
05. Hammer On Hammer
06. Wolf Unchained
07. The Perfect One
08. Trickster (And The Mistletoe)
09. Cornucopia
10. The Navigators
11. Guardian’s Watch
12. Ithavoll

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.