rattlead.hu
Régóta tervezem, hogy írok a Bűnös élvezetek rovatba, még azt is kitaláltam, miről fog szólni a cikk, mondjuk anélkül nehéz is lenne cikket írni, az az igazság.
Az alternatív country világát szándékoztam bemutatni nektek, el is kezdtem összeszedni a legfontosabb zenekarokat, hogy senki se maradjon ki, aki fontos. Az első helyen a Calexico jutott eszembe, mint a zsáner számomra legfontosabb bandája. Aztán itt meg is álltam egy pillanatra, mert a Calexico a kedvenc nem metal zenekarom, velem van több, mint 20 éve, szóval rájöttem, hogy önmagában is megér egy cikket.
Igen ám, de ti hogy futnátok neki, ha a Slayer vagy a Metallica munkásságát kellene bemutatnotok néhány sorban olyanoknak, akik soha egyetlen számot sem hallottak a nevezett zenekarokoktól, és metalt sem hallgatnak? Nem volna egyszerű, ugye?
Azért próbáljuk meg.
Az alternatív country hordát a ’90-es évek közepén alapította Joey Burns és John Convertino az Arizona államban található Tucsonban, a banda nevét pedig a mexikói-amerikai határon fekvő kisváros (Calexico) adta. A két középiskolai tanár külsejű mészáros magasan képzett gonosztevőket és gyilkosokat gyűjtött maga köré, hogy az arizonai sivatag vértől iszamos homokját a szemünkbe szórva hirdessék a pusztítás igéjét mélyre hangolt bendzsóikkal és a halál csókját idéző trombitáikkal felfegyverkezve.
Na jó, ez így nem fog menni.
A Calexico igazából egy komplett életművet alkotó, sokszínű, saját univerzummal rendelkező zenekar, vagy még pontosabban, kiváló zenészek kollektívája. Lehetetlen néhány sorban bemutatni őket, hiszen tucatnyi stúdióalbummal, válogatáslemezekkel és kollaborációkkal a hátuk mögött a Calexico tagjai egy változatos, izgalmas és mégis beazonosítható zenei és vizuális világot építettek fel, amelyben egyaránt fellelhetők az alt-country és rock, az indie, az americana, a mexikói mariachi, a post-rock és megannyi más stílus elemei.
Terjedelmi korlátok miatt eltekintek a biográfia és a diszkográfia ismertetésétől, nem titkolt célom ugyanakkor, hogy kedvet csináljak a zenekarral való ismerkedéshez mindenkinek, akiben megvan a kellő nyitottság a szeretetett metalunk sáncain való kitekintésre.
Nagyon amerikai zene ez, sokféle, de nagyon amerikai.
A debütáló Spoke lo-fi rockszámaitól, a Black Light album helyenként filmzeneszerű és epikus, repetitív latinos dallamokkal színezett, sivatagi kisvárosok szellemeiről mesélő dalain át, a Hot Rail és különösen a Feast of Wire (amely sokak szerint a legjobb, de bizonyosan a legismertebb és legsikeresebb alkotásuk) lemezek tökéletesre érlelt, mexikói fúvósokkal megtámogatott, már-már világzenei történeteiig, taktusról-taktusra, dalról-dalra ismerhetjük meg a mexikói határvidék jelenét és közelmúltját, szellemeit, legendáit.
A következő albumokon (Garden Ruin, Carried to Dust) kevesebb a mexikói hatás, de annál több finoman hangszerelt és tökéletesen megírt rockszám található rajtuk, míg az Algiers, az Edge of the Sun, vagy a The Thread That Keeps Us megmutatják, hogy melankolikus balladákért, lendületes rockzenéért sem kell a zenekarnak a szomszédba mennie, és az elől sem ugranak el, ha egyenesen popzenei elemeket kell a zenéjükbe vegyíteni. Utolsó lemezük 2022-ben jelent meg, és az El Mirador, címéhez híven megint egy öles lépés a zűrösen izgalmas mexikói határvidék felé, ahol repkednek a golyók, a holttesteket hetekig nem találják, és mindkét oldal nyitva tartja a szemét a feszülő szögesdrót felett, a boldog szabadság felé vezető úton pedig csak a határőrség autóinak fényszórója töri meg a mélysötét sivatagi éjszaka feketeségét.
És hogy mi fogja össze és helyezi keretbe ezt a sokféle zenei hatást, mitől egységes az életmű?
A magasfokú muzikalitás és hangszeres tudás (volt szerencsém a zenekart kis klubban, fesztiválon, egy ókori anfiteátrumban és a MÜPA színháztermében is megtekinteni, és mondhatom, tökéletesen működött minden helyszínen), a világra való érzékenységgel és empátiával kombinálva, megfejelve nagyon magas színvonalú dalszerzői képességgel, már önmagában is garantálja, hogy érdemes bekapcsolódni a Calexico utazásába, amely ezer titkot és elfojtott indulatot, borzongató és felemelő legendát tartogat mindenki számára, akinek stopposként van bátorsága beszállni az elhagyatott benzinkút mellett leintett porlepte Chevroletbe.
És hogy megkönnyítsem a döntéseteket, készítettem egy lejátszási listát is, ami segít elmerülni a Calexico világában:
