ópiumbarlang
fotó: B42 - DiY
Folytatva az underground zenei világból nem (annyira) zenészként ismert figurák meginterjuvolását, a legutóbbi Perihelion/Pozvakowski/Lanterni buli után egy, számomra meghatározó művésszel gondoltam bővíteni interjúalanyaim sorát.
Ő pedig nem más, mint Szeredi Csaba, aki a Pozvakowski vetítőse/VJ-je/látványfelelőse.
Tényleg Csaba, te miként aposztrofálod a színpad(előtt)i tevékenységed?
Egy zenekaron belüli régebbi viccelődés ugrik be elsőként erre a kérdésre. A Pozvakowskiban azért van vetítés, mert nincs benne ének. Tehát valahol az énekben lévő narrációt pótolja. Azzal a könnyítéssel, hogy nem kell hozzá szöveget írni. Ezen a gondolatmeneten elindulva akár egy külön zenei szólamként is aposztrofálhatom ezt a fajta vizualitást. Eggyel kevésbé elrugaszkodott megfejtés, hogy egész egyszerűen ebben a zenekarban mozgóképekkel hozzuk létre a színpadfényt.
Mikor kezdtél a filmmel/filmezéssel foglalkozni?
Kamaszkorom óta rendszeresen fotóztam. Az első super8-as tekercset tizennyolc éves koromban (1987, atyaég!) forgattam el. Ehhez a tekercshez szereztem az első vetítőgépemet is, ami egy osztrák gyártmányú EUMIG S8mm-es gép volt.
Mi indított el ezen a pályán?
Alapból képekben gondolkodó típus vagyok. Számomra a zenei élmények is belső képekké fordulnak át. Innen egy lépés a folyamatot megfordítva projektálni ezeket a képeket. A gépekhez való vonzódás is mindig megvolt bennem. Egész egyszerűen kedvelem a MASINÁKAT. Ebből adódóan az analóg világ jobban vonz, mint a digitális. A digitális technika megjelenése előtt is analóg vetítéseket csináltam. Amikor megjelentek a digitális technikák, ez rögtön kiegészült azzal, hogy őrizni kell ennek a korábbi technológiának a sajátosságait, valahol szembe menni a korszellemmel. Ez is egy plusz motivációt adott ennek a típusú vizualitásnak a továbbvitelére. És persze győriként a 90-es években ott volt a Mediawave filmfesztivál, ami egy nagyon inspiráló közeg volt, bármilyen szinten is volt közöd a filmhez, filmezéshez. Ebben a közegben dolgoztam mozigépészként is, ami nélkül biztosan másképp néznének ki a mostani vetítéseim is.
Példaképeim a régivágású mozigépészek és az idejétmúlt avantgarde, ami megmutatta, hogyan képes elavulni a modernség. Nem sok furcsább dolog van annál, mint amikor a modernség felett eljár az idő. Amikor ütött-kopottá válik egy korábbi korszak újító kifejezési formája. Hogy konkrét személyt is említsek, Moholy-Nagy képzőművészet- és filmelméleti írásait mindig leesett állal olvastam.
Polgári állásod is a filmezéssel kapcsolatos?
Nem.
Hogy kerültél a Pozvakowski legénységébe?
2001- ben technikusként dolgoztam Győrben az azóta már nem létező Petőfi Sándor Művelődési Házban. Itt egy koncerten hallottam először a Pozvakowski zenekart. Több felületre vetítettek projektorral archív anyagokból összevágott képanyagot és karcolt diaképeket. A Pozvakowski a kezdetektől audio-vizuális zenekarként működött. Valójában adta magát egy vizuálos tag megjelenése a zenekarban. Ez végülis én lettem, szinte azonnal ez után az első találkozás után. A Pozvakowski azóta is egy olyan háromtagú zenekar, amiben négyen vannak.
Kérlek mesélj kicsit a technikáról, amit használsz, ha lehetséges olyan egyensúlyban, hogy földi halandók is értsék! :)
A Pozvakowskiban elsősorban 16mm-es mozitechnikát használok. Ezek a gépek a régebbi mozikban használt 35mm-es vetítők kistestvérei, tehát a vetítések természetesen filmszalagról történnek. A 60-as 70-es évek lakossági felhasználásra szánt technikáját használom. A 80-as évekig bezárólag 16mm-es vetítőgépeket használtak mozgatható, kitelepíthető mozikként a kisebb településeken, de ilyen gépeket telepítettek iskolákba, közintézményekbe is. A gépparkomat a kezdeti időszakban ezek a szocialista ipar által létrehozott masinák uralták, később hozzájutottam ugyan ebből a korból származó „nyugati”, gyártmányú gépekhez is. A géppark mérete is folyamatosan változott. A 3-4 géppel való vetítéstől egészen a 10-15 gépet hadrendbe állító produkciókig. Fontos eleme az előadásnak a gépek jelenléte a koncerttérben és a koncert alatti folyamatos gépészeti tevékenység A vizualitás megéléshez rendesen hozzátesz, hogy esetenként több száz kiló vasat is megmozgatunk egy-egy fellépéshez. Hogy úgy mondjam ez megadja a produkció súlyát. J
Miként válogatod össze a vetítés anyagait?
A vetített anyagot egy jól körbehatárolható korszak (a 60-as, 70-es évek) magyar oktatófilmjeinek a felhasználásával vágom össze. Ezek a szocialista propagandagépezet iskolai, katonai, ipari filmjei. A képzettársításos vágásokkal eredeti értelmüktől megfosztva jelennek meg és egy másfajta, nem konkrét elmesélés részei lesznek. Ezekből a szalagokból jelentős gyűjteménnyel rendelkezem. Tisztelve az egykor beléjük ölt munkát, nyersanyagként tekintek ezekre a kópiákra és próbálom egy másik közegbe emelni őket. Fontos, hogy ebben részemről nincs „retró” indíttatás.
Honnan szereztétek ezeket a fantasztikus tekercseket?
A lehető legváltozatosabb módszerekkel vadásztuk össze ezt az archívumot. Az első 16mm-es filmtekercseim mozibontások konténereiből származtak. Egy ideig vadásztam ezeket a relikviákat, most már ezek a relikviák vadásznak rám. Szóval valahogy megtalálnak a gépek is, a filmek is.
fotó: Tóth Masa
Miként kollaborálsz a zenészekkel? Együtt találjatok ki a vetítési koncepciót?
Nincs előre meghatározott koncepció a vetítésekhez. Minden egyes vetítés improvizáció. Igaz, a használt képsorok válogatva vannak és a gépek számát, a vásznazást, a géppark installálását is mindig előre egyeztetjük, de az adott vetítés íve, összképe nem ismételhető meg többet pontosan. Mindegyik koncertnek saját vetítése van. Amikor egy szétégő képkockát látsz a vásznon, az a kép ott és akkor valóban elég. A valóban fontos kollaborálás az az, ahogy egy koncert alatt egymásra reflektálnak a zenei és képi történések.
Mik a kedvenc koncerthelyeid, ahol azt tudod mondani, “Na igen, itt minden adott, hogy úgy menjen a vetítés, ahogy az a nagykönyvben meg van írva”?
Nem mindig és nem mindenhol megy át, hogy gyakorlatilag a közönség sorai közt is létrehozunk egy színpadot és nehéz berregő masinákat zsúfolunk a közönség feje fölé. Szerencsére a legtöbb helyen nem jelent gondot mégsem ez az extrém megjelenés. Szóval több pozitív példát tudnék felhozni, mint negatívat. A legtöbb koncerthely a kedvencem e miatt. Ez elég diplomatikus vagy már túlságosan az? (szerk.: Csak simán AZ :) )
Esetleg más produkciókban is végzel hasonló tevékenységet?
Igen. Tagja vagyok egy filmesekből, képzőművészekből álló vizuális csapatnak, a Kaos Campingnek, ahol szintén analóg filmes kísérletezések vannak a középpontban. Velük rendszeresen porlasztjuk a figyelmet a legkülönfélébb produkciókhoz kapcsolódva és önálló előadásokkal is. A Pozvakowskin kívüli vizuális tevékenységeim elsősorban ehhez a csapathoz kötődnek.
Vannak-e más szabadidős tevékenységeid, akár a fotó-/filmtechnikával kapcsolatban is?
Kerékpározás és fotózás nélkül nem tudok túl sokáig meglenni. Néha kézműves hajlamok is felütik fa fejüket bennem, ezek általában véget nem erő lakásfelújítási tortúrákba torkollanak.
Milyen zenéket szeretsz, inspirál-e a zene az alkotói munkádban?
Igen, a zene mindenképpen a legfontosabb inspiráció. Teljesen szélsőséges szórások vannak abban, hogy mikor milyen zenéket hallgatok. Válogatásom általában a könyörtelentől a vállalhatatlanig ívelő spektrumban mozog. Ezért nehezemre is esik példaként kiragadni zenekarneveket. Na jó, legyen a Laibach és a Butthole Surfers, ha már mindenképpen kell valami konkrétum.
Van-e bármilyen kedves/vicces/lélegzetelállító sztorid, amit megemlítenél a Pozvakowskival közös történetekből?
Egyik kedvencem, amikor a Pozvakowski zenekar kéttagú különítményeként Ádámmal utcavetítéssel összekötött utcazenélést kíséreltünk meg Salzburgban. A dolgok eléggé félrecsúsztak. Napokig kerestünk egy elvesztett benzines aggregátort. Mire meglett, szakadni kezdett az eső. Aztán három durrdefekt beiktatásával valahogy hazavergődtünk összesíteni az anyagi és szellemi károkat. Hajmeresztésből mondjuk hirtelen ennyit.
Ha bármit szeretnél hozzáfűzni, kérlek ne habozz!
Köszi szépen a kérdéseket és türelmet is a válaszokhoz.
