Terrifier – Trample The Weak, Devour The Dead (2023)

Fémforgács

A természetfeletti démonokon és szellemeken, vámpírokon és egyéb fantázialényeken túl akad egy aprócska szelete a horrorfilmeknek, rémtörténeteknek, amelyek jóval kézzelfoghatóbbak, reálisabbak még akkor is, ha csupán az emberi elme sötétebb zugából, a másságtól való félelméből ered. Valamikor régen a cirkuszokban előszeretettel mutogatták ugyanis a különféle testi rendellenességgel született személyeket, akiket szörnyekként, mutánsokként hirdettek meg a nagyközönség számára. Már akkoriban félelem és meghökkenés volt rájuk a reakció, később ezt kihasználták a filmgyártás során is. Gondoljunk csak bele, hogy a nívósabb, de sokkal gyakrabban alacsony minőséget képviseló alkotásokban hány torz rémségek veszik üldözőbe a fiatal és csinos szereplőbrigádot, hogy válogatott módszerekkel küldje őket a másvilágra. Ebből a zsánerből személyes kedvencem a Sziklák szeme, aminél az a ritka jelenség is megfigyelhető, hogy a modernizált verziója még jobb, mint az eredeti. Hasonló hangulati faktorral rendelkeztek régen a 80-as évek kannibál filmjei is, de ne feledkezzünk meg a rémkirály Jason Voorheesről sem, akinek reális torz fejével a második Péntek 13-ban találkozhatunk (ekkor még nem a hokimaszk, hanem egy zsák takarta el a világ elől vonzó fizimiskáját).

Mindez csak a 80-as évek horrorjai iránt való vonzalmam kapcsán jutott eszembe hirtelenjében, mivel ebben a szenvedélyben osztozkodunk a kanadai Terrifier zenekarral, akik a korszaknak megfelelő felfogásban készített thrash metal kiadványokkal kívánják megidézni a legendás évtizedet. Ahogy a Péntek 13 széria, úgy a banda is bőséges változásokon esett át az évek során, mivel történetük egészen 2003-ig visszavezethető, amikor még Skull Hammer névvel próbáltak ellavírozni a zúzós bulik és fesztiválok világában. Ennek a korszaknak az eredménye egy demó és egy nagylemez 2011-ből, majd a csapat egy doboscserével karöltve nevet váltott. Innentől kezdve azonban felpörögtek az események: újabb nagylemez 2012-ben, sikeres EP-k, splitek, majd 2017-ben egy igencsak elismert album Weapons Of Thrash Destruction címmel. Szerencsére a siker nem szállt a fejükbe és alaposan felkészültek a folytatásra is, ennek pedig május 23-án érkezik el az ideje a Trample The Weak, Devour The Dead dalcsokrán keresztül.

A nagy készülődés és a világjárvány mellett azért egyéb dolgok is befigyeltek nehezítő körülménynek, ez pedig a tagok újbóli változása a projektben. Elnézve a Terrifier eddigi történetét ez nem egy nagy meglepetés, mivel Chase Thibodeau (ének, basszus) és Rene Wilkinson (gitár) nevezhető őstagnak, rajtuk kívül még a névváltással érkező Kyle Sheppard számít veteránnak. Az előző lemezt rögzítő öt főből most is csak ők maradtak talpon, de ezt a friss szerzeményeket illetően nem fogjuk érzékelni. Mindez annak köszönhető, hogy a felfogás változatlan: a lehető legtökösebb thrash metal dalok megírása, eljátszása régi szellemiségben, modern hangzással. A műfaj teljes tárházát csatasorba állítják: villámgyors gitárjáték, amitől azonnal ökölbe szorul a kezünk, pattogó, szívveréssel együtt pulzáló dobok és agresszív, de bőven érthető kiabálós vokalizálás a megfelelő helyeken kórusvokállal megbolondítva. Egy pillanatra sem árulnak zsákbamacskát, tétlenkednek holmi atmoszférateremtéssel, merengéssel: ahogy a hokimaszkos csávó aprítja a népet a jó öreg machete segítségével a már-már komikus megállíthatatlansága mellett, úgy gázolnak el minket minden egyes tétellel a bőven elégséges 38 perces játékidő alatt. Sőt, a megszokott thrash galoppozás mellett időnként még nagyobb sebességre is kapcsolnak, itt-ott kifejezetten death metalos őrjöngésbe is át tud csapni az alakulat.

Ahhoz képest, hogy úgymond összezsugorodott a csapat, kifejezetten vastagon szól a gitár, rengeteg rétegben került egymásra a különféle szólók sokasága és egyaránt kihasználják az ösztönösséget, valamint az okos játékot. Gondolok ez alatt arra, hogy a szólók néhol technikás, virtuóz finomságként jelennek meg hosszasabb időt felemésztve, máskor meg váratlanul sikítanak az arcunkba néhány rövidebb pillanat erejéig. Különösebb monstrumokra egyébként nem kell számítanunk, a lemezen nyolc dal osztozkodik átlagosan 4-5 perces futamidővel. Az már nagyobb gond, hogy ezeket a magukban jó dalokat nehéz lenne megkülönböztetni egymástól, mivel egyediséget nem sikerült vinni a történetbe, de a szórakoztatás tényét nem vonhatom meg tőlük. Akinek kedves a thrash és szereti a kimunkált, szupergyors anyagokat, főleg gitárjáték terén, az biztosan megtalálja a számítását a Terrifier kapcsán.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.