Fvnerals: Let the Earth be Silent (2023)

rattlead.hu

Először azt hittem, ez is egyszer-kétszer hallgatós zene lesz – mint oly sok, amire mostanában rámozdulok, de kíváncsi belefülelés után azonnali, majd többszöri újrázás következett, aztán a szembesülés a problémával: miként ajánljam ezt másoknak, mikor én sem találom azokat a  kapaszkodókat, amikkel megindokolhatnám, mi tetszik benne, ráadásul az alkotóit sem feszíti szét a vágy, hogy szerethető és azonosulható gesztusokkal könnyítsék meg a befogadást. A Fvnerals harmadik albuma  minden összetevőjében kompatibilisnek tűnik ugyan a metálzene valamelyik elvetemültebb alműfajával, az összkép mégis távoli és formátlan, de minimum szokatlan.

Honlapjukon úgy mutatkoznak be, mint az angliai Brighton  városában alakult, de pillanatnyilag Lipcsében székelő duó, akik 2013-as felbukkanásuk óta a dark ambient  és a doom elemeit keverik drone és post metál hatásokkal, kialakítva egy különös, a metálzene határain mozgó, nyomasztó zenei világot, ami amennyire messzire sodródott a hagyományos fémes fogalmazásmódtól, annyira sokat őriz meg annak súlyából és sötétség iránti vonzalmából.

Tiffany Ström (ének/basszusgitár) és Syd Scarlet (gitáros/dalszerző) alkotja a zenekart, akiknek a mostani előtt két nagylemezük is megjelent már (The Light – 2014, Wounds – 2016) -, én azonban most hallok róluk először, de a Let the Earth be Silent után jó benyomásokkal veszem majd elő korábbi munkáikat is.

A lassan kibontakozó, feketeségben tündöklő album 40 percét kitevő hét tételt úgy is felfoghatjuk, mint a végteletekig tolt, és lecsupaszított  funeral doom hét kísérletét, hogy hangokból, effektekből és riff kezdeményekből zenévé próbálja magát összerendezni, valami szilárd struktúra alakját felvenni – itt-ott némi eredménnyel. Abban a mélységben ahol ők mozgolódnak, és olyan nyomás alatt ami az ő természetes közegük, csak holt anyag keletkezhet  – a Föld testnedveinek mumifikálódott masszája -, kapásból visszaidézhető és később emlékeinkben testet öltő dalok aligha. Mintha ötletek várakoznának végső formájuk megszületésére, de ez az atmoszféra nem kedvez az egészséges életnek, és csak torzók jönnek világra, megnyomorított, fejüknél-válluknál összenőtt bizarr porontyok, amik ájultan gurulnak bele a gravitációs tölcsér legalján nyíló fekete lyukba, a pusztulás torkába.  

A fenyegető, morajló gitárok falakként tornyosuló „témái”, és a lovecrafti túlvilágról áthallatszó alattomos impulzusok sötétnél is sötétebb szövedékének hasadékaiba Tiffany varázslatosnak mondható hangjával próbál olykor reményt csempészni – és röpke pillanatokra a Dead Can Dance fényeit idézi meg -, de nem érdemes beleélni magunkat ezekbe a csalóka benyomásokba, mert minden mögött  sötét anyag leledzik, és a felhők közt nyíló réseken feloldozást hozó napfény biztosan nem fog átragyogni. Képzeld el Beksinski rémálom fújta tájait, monokrómban, életre kelve – vagy ugyanennek negatívját, fejtetőre állítva.

Sokadik nekifutás után ugyan elkülönülnek egymástól a tételek – kiderül, hogy mind rendelkezik valami nagyjából  körvonalazott fő témával , és hogy saját karaktert is lehet hozzájuk társítani – ez az előrelépés azonban nem azonos a „jóra hallgatni” kategóriával, hanem egyszerűen az ismerkedésnek itt ez a normál menete.

Bár a Fvnerals „csak” egy duó, a szerzemények mögött rejlő  súly megtízszerezi zenéjük erejét, ami  a sűrű rétegzettségnek és a jól belőtt hangzásnak köszönhetően valósággal rátelepszik a hallgatóra, fojtogatja, éjfekete szépségével hipnotizálja. Ez a levegőtlen aurájú album mégis szép, tágas  és harmonikus a maga mizantróp módján, és időtlen is, mint a fekete szín, amibe csomagolták. Hogy zeneileg milyen értéket képvisel a Let the Earth be Silent, nehéz megítélni (és talán nincs is ennek a kérdésnek itt semmi értelme), mert hangulatilag nagyon erős anyagról van szó, ahol az összhatás felül ír minden részletet és egymaga válik a mű főszereplőjévé – és mint ilyen, nagyot alakít.

Nem akarom feleslegesen szaporítani a szót, mert olyan rétegzenét kínálgatok, ami még egy szűk rajongói keresztmetszetnek is csak a szélső tartományában számíthat sikerre, és aki vevő az ilyen kalandokra, nagyjából már úgyis tudja mire készüljön, aki meg más irányba tart és más élményekre vágyik – minden kedvcsináló ellenére – el fog menni e mellett is. Ez a lemez pont az a fajta hallgatni való, ahol ha nem működik a kémia, ha nincs meg a kezdeti bizalom, nem sokra fogsz jutni vele – úgyhogy rád vár az első lépés, neked kell engedned.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) rattlead.hu nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.