Fémforgács
2012 januárjában alakult a thai Cystgurgle és azóta művelik megállíthatatlan tehervonatként száguldozó goregrindjukat. A stílusmeghatározásnál szerepel a gorenoise megjelölés is, mivel ezek a fazonok egy olyan bestiálisan brutális válfaját űzik a goregrindnak, hogy az átlépi a szimpla grind határait. Sűrűbbek, pusztítóbbak a hangszerek textúrái, kegyelemre kár lenne számítanunk. A noise behatások elviszik a brutalitás faktort, egészen a sztratoszférán túlra. Számos kiadvány szerepel a nevük mellett, diszkográfiájukat csak kellő óvatossággal mazsolázza a tisztelt Olvasó, ez ugyanis nem kezdőknek való vidék. Ezúttal a legújabb egész estés szörnyüket vesszük górcső alá, amelynek a címe Exquisite Macerated Tissue Slippage and Full-Body Degloving Under Extreme Circumstances of Accelerated Putrefaction. Megígérem, hogy nem fogom feleslegesen felemlegetni ezt az Arany-versnek is beillő albumcímet. Vegyük is fel a sebészi maszkot és kezdődjön a műtét. Előre szólók, itt nem szikével, hanem nukleáris meghajtású láncfűrésszel ejtjük meg az első vágást.
Dr. Saari professzor úr lesz a saját, külön bejáratú patológusunk. Ő az aki megírta a boncolásunkról készült tanulmányait, vagyis a dalszövegeket. Niose az, aki vért fog hányni felnyílt sebeinkre valamint a basszus fronton is ő lesz a mi emberünk. Goredick besegít egy kicsit a vérhányásban, azonban a legnagyobb szerepe a dobok szétpüfölésében lesz.
A nyitószám a Report I: Forensic Pathological Puzzles, amely rögtön a koponyánk közepébe vágja a rozsdás fejsze vastagabbik felét. Semmi bemelegítés, se előjáték, még egy nyamvadt kis sztriptíz sincs, egyből a nyakunkba zúdul ez a végtelen zajáradat, ami az első másodpercekben elválasztja a szart a májától. Akiknek nem veszi ezt be a gyomra, azoktól könnyes búcsút is vehetünk már az első másodpercekben. Addig mi élvezzük a basszus megállíthatatlan erejű sorscsapásait, a dobok sörös doboz tónusú pattogását és a végtelenségig eltorzított, pitch shifterrel megküldött vokálnak nevezett fostornádót. A Cystgurgle fél perc alatt megmutatja nekünk, hogy a brutalitásnak sosincs egzakt határa, sem jól körülhatárolható mértékegysége, aminél megállapítható, hogy elérte az emberiség határait. Mindig van egy nagyobb hal. A dalok közötti bejátszások is a lemez koncepciójához illőek, általában ezek is a boncteremből származó jelentések, ami természetesen a legkülönfélébb elhalálozásokat veszi górcső alá. A számok az arcunkba másznak, egyenesen haladnak előre, nincsenek cirádák vagy technikázások. A dobjáték feszes és kíméletlen, küldjünk majd egy szál virágot a manufaktúrának, amely készítette, mert a felvétel végére annak a szerkónak kakukk volt. Aki nem ismerné a hyperblast beat fogalmát, az itt megfogja tanulni milyen az, amikor már szinte egybefolynak a dobon leütött hangok.
23 tételes lemezről beszélünk és mint minden ilyen és ehhez hasonló jellemzőkkel rendelkező albumot egy egész műként kell rá tekinteni, legalábbis nálam ez így működik. Az egybefolyás veszélye lebegett a lemez felett és néha ugyan ez valósággá is vált, ám egyszerűen annyira szórakoztató módon tálalja elénk a Cystgurgle a patológia összes borzalmát, hogy nem lehet erre az albumra egyszerűen haragudni. Amikor ilyen túlzásokba esik egy zenekar, mint ezek a thai legények, akkor ott sutba kell vágni a borzalmasan kifinomult kritikai szemüvegünket, magunkat sem kell túl komolyan venni és csak élvezni kell az utat a hullaházba, Nekünk ennyi a dolgunk itt, semmi több. A váltakozó vokálok még egy kis színt is visznek vérvörös utunkba. Előszeretettel használom a jó zsaru-rossz zsaru meghatározást erre, ám itt nincs jó zsaru. Itt csak rossz és még rosszabb van, olyan mély tartományokat hallhatunk, ami nem embertől való. Itt jön képbe a mesterséges torzítás, amit valaki vagy tolerál, vagy nem. Én megbékéltem vele, de ez csak abban az esetben van így, ha már tényleg ennyire a végletekig megy el egy brigád. A nedves, lucskos tüdőből feljövő genny minden állagát megcsodálhatjuk akkor, amikor a Cystgurgle új albuma támadott be minket. Ha akarom taknyosabb, de ha úgy van akkor sűrűbb, ez dalon belül is változhat.
Úgy igazándiból itt nem igazán tudom tovább csűrni csavarni a szavakat, mivel ez tipikusan egy szeretem, nem szeretem lemez. Aki kedveli ezt a műfajt, az habzsolni fogja a Exquisite Macerated Tissue Slippage and Full-Body Degloving Under Extreme Circumstances of Accelerated Putrefaction ódáit. Akik pedig ódzkodnak ettől a stílustól azoknak valami más után kell kutatniuk, a Cystgrugle ugyanis nem ismer kompromisszumot, hülyére ver mindenki súlyos csapásaival.. Fent van a teljes album a YouTube-on, ott mindenki eldöntheti kér-e ebből vagy sem. Szerintem az sokkal több mindent mond az albumról, mint én egy klaviatúrával. Ha kibírtad mind a 20 percét, akkor te is részese vagy a gore családnak. Március 1 óta várnak mindenkit a primitív patológiára.
