Hard Rock Magazin
Először is elnézést a buta címért. Sulis ünnepség tüzében égtem az elmúlt hetekben, ráadásul éppen március 15-re esett a koncert. Valamivel indítani kell… de ez ne vegye el a kedvét senkinek, aki olvasásra szánta rá magát a témában! Már csak azért se, mert egy bitang erős bulival ajándékoztak meg bennünket a helsinki „vámpírok”. Az utolsó, „régi Barba Negrában” megrendezett buli (2019. november 12.) alapvetően pozitív élményként él emlékeimben, de akkor kis fásultságot éreztem a csapaton. Tették a dolgukat, tolták profin, de a feeling – főleg a mostani koncerttel összehasonlítva – nem volt meg. Számomra egyértelmű, hogy a világjárványból megerősödve jöttek ki, igaz, az elmaradt Ministry–The 69 Eyes közös koncertért még most is fáj a szívem.
Az új Barba Negra-korszak kapcsán lassan azt mondhatom, hogy tradicionálisan pontos kezdéssel indult az este a svéd Mister Misery, magukat horrormetál skatulyába tévő banda által.
Ma kitűnni a zenei piacon nem egyszerű feladat. Az erős „fehér zajból” utat találni a célközönség felé egyenesen marketingművészet. A négytagú Mister Misery ezt nem bízta a véletlenre és minden használható kelléket bevetettek: arcfestés, színes kontaktlencse, torzult horrormosolyok, rothadó fogak imitálása, igazi dark színpadi ruhák, mind-mind megvolt. De mindezek mit sem érnek, ha hiányzik mögüle a zene, a hangszertudás és az élvezet, hogy a színpadon lehetnek.
Harley Vendetta énekes-gitáros remek frontember. Nem egyszerű feladat az előzenekari szerep, de neki sikerült maguk mellé állítani a közönség nagy részét.
Alex Nine gitáros és Alex Alister basszusgitáros is kivette részét a színpadi munkából, nem ragadtak le kizárólag a hangszerük bűvölésénél. Mindhárman folyamatosan incselkedtek az erre vevő közönséggel. A pózolás-, grimaszoláshegyek azoknak a kedvét is meghozták (ezek közé tartoztam én is), akik még nem hallották a zenéjüket.
Élvezetes show-val leptek meg, és nem utolsósorban kiváló témát adtak fotós szemmel. Biztos vagyok benne, hogy hazánk színpadain is fel fognak tűnni újra. Addig is a dark zenei vonalat kedvelőknek ajánlom őket.
Végül, de nem utolsósorban Rizzi dobost emelném ki, aki az egyébként a fotózásért kiáltó Halloween színpadképet egy magasabb szintre tolta. Játéka mellett elvitte a show nagy részét is. Ha interjút készítenék velük, biztosan megkérdezném Rizzytől a rothadó fogak maszkolásának művészetét. Jól jöhet ez még október 31-én.
Ezen az estén a dobosok különleges szerepet vállaltak mindkét zenekarban. Precíz játékukon felül nem a zenekar „hátulütői” voltak, sokkal inkább a frontemberei. A The 69 Eyes dobosa, Jussi esetében nem ért meglepetésként az aktív jelenlét, hiszen fotóztam már a zenekart , így az lett volna a meglepetés, ha nem áll fel a dobokra, ha nem úgy püföli félmeztelenül a bőröket, hogy azok beszakadjanak (tényleg nem tudom, hogyhogy nem szakított ki egy-két pergőt a buli alatt).
Most viszont Timo-Timo gitáros és a maga módján Archzie basszusgitáros, valamint Bazie, a másik gitáros is kivette a részét a szereplésből. Ők is meta(l)kommunikáltak az első sorokkal, repkedtek a mosolyok és az elégedett grimaszok.
Természetesen az oroszlánrészt – mint mindig – Jyrki vállalta, de együtt érték el a közönség jó hangulatát, adtak nekünk egy erős produkciót.
Egyszerű színpadképet hoztak, csak egy óriás ledfalat maguk mögé és pont. Ezen felül egy átlagos világítási rendszer támogatta az előadást, egyértelműen a zenével akartak hengerelni.
Jyrki verbálisan és mozdulataival csavarta ujjai köré a hölgyeket, többször magyarul köszönte meg, hogy velük vagyunk, az első sorokkal „pacsizott”, lement a fotósárokba, felállt a kordontaposóra, így szinte bement a közönség közé, ami szintén nem volt eddig jellemző nálunk.
Mint azt említették, egy hónapon belül érkezik az új nagylemez, ezt én is kíváncsian várom, és a megjelenés tükrében kicsit furcsának találom a koncert időzítését. Ha szerencsénk van, esetleg az új albummal visszanéznek felénk még egyszer.
Természetesen az új lemezről a már kiadott kislemezes dalt, a Death Of Darknesst nálunk is játszották, akárcsak a 2022-ben kiadott Drive-ot és Gotta Rockot is. Ha már a játszott dalok listájánál járunk, ritkán tudom leírni, hogy hiányérzet nélküli másfél órás műsort tettek össze. Minden dal, amit 4 év után hallani szerettem volna tőlük, bekerült a műsorukba.
A kérdés, ami felmerül bennem az esetükben is, miért nem tudják megtölteni a „Red” színpadot hazánkban? Most egy kellemesen sűrű, „Blue” méretű közönség látogatott el Csepelre egy olyan zenekar kapcsán, amelyik közel 35 éve van a zeneiparban, és számos remek albumot tett le az asztalra. Ugyan szövegviláguk talán nem mindenki számára könnyen befogadható, de a zenéjük szerintem szélesebb rétegek tetszését is elnyerné, ha ismernék őket. Ismét élvezet volt őket fotózni, nem voltak szégyenlősek, nem spóroltak a pózolással.
A koncert hangosítása vegyes benyomást hagyott bennem. Míg az első 3 számban a fotósárokban nem hallottam az éneket, és masszaként szólt a zenekar, addig később a keverő mellől és mögül megfelelően hangosnak és harmonikusnak halottam az előadás jelentős részét. Végezetül a merch-pultra sem lehet panasz, egyik zenekar kapcsán sem. Volt CD és LP (még a Mister Misery esetében is!), pólók, kapucnis pulcsik, felvarrók, táskák. Vagyis kitettek magukért mindkét oldalon.
Dögös, jó koncertet kaptunk, nem hiányzott több zenekar, így volt teljes az este. Megint egy olyan bulit láttam, amit másnap ismét megnéznék. Nálam újra a gyakran hallgatott zenekarok közé került a The 69 Eyes és bizakodva várom az új nagylemezüket.
Devils / Feel Berlin / Perfect Skin / The Chair / Cheyenna / Betty Blue / Gothic Girl / Death Of Darkness / Never Say Die / Gotta Rock / Two Horns Up / Wasting The Dawn / Drive / Brandon Lee // Framed In Blood / Dance d’Amour / Lost Boys
Képek és szöveg: TT (Török Tamás)
Köszönet a H-Music Hungarynak a lehetőségért!
