rattlead.hu
Metal.hu
A budapesti Türböwitch 2016-ban alakult, egy emberes piázásnak köszönhetően, ugyanis a két Zsolt, alias „Toxic Witches” kellő mennyiségű alkohol elpusztítása után döntött úgy, hogy összekalapálnak egy beleszarós csapatot. A boszorkányüstbe belehajították legnagyobb kedvenceiket, s azt még talán ők sem sejtették, hogy mi fől ki belőle. Az ötletek gyorsan jöttek, akár a másnapos hasmenés, így gyorsan tagokat toboroztak maguk köré, hogy kényszerzubbonyt tudjanak ölteni a felhalmozott témákra és nótavázlatokra. Az első anyag, a Napalm to Posers 2017-ben jelent meg, s rövid idő alatt sikert aratott az underground színtér sörtől és füsttől bűzölgő berkeiben. Ez nagyban volt köszönhető annak is, hogy az ötösfogat sokat koncertezett, s minden alkalommal fel tudta korbácsolni a közönség hangulatát. Az új albumra több, mint 5 évet kellett várni, de szerintem nagyon is megérte, ugyan is rohadt jóra sikeredett.
A csapatban csupán csak a dobos posztján történt változás, de nem hinném, hogy ez miatt kellett várnunk fél évtizedet az új türböségre. Én inkább úgy gondolom, hogy elegendő időt adtak maguknak, hogy a lemezen található kilenc szerzemény mindegyike tökéletesre faragva kerüljön a rajongók fülébe. Akik ismerik személyesen a zenészeket, mint én magam is, azok tudják, hogy nyilvánvalóan elmebetegek, viszont tehetség van bennük bőségesen. Akik be szeretnék skatulyázni a Türbö stílusát, annak rohadt nehéz dolga lesz, mert amint nagy nehezen megállapítana valamit, a banda rögtön bele is köp a levesébe. Egyébként a csapat a Speed / Punk / Thrash táblát akasztotta magára, de szerintem, van itt dögivel mindenféle édesség, amivel dagadtra tömheti magát mindenki, aki szereti a mocskos, faragatlan és pörgős hangulatú zenéket. Ez az öt, alkohollal balzsamozott zenész csak annyira veszi magát komolyan, mint amennyire nem! Nincsenek világmegváltó terveik, alsóneműváltó meg pláne! HEHE!
Harsányi Zsolti és Tóth Peti gitárosok, olyan lazán csavarják ki a fasza témákat a hangszerükből, mint a szeszszagú izzadtságot a pólójukból a koncertek után. Dombai Laci basszer és Alex Gardener dobos rendíthetetlenül nyomja nekik az alapokat, mint két öntudatra ébredt varrógép, akik a Vörös Október Ruhagyárból megszökve megpróbálnának elpusztítani mindenkit, akik szembejönnek velük. A végére hagytam Lédeczi Zsolti énekest, aki ezen a lemezen bejárja Tolnát – Baranyát. Olyan hangszálai vannak, hogy egy sört is lazán fel lehetne nyitni velük. Még én is meglepődtem, milyen hangokat képes kiereszteni a torkából. A rekedtes orgánum az alap, de néha olyan magasságokba is feltornázza magát, hogy én először azt hittem, hogy valami profi énekest hívtak meg vendégszerepelni. De van itt hörgés, sikolyok, csordavokál, meg mindenféle spektákulum, ami még színesebbé teszi a Türbutik kínálatát. Elolvastam már pár kritikát a lemezről, s szinte mindegyikben más együtteshez hasonlítják őket, így én ezt nem teszem. De ha nagyon akarnám, akkor azt mondanám, hogy saját magukhoz hasonlítanak legjobban.
A szólóügyi „miniszter” Harsányi Zsolt egy személyben, s néha én is a szemöldökeimet tornáztatva tátom a pofám, hogy milyen fasza variánsokat ráz ki a boszorkányseprűjéből.
Az album CD-én jelent meg, s a küllem is pazarra sikeredett. A frontborító Szelei Csilla alkotása, a hátsó borítón és egyéb intim helyeken látható rajzok pedig Boda „Pester” Péter keze munkáját dicsérik. A bookletben a szövegeket is megtalálni, meg még egyéb meglepetéseket, de nem árulom el, hogy mik azok. Vegyétek meg, s akkor meglátjátok! Az együttes mostanság is rengeteg rendezvényen felbukkan, s egy nagy sikerű lemezbemutatón is túl van. A rajongótáboruk is meggyarapodott, s ez nem a fizimiskájuknak köszönhető, hiszen egy férfi szépségversenyen akkor lenne esélyük, ha azt a Krull bolygón rendeznék. Akkor mi a titkuk? Hát az, hogy rohadt profik élőben, s válogatás nélkül mély torokra veszik a koncertre érkező rajongókat. Na jó, a csajokat nem, de azok meg a zene nyújtotta élmény mellett gyönyörködhetnek a zenészek látványában! HEHE!!
A Türböwitch második albuma egy profi alkotás, amely kedvencévé válhat mindenkinek, aki szereti az uderground szennyvíz tárolójában lemosni magáról a szürke hétköznapok porát, de az is barátra lelhet benne, aki imádja az olyan, adrenalinnal csurig pakolt, bulizós muzsikákat, amelyek meg tudják győzni arról, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha már olyan részeg az ember, hogy nem képes lehúzni a sliccét vizelés előtt! Az érzés a lényeg és a szabadság, a többi felesleges. Ha ezt a cikket közvetlenül az anyag megjelenése után írtam volna meg, nem adtam volna maximális pontszámot, de mivel négy hónap alatt már meghallgattam vagy százszor, s eggyé nőt velem, mint a bűz a műszálas zoknimmal, kénytelen vagyok jelesre értékelni. „Hey Türbaby, be my fucking Witch!!!”
