Atomic – Hate Transplant (2022)

Fémforgács

1983-ban az acélváros élte a nehéz szürke nappalokat miközben a Lenin kohászat fekete füstje adott extra színt Borsod megye metropoliszának. Visszamorgott rá a DIGÉP, feleselt az üveggyár a kenyérgyárral karöltve, ezalatt a Csabai-kapuban szürkébe öltöztette a környéket a cement. Ez nagy év volt a metal számára, mivel elkezdődött a hidegháborúra szintén jellemző fegyverkezési verseny. Volt egy új generáció, akik gyorsabb, súlyosabb és lehengerlőbb módon űzték a fémzenét, ez lett a thrash metal. Megvan benne a NWOBHM zeneisége és galoppja, amit kombináltak a punk és a hardcore zabolázatlan energiájával és nyers mondanivalójával. Miskolc büszkesége, az Atomic is ebben az évben alakult, miközben a pocsolya másik oldalán a Kill ‘Em All és a Show No Mercy lefektette az új játékszabályokat. Az Atomic azonban nem San Francisco utcáit járta, a Szinva-patak hídjaiból se lett Goldengate, ha ez így lett volna, ma már egyike lenne a térség klasszikus bandáinak, akiknek mind a mai napig hű rajongóik lennének Los Angeles-től Tokió-ig, mert ez bizony egy nemzetközi színvonalú együttes. Sorsod Borsod billoggal a homlokukon megmaradtak nekik az underground kazettacserélgetések és a koncertek. Ez volt az egyetlen hírmondója mindazoknak, akik nem elégedtek meg avval a koszttal, amit eléjük tálalt a rádió meg a lemezgyár. Voltak demok szép számmal, egyik követte a másikat, miközben jött egy geng…akarom mondani rendszerváltásnak nevezett esemény és szabadabb lett a pálya, noha ingoványosabb is. 94-ben lemezszerződét kötöttek Svájcban és a Slashing Victory lett a bemutatkozó lemez…hol volt már ekkor az igazi ősthrash szelleme, ez persze őket nem érdekelte. Veretes dalok voltak azok a javából, ennek ellenére két évre rá jött egy törés és egy Catheter album, amit ha nem ismertek, akkor illik pótolni a dolgot, de sürgősen. 2016-ban azonban új élet költözött az Atomic névbe és két év múlva jött az újabb csapás, a Separate Races. Szilágyi Tamás és társai nem ültek a babérjaikon, tavaly novemberben a Hate Transplant adott egy újabb okot arra, hogy büszkék legyünk az igényes, modern magyar metalra.

Szilágyi Tomi (Czemenda, Lepillantóküllő, ex-Almighty, ex-Rotor, ex-Cathether) nevét nem kell bemutatnom senkinek sem, aki tudja mi fán terem a hazai metal annak ismerősnek kell lennie. Övé a gitár és az ének tagozat és elhihetitek, hogy érti a dolgát, nem fog elveszni a húrok útvesztőjében. Perényi Dénes azaz Deni (Almighty, Zord, ex-Cathether, ex-Akela) azért besegít neki ilyen téren, mégiscsak pulzálóbb, ha ketten művelik ezt a szakmát. Gyurcsán Szabolcs azaz Szabi (Almighty, ex-Cathether) basszusgitár fronton erősíti az Atomic hangzását, és végül Takács Zoltán azaz Zolcsi (Lepillantóküllő) püföli géppuskakezeivel a dobot, ez az első lemez, ahol hallhatjuk játékát. A csapat már a kezdet kezdetén angolul szerette volna előadni dalait, de az akkori politikai klíma ezt nem tűrhette. Ebben szerencsére már nem állhatja útjukat senki. A nyaktörő gitárfutamok és a társadalomkritikus szöveg mindig is az Atomic része volt, és ahogy elindul a a Hell Inside rögtön megértjük, hogy a fiúk egy tapodtat sem engedett a 48-ból.

Először is a hangzásról szeretnék megemlékezni, mert valami eszméletlenül bika módon dörren meg a korong és ez tényleg szó szerint mennydörgés. A gitárok öblösen, izomtól duzzadva szólalnak meg, mintha rákötöttek volna egy tehervonatra pár sugármeghajtású rakétát. Konkrétan falat képeznek körülöttünk a gityók! A dobverők géppuskaszerűen és mélyen csapódnak le a bőrön. Minden egyes leütött hangot kristálytisztán hallani és érdemes is figyelni rá. A basszus leülteti az eleve súlyos frekvenciákat. Tomi vokálja megkapta az őt megillető helyet. Középpontban van, de mégsem telepszik rá a hangszerekre. Ha modern, mai hangzású kiadványról van szó, amiben van kellő spiritusz, akkor valami ilyesmire gondolok. Ütnek, rúgnak, harapnak a hanghullámok.

Maga a dal egy döngölős vadállat, ami nagyon kapós refrénnel rendelkezik. A thrash és a death metal határmezsgyéin egyensúlyozik ez a dal, amibe kerülnek ugyancsak fogós dallamok is. A groove és a kompromisszummentesen, vaddisznómódjára előretörő tétel azt teszi, amit egy nyitószámnak tennie kell: felkelti a figyelmét a hallgatónak. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy itt a thrash brutálisabb ágáról beszélünk, tehát az ilyenkor szokásos reflexeknek is be kell indulniuk és nem marad el a varázs,. A thrash futamokat death metal kalapálásokkal is megfűszerezik a srácok. Egyből elkezdtem pogózni a konyhaszékkel, ahogy azt kell, koncerten tuti vérfürdőt rendez egy ilyen számmal az Atomic. Érkezik a klippes Digital Tumor, amivel megkapja ez az algoritmusok sokaságába belegabalyodott világ a magáét. Egy végtelenül lendületes és ritmusváltásokkal tarkított számot kapunk személyében, amely újra miszlikbe aprítja a koponyánkat. Végigvágtáz rajtunk, a lelassulásokkal tarkított számban olyan groove vonatra ültetnek minket, ami megint azt juttatta eszembe, hogy ez koncerten rendesen szedheti az áldozatait.

A címadó tétel, a Hate Transplant egy fő motívumot húz végig a dalon, mindezt újra Speedy Gonzalez sebességgel elénk tálalva. Laposra ver minket és után köp egy jó nagyot, a gitárok szigorúan menetelnek előre, akár a tanárok a Földes Gimnázium folyosóján. Azonban nem minden a brutalitás, itt is megvannak a fogós dallamok, amik mindenkinek adnak kapaszkodót. A féktelen pusztítás és a zeneiség találkozása csodákra képes és ez most sincs másképp. A dalszerzői véna és a profi hangszerkezelés tökéletes szimbiózisának lehetünk a tanúi, miközben épp megy a mosh a hálószobában. Jöhetnék én itt azzal, hogy a németes kérlelhetetlenség találkozik az amerikai muzikalitással, de ennek nem volna sok értelme. Mivel az Atomic a saját stílusát képviseli, ők ott voltak a kezdeteknél és ennek rendje és módja szerint is kialakított egy olyan sajátos stílust, ami csak rájuk jellemző. A Paper Beast már szinte ismerősként köszönhet vissza ránk, itt is kegyetlen és kíméletlen thrash a játék neve. Megvalósításában talán a legdirektebb és legkönnyebben átláthatóbb számról van szó, ez azonban nem von le semmit sem az értékéből.

A dalszövegek nagyon könnyen követhetők és sec-perc alatt együtt ugathatjuk Tomival a szövegeket. Az ő hangszíne mélyen lakozik, ezt ki is használja és ennek rendje és módja szerint baritonosan köpködi a kritikus szövegeket a hangfalon át, koncerten ezt szerintem lehet szó szerint is érteni, ha kellő közelségben vagyunk a színpadhoz. Néha megcifráz egy-két sort Mille Petrozzanak reszelős stílusát idéző résszel, fő a változatosság jeligével. Ja, és mindig érteni a mondandóját, ez hatalmas erény. A My Justice lövi a következő golyót a halántékunkba, és ezúttal is megfeszülnek az izmok. Nagyon headbang-barát dal, a refrént meg itt is lehet együtt ugatni, falkában. Na és most következik a kedvenc dalom a lemezről, ez pedig a Devil Race. Ő is kapott egy fasza klippet, amit nem máshol forgattak, mint a gyárváros romjain. A Rózsa Produktum hatalmas szakértelemmel készítette hozzá a videót és ez látszik is a végeredményen. Ami a dal mondanivalóját illeti át is engedném Tominak a szót, amit az Alfahír.hu-n nyilatkozott a dallal kapcsolatban:

A Devil Race kicsit olyan, mint amikor az ember ötödikből visszakapcsol kettesbe, egy döngölős, középtempós nóta. A szöveget tekintve nem feszeget túl nagy dolgokat… Van egy örök mondás: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.” Itt tulajdonképpen párhuzamot húztunk vagy húztam azzal az életérzéssel, hogy aki rocksztár akar lenni, pokolra kell annak menni – mint ahogy látszik is, hogy minden örömével és bánatával együtt kell ezt az egész dolgot megélni, és rengeteg munkát kell beletenni, hogy az ember azt mondhassa magának, mindent megtett azért, hogy eljusson az út végére és kiállhasson a színpadra.

Egy egyenesvonalú thrash gépezetről van szó, amiben nincs semmi megfejthetetlen vagy átláthatatlan, csak a féktelen energia, ami elsodor és átjárja minden porcikánkat. Ahogy Tomi is nyilatkozta, itt nincs semmi túlgondolás, mondhatni “szándékosan vannak „letalpalva” a dolgok“. És itt van a fő filozófiája az Atomicnak: “Szerintem a zenét hallgatni, élvezni kell, és aki nagyon meg szeretné fejteni, az nyugodtan beiratkozhat egy matekszakkörre.” Én mint született neandervölgyi ennek különösen örülök, hogy mellőzik, sose voltam jó matekból. Brutális tempó, változatosság és megkapó dallamok…kész, kezitcsókolom. És valóban nincs ezen mit elemezni, egyszerű, de nagyszerű a filozófia. Ilyen zsigerből jövő zenét nem is lehet túlgondolni. A Metal Menality is hasonló témákat feszeget. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mivel jár ez az életmód, az Atomic rendesen körüljárja és bemutatja annak minden oldalát. A Future Killers középtempóban döngöl minket a falba, míg a Soul Butcher Training egy újabb adagban reprezentálja nekünk az Atomic lényegét. A Parents` Trance is arcbamászóan pulzál, a Monster Planetben pedig van egy sunyin megbúvó dallamos szólóvonal a ritmusszekcióra rápakolva ráadásul mindezt általában a refrén alatt hallhatjuk.

A Wasted Amen méltóképp zárja le a lemezt, kellően sötét hangulatú tételt hagyott a végére az Atomic. Megkapó zárása ez egy tökéletes thrash lemeznek. Nem csak a rajongó beszél belőlem, amikor ezeket a sorokat írom, egy megkapó, dühvel, erővel teli albumot tettek le az asztalra a fazonok és csak azért nem biggyesztek 10-est a nevük mellé, mert borzalmasan fasza lenne, ha ennyire motiváltak maradnának és éhesek a srácok, ezáltal még több ilyen és ehhez hasonló korongot kaphatnánk. Az acélváros kohóit már rendesen megkapta a rozsda, de az Atomic fittyet hány az idő vasfogára és képesek arra, hogy a legjobbjukat nyújtsák hű rajongóiknak, ez pedig értékelendő. Eltelt 40 év az alapítás óta, és most a második hidegháború hajnalán is szükség van a minőségi thrashre, bőven szolgáltathat témát a mai világ elbaszottsága. A Hate Transplant november 19-én jelent meg a Metal Ör Die Records jóvoltából.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.