Elegant Weapons – Vak vezet világtalant

Hard Rock Magazin

Reméljük, az első kislemezdal címe nem a Richie Faulkner (Judas Priest) vezette új szupergroupra vonatkozik! Mindenesetre mire bemutatták a Blind Leading The Blindot, a májusban megjelenő ‘Horns For A Halo’ nagylemez premierdalát, az Elegant Weapons zenekar felállása teljesen megváltozott.

Richie Faulkner (Judas Priest) új bandájáról még tavaly októberben írtunk, Richie mellett Ronnie Romero (Rainbow, Michael Schenker Group, Vandenberg) énekes, Rex Brown (Pantera) basszer és Scott Travis (Judas Priest) vette fel – Andy Sneap (Judas Priest) irányításával – az Elegant Weapons nevű szupergroup bemutatkozó lemezét. Most hozta nyilvánosságra ennek részleteit kiadójuk, a Nuclear Blast, ahogy azt is, hogy élőben teljesen más felállással nyomulnak majd a nyári fesztiválokon, melyekre már gyűjtik be a meghívásokat. Romero maradt, Rex Brown helyére Dave Rimmer (Uriah Heep) érkezett, Scott Travis helyett pedig Christopher Williams (Accept) dobol majd a koncerteken.

„Rex elsősorban semmi máshoz nem hasonlítható basszushangzást hozott – magyarázta Richie. – A játéka azonnal felismerhető, de Rexszel először barátokként kerültünk kapcsolatba. Azonban remek hallása van ahhoz, hogy miként hatnak egymásra a basszusszólamok és a dobok. Úgy értem, Rex egyszerűen életet és dinamikát lehel a dalokba. Ő egy legenda.”

„Ami a dobokat illeti, mindig is szerettem volna egy olyan lemezt készíteni, amin Scott Travis játszik, mármint a Judas Priesten kívül – folytatta a gitáros. –  A technikája és a stílusa legendás, de a groove-ja is.” És végül ott van az új nagyágyú, a chilei születésű, de jelenleg Kelet-Európában élő Ronnie Romero. „Ronnie-nak megvan ez az öröklött képessége – mondta Richie –, és egy hét alatt tökéletesen megcsinálta a szólamait, ami igazából azt bizonyítja, hogy mennyire jó a srác, és mennyire tökéletes volt erre a feladatra. Szerintem egy kihalófélben lévő fajta tagja. Nem sok ilyen ember van, mint ő. Ott van Halford, vagy ott volt Dio, de nem sokan vannak. Ő tényleg valami egészen különleges! Amikor Rainbow-dalokat énekel, úgy hangzik, mint Dio, de amikor ezeket a nótákat adja elő, van benne valami, ami belülről jön – megvan a saját karaktere, a saját védjegye, ami fontos dolog.”

Ami az élő show-kat illeti, a Uriah Heep elismert basszusgitárosán, Dave Rimmeren kívül senki más nem jöhetett szóba. Davey és Richie több mint 20 éves közös múltra tekint vissza, sok éven át játszottak együtt London és úgy általában Anglia kocsmáiban, éjszakáról éjszakára. Zenei kapcsolatuk, ahogy kommunikálnak egymással, szinte telepatikus. „Davey megfoghatatlan zenész. Hangzásában, stílusában és jelenlétében egyaránt. És remek dalszerző is, aki nagyszerű dalokkal járult hozzá a Uriah Heep lemezeihez.”

Amikor a turnézenekar dobosának kiválasztására került sor, Richie számára nem volt kérdéses, hogy nashville-i jó barátját, Christopher Williamst szerződteti. Christopher már játszott a ‘Horns For A Halo’ album korai demóin, ezért kézenfekvő választás volt erre a posztra.

És hogy miért pont Elegant Weapons [Elegáns Fegyverek] a banda neve? „Egy mesterembernek szinte minden munkához megfelelő szerszámokra van szüksége – ecsetelte a gitáros. – Egy zenész számára ezek az eszközök a hangszere, a hangja és az érzelmei, amelyeket mindezek megfelelő kombinációja hozhat felszínre. Tekinthetjük tehát úgy is, hogy ez a zenekarnév egyfajta utalás a hangszerekre, amelyeken játszunk, mert ezek szinte már antik darabok. Szóval igen, utal a hangszereinkre és erre a fajta zenére is, ahol a nagyok, mint a Sabbath és Dio hagyományait folytatjuk, de olyan zenekarokét is, amelyekhez kötődünk, mint a Rainbow, a Pantera vagy a Priest.”

Mivel még igazi csoportkép sincs a bandáról, az első kislemezdalhoz, a Blind Leading The Blindhoz is egyszerűbb volt egy animációs klipet készíteni. A ‘Horns For A Halo’ pedig május 26-án jelenik meg a Nuclear Blast kiadó gondozásában, akiknél már előrendelhető a CD, a fekete vagy a félig arany, félig áttetsző LP a fizikai hanghordozókhoz ragaszkodók számára.

A ‘Horns For A Halo’ dallistája:

01. Dead Man Walking
02. Do Or Die
03. Blind Leading The Blind
04. Ghost Of You
05. Bitter Pill
06. Lights Out
07. Horns For A Halo
08. Dirty Pig
09. White Horse
10. Downfall Rising

Elegant Weapons - Horns For A Halo

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.