Fémforgács
Marko Hautamäki, más néven Lord Gravehill érdeklődését és hétköznapjait nagyrészt a komolyzenei projektek kötik le, de mindeközben nem feledkezett meg régi szenvedélyéről, a doom metalról sem. Az más kérdés, hogy minden évtizedre tervez csak valami lépést tenni ebbe az irányba. Legfontosabb ebből a szempontból az 1994-ben indult Majesty, ami gótikus, epikus doommal foglalkozik. Szegényes diszkográfiáját azonban nem alkotja több, mint egy 95-ös demó, egy 96-os EP és végezetül egy 2001-ben megjelent nagylemez. A Doomsday Machine címmel ellátott korong nem tartozik a megkerülhetetlen kiadványok közé, mégis akadnak igazán kellemes pillanatai és néhány tétele igazán gyakran le szokott menni (Embraced By Dawn, Realm Of Confusion, Doomsday Machine). Itt azonban vége is szakadt a történetnek egy laza 21 évre, hogy hősünk a róla elnevezett Lord Gravehill keretein belül folytassa azt, amit elkezdett.
Két új dal kiadása mellett nem feledkezett örökségének ápolásáról sem és összeszedte nekünk rég elveszett demós dalait. Ezek felújított változatát kapjuk meg a Majesty Archives I: The Natural Architect And Crown Of Scorpio kiadványon, amit érdekessége miatt már érdemes meghallgatni.
Marko zenéinek alapvető pillérét, gerincét mindig is az énekhangja adta, ami úgy hangzik, mint egy borospincében rekedt, masszív súlyfelesleggel kűzdő bánatos középkori szerzetes panaszos áriázása. Egymaga ontja magából a gótikus hangulatot, amely mellett az alap doom riffek csak aláfestőnek, kiegészítőnek számítanak. Néha komolyabb hangsúlyt kapnak a dungeon synthre hajazó billentyűhangok is, valamint akad néhány előre törő instrumentális rész rövid gitárszólóval, egyéb hangulatkeltő hangokkal (cselló, szaxofon is akad).
A lényeg: a Majesty Archives I. (gondolom lesz második rész és a Doomsday is ki lesz adva újra) a korai tételekből lett összeállítva, melyek mára hozzáférhetetlenné váltak. Összehasonlítva az új dalokkal (The Beast, At World’s End) szinte hihetetlen, hogy a kiadványok között eltelt ennyi idő, mert énekesünk hangja mintha teljes mértékben hibernálva töltötte volna ezt az időszakot. Szerencsére a nem túl combos hangzású anyagokról a jobb dalokat válogatták össze erre a korongra, amit azért nagylemeznek, debüt albumnak, ahogy hivatkoznak rá néhány oldalon, erősen túlzás nevezni. Ezen az sem segít, hogy eredeti minőségű “extrák” is kerültek rá, nehogy egy óra alá menjen a játékidő.
Hangulatos nyitás a The Natural Architect MMXXIII, mely lényegesen jobb az eredetinél, még néhány extra sávot is kapott. A projektre jellegzetes túlnyújtástól sem mentes dal bevezet a Lord Gravehill búskomor, mégis emelt fővel rendelkező világába, majd a Nothingness Fornevermore visz tovább magával még ennél is mélyebbre és távolabbra. A klasszikus zene, a gregorian énekek és dallamok hatása letagadhatatlan minden egyes szerzeményben, de itt ehhez még egy kis ős Cathedral is csatlakozik a minimál vánszorgásnak köszönhetően. Érdekes az Upon The Blood Red, amiben semmi torzított gitárral nem találkozunk, csak az öblös vokállal és némi szaxofonnal, mint valami doom balladában. Brutálisan dörmögő hangon érkezik a Blessed Aloof, hogy megmutassa nekünk, miért nem lett soha átütő siker ez a zenei egyveleg. Az újabb hosszú dalban már nyilvánvalóvá válik, hogy ugyanazokat az elemeket hallhatjuk újra és újra, minimális variálás után. A lemez a továbbiakban régi demós felvételeket tartalmaz, demós hangzással, hogy a végére egy szintén felújított, ám eddig kiadatlan tétellel záruljon.
Számomra nyilvánvaló, és ha valaki még veszi a fáradtságot és időt áldoz erre a kiadványra, vagy a régi albumra, hogy az énekes/dalszerző ugyanazt a receptet használja minden egyes dalához, melyek hatása csak attól függ, hogy ezekben sikerül-e kézzel fogható dallamot, hatásos kórust összehozni. Sajnos ez elég ritkán jön össze a megfelelő módon, így ez a retró dalcsokor is megerősített abban, hogy ez egy pár dalos próbálkozás. Elvileg készül egy valóban új lemez is, ami a megjelent előzetesek, single kiadványok figyelembe vételével nem fog a “most azonnal akarom” lista élére kerülni nálam egy jó darabig. Doom kedvelőknek, kevésbé válogatósaknak egy meghallgatásra azonban ez is ajánlott lehet.