Hard Rock Magazin
Itt a február, és lassan itt van a Valentin-nap is. Akik ismernek, tudhatják, nem sok közöm van a romantikához, így pont ez kellett nekem: Bullet For My Valentine. Úgy esett, hogy nagy meglepetésemre az utolsó pillanatban sikerült egy kedves barátomnak jegyet szereznie számomra. Hihetetlen volt, hiszen nagyon hamar telt házas lett az esemény, ez később be is igazolódott, megtöltöttük rendesen a Barba Negrát. Volt szerencsém már az új helyhez korábban, akkor az volt az egyetlen gondom, hogy hideg van… hát, most nem panaszkodtam, gyorsan kimelegedtem. Nemcsak azért, mert heringparti volt, de eszméletlen erősen is kezdődött az este.
Az első zenekar az amerikai Atreyu volt. Bevallom őszintén (de csak így négyszemközt), nem ismertem őket, hiba volt. A srácok olyan hangulatot csináltak már az elején, hogy csak pislogtam.
Az első számot, a Strange Powers Of Prophecyt együtt kezdték el énekelni, és máris hátast dobtam a harmóniától. Teli voltak energiával, nemcsak az énekes, Brandon Saller, aki a második számnál úgy döntött, ismerkedik velünk és a dalt a közönség között nyomta le, hanem a gitárosok is élvezték és csinálták is a show-t.
A sors úgy hozta, hogy a menő, punk kinézetű Dan Jacobs előtt álltam és volt szerencsém látni őt a tömeg ellenére is. Nem csupán gitározott, de úgy élvezte a zenét, énekelt, táncolt, hogy akinek nem volt kedve a bulihoz, annak is meghozta.
Nagyon sokat kommunikáltak velünk, főleg a frontember, a többiek inkább kézjelekkel buzdítottak bennünket sűrűn a kiabálásra, tombolásra. Így a legismertebb számuknál, a The Time Is Now-nál mi is becsatlakoztunk.
Elhozták az újonnan megjelent dalukat, a Drowninget is élőben bemutatni, ehhez csak annyit tennék hozzá: jól tették. Viszont a személyes kedvencem az estéről a Save Us volt.
Aztán megtörtént az, amit sosem gondoltam volna, hogy megtörténhet egy metálkoncerten: elindult Whitney Houstontól az I Wanna Dance With Somebody… Saller nekünk háttal állva, laza fenékrázással… énekeltetett bennünket. Teszt volt, bevallom – nem annyira férfiasan –, megbuktunk. Vagy le, ahogy tetszik. Összességében viszont nagyon jó bulit csináltak.
Strange Powers Of Prophecy / Becoming The Bull / The Time Is Now / Ex’s And Oh’s / Drowning / Save Us / Battle Drums / I Wanna Dance With Somebody / Blow
A következő banda a Jinjer volt, és úgy érzékeltem, hogy ők népszerűbbek köreinkben. Egy kicsit progresszívabbak, hosszabb számokkal. A két gitáros két külön személyiséget képviselt, Roman Ibramkhalilov halászsapkát viselt, szemét sem lehetett látni, mozdulatai is szerényebbek voltak. Ellenben Eugene Abdukhanov végigheadbangelte a koncertet, látszólag jobban átadta magát a buli hevének.
Amikor Tatiana Shmaylyuk besétált a színpadra a neoncsíkos, testhezálló kezeslábasában, a körülöttem lévő fiúk instant szívritmuszavarban elhaláloztak. Meg kell hagyni, az énekesnő bomba formában van. Egy gondom azonban akadt, amin igyekeztem túllendülni, de nem nagyon sikerült. Hiába van Tatianának férfiakat megszégyenítő screamelése és annál nőiesebb énekhangja, ha a dob mindent elnyom. Nyilván ezt nem a Jinjernek rovom fel.
A legtöbb számot a 2021-es albumról, a ’Wallflowers’-ről hozták. Én felcseréltem volna a két előzenekart, de ez a saját véleményem, így, a szórakozás hevében. De mindent egybevetve ők is nagyon jók voltak.
[A folytatásban az őket már többször fotózó Török Tamás is kifejtette véleményét a zenekarról.]
Hihetetlen, hogy 2016-ban láttam őket először. Új, erőteljes, friss és agresszív banda volt. Mintha tegnap lett volna. Lövésem sem volt, kik ők, de a kép örökre belém égett. Kisétált a négyesfogat, és egy párducmintás cicanacis hölgy, tetkó- és piercinghegyekkel olyan hörgésbe kezdett, hogy elfelejtettem levenni az objektívvédőt a gépemről. Az eltelt évek profi zenészekké érlelték őket.
A show-t a fronthölgy, „Tati” viszi, ebben változás nem lesz, amíg megmarad a jelenlegi felállás. Extrém megjelenése az évek alatt továbbfejlődött, ez nemcsak a tetoválások számában mutatkozik meg, hanem a „jelmezben”, sminkben, hajviseletben egyaránt. Ruhájának csíkjai a színpad tetejére felszerelt UV-lámpák hatására elképesztő módon verték vissza a fényt, ezzel olyan egyedi outfitet láttunk, ami garantáltan minden szempárt folyamatosan magára vonzott a teremben.
Mellette/mögötte zenésztársai, akikkel most már hosszú évek óta vannak úton. Eugene Abdukhanov basszusgitáros brutális játékával és egyre extrémebb gitárjával jól kiegészíti Tati stílusát.2016 óta állandósult a Jinjer, utoljára Vladislav Ulasevich dobos csatlakozott a zenekarhoz, játéka finomra csiszolódott, így pontosan illeszkedő fogaskerékként működteti a zenei alapot.
Roman Ibramkhalilov gitáros ugyan kakukktojásnak tűnik a színpadon „Surda”-sapkájában, de nélküle valószínűleg összeomlana a felépített egyedi zenei stílus, melynek segítségével ezt az extrém zenét is népszerűvé varázsolták 2010 óta.
Kreativitás, progresszivitás, talán ezek a kulcsszavak a Jinjer extrém metál stílusában. 10 számos produkciójukkal hozták a kötelező feletti teljesítményt, panasz nem lehet előadásukra. A jelenleg zajló szörnyűségekre való utalást nem vettem észre, ami a koncert ívét megszakította volna, csak a szokásos „mi vagyunk a Jinjer Ukrajnából” hangzott el.
Who’s Gonna Be The One? / Copycat / Home Back / Judgement (& Punishment) / Pit Of Consciousness / Perennial / Dead Hands Feel No Pain / Colossus / Wallflower / Call Me A Symbol
Ezután egész sokáig vártunk a Bullet For My Valentine-ra, viszont annál gyorsabban elment az idő, mert ahogy felvette mindenki a pozícióját, indult a „liftes zene”, ahogy én nevezem azt, amikor várakozunk a következő zenekarra. Ezúttal olyan számok kerültek terítékre, mint az Avenged Sevenfoldtól a Hail To The King, a System Of A Downtól a Chop Suey!, aztán Papa Roach, Linkin Park stb. Ugye sejted, mi lett belőle? Egy nagy házibulira gondoltál, igaz? Eszméletlen volt! Mind énekeltünk. Egy telt házas koncerten!
A hangulat pedig csak fokozódott, amikor megjöttek a fiúk. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy láthassam a gitárost, Michael Padgetet, de hamar kiderült, hogy vesztésre állok. Azt mondja anyám, hogy 60 kg felett lehet bunyóba keveredni, úgyhogy ezt a bölcs tanácsot megtartva belenyugodtam a sorsomba.
Annak ellenére, hogy sokszor takarásba kerültem, így is felejthetetlen élmény volt látni élőben a Bullet For My Valentine-t. Még tinédzser voltam, amikor megismertem a zenekart és nosztalgikus élmény volt őket a koncert által újra felfedezni.
Nagyon bírom a stílusukat, semmi sallang, letisztult, monochrome ruhákban voltak, ehhez igazodva a hangszereik is feketék voltak, úgy Matt Tuck és Jamie Mathias gitárja, mint Jason Bowld dobszerkója, csak Padget fecskefarkúja világított fehéren. Tuck most is hátrafordítva viselte baseballsapkáját, ahogy koncerteken szokta.
Kezdésnek szólt a Knives a 2021-es ’Bullet For My Valentine’ albumról, melynek első sora jól leírja az este hangulatát: „Let the madness begin!” Nem hagyott alább a kedvünk az énekléshez, úgyhogy mindenki teli tüdőből kiabálta a refrént. Ez a dal jó bemelegítés volt számomra, mert erről a lemezről ez a kedvencem, viszont ahogy a lemezkritikákat olvastam, ezzel nem vagyok egyedül.
Igazi tombolás volt, amit a frontember Matt Tuck meg is köszönt, mintha nem számított volna arra, hogy vérbeli rajongók előtt játszanak.
Ha már szóba került a 2021-es, cím nélküli album, szeretnék egy kicsit belemenni a témába. Arra számítottam, hogy az ars poeticának számító lemezről több számot játszanak. Úgy gondolom, igazi visszatérés volt az album, ugyanaz a melankólia járja át, mint a kezdetekben, így szívesen hallottam volna többet is belőle élőben, de mint tudjuk, ez nem kívánságműsor. (Ahogy azt is tudjuk, hogy a kívánságműsor is csak olyan, mint a békeharc, vagy ez, vagy az, de csak a „vagy” a biztos.)
Ennek ellenére úgy gondolom, jól szerkesztett műsor volt. Minden albumról hoztak számot, kivéve a 2013-as ’Temper Temper’-ről, ami nem is volt meglepetés, sokan bírálták, hogy lejtmenet volt a banda karrierjében. A dallistát végignézve viszont arra jutottam, hogy igazi utazás volt az emberi lélek körül.
A srácok nagyrészt a kiválasztott helyükön maradtak az egész buli alatt, ami nem feltétlenül rossz a számok stílusából kiindulva, elég depresszív hangulatúak a dalok, én se ugrálnék örömömben.
Összesen ráadással együtt (ha még jó vagyok matekból) 17 számot játszottak, de nagyon gyorsan eltelt az idő. A ráadásban az ikonikus Tears Don’t Fall is terítékre került egy kis akusztikus felvezetéssel, aztán folytatódott az eredeti hangszereléssel.
A konklúzió a végére, hogy ezt kár lett volna kihagyni! Ha Cupido nem is, de a Bullet For My Valentine biztosan szíven talált ezen az előrehozott Valentin-napon.
Knives / Over It / Piece Of Me / 4 Words (To Choke Upon) / You Want A Battle? (Here’s A War) / Hearts Burst Into Fire / The Last Fight / Shatter / All These Things I Hate (Revolve Around Me) / Scream Aim Fire / Suffocating Under Words Of Sorrow (What Can I Do) / Rainbow Veins / Don’t Need You / Death By A Thousand Cuts // Your Betrayal / Tears Don’t Fall / Waking The Demon
Szöveg: Szabó Adrienn, Török Tamás
Fotók: Török Tamás
Köszönet a lehetőségért a Live Nation Magyarországnak!
