Venom Inc. – There’s Only Black (2022)

Fémforgács


A Venom Inc. 2015 alapult, eredetileg azzal a célzattal, hogy a híres angol thrash ikon, a Venom ‘89 és ‘92 közötti felállása (ez a Prime Evil és a The Waste Lands lemezeket felölelő időszak) együtt zenélhessen ismét. A trió; “Demolition Man” Anthony Dolan, “Mantas” Jeffrey Dunn és “Abaddon” Antony Bray az újra egyesülést követően hamar nekifogott a dalszerzésnek is, s ez a munka a 2017-ben megjelent Avé című nagylemezben öltött testet. Az ezt követő évek a turnézásról és koncertezésről szólt, és láthatóan élvezték ezt az aktív időszakot (mindamellett, hogy Abaddon 2018-ban furcsa mód távozni kényszerült a bandából). Látva ezt a tevékeny pediódusukat, gyanítani is lehetett, hogy a banda nem áll meg ezen a ponton és talán készítenek még lemezeket – és ezek a várakozások megalapozottnak bizonyultak a There’s Only Black megjelenésével.


A Venom Inc. második kiadványa egy kifejezetten élvezetes élmény azok számára, akik sosem bánják az efféle erősen old-schoolos hangzású metal lemezeket. Viszont ki kell emelnünk, hogy ebből a lemezből kiindulva itt már többről van szó mint jóleső nosztaligázásról. Azon túl, hogy a társaság immáron több évtizedes rutinnal rendelkezik a pályán (ez természetesen érezhető a produkción), egy, a műfajhoz mérten, kifejezetten sokszínű és változatos lemezt raktak össze. A There’s Only Black-ban egy jó érzékkel keverték össze érdes old-school thrash metalt, energikus speed metal rohamokkal, illetve magával ragadó heavy metal dallam ívekkel. Ezen felül, az album alatt gyakran váltogatják a hangsúlyt a különböző stílusjegyek között, ezáltal remekül megtörve a monotonitás érzetének felbukkanását. Például az olyan számokban, mint a How Many Can Die-ban a thrash/speed metalos vágtázó tempójú riffek állnak a központban; de akadnak olyan tételek is, melyekben kimondottan Black Sabbath-os lassabb doom dallamok jelennek meg (például ilyen a The Taste), illetve akadnak meglepően dallamos, jammelős heavy metal gitártémák is, mint ahogy a Burn Liar Burn hosszú nyitányában hallható.


A There’s Only Black aránylag hosszú futamideje ellenére (több mint 50 perces albumról van szó) egy kifejezetten könnyed és kiegyensúlyozott anyag, aminek elérése érdekében szerencsére nem kellett a zúzósabb megoldásokból sem spórolni. Összességében egy élvezetes (bár nem világrengető) lemezt gördített ki a veterán csapat, és ebben szerintem külön örvendetes, hogy ennyi év távlatában is akadt még jópár remek szám a tarsolyukban.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.