Harmadjára is elstartol a Kill Monday Management tehetségkutatója

Nuskull Magazin

Három a magyar igazság – szokták mondani -, úgyhogy 2023-ban harmadjára is megrendezésre kerül a Kill Monday Management tehetségkutatója. A receptúra ezúttal sem változott a korábbi évekhez képest: újdonsült, feltörekvő, vagy éppen már évek óta a színpadokat koptató, de a nagybetűs SIKER által lépten-nyomon kikosarazott rock- és metalbandák kapnak lehetőséget a bizonyításra.

Az online előválogatót követően ezúttal is 30 zenekar jut az élő megmérettetésbe, ahol a nyár folyamán versenghetnek egymással a szakmai zsűri és a közönség kegyeiért, hogy végül szeptember 2-án az Analog Music Hallban eldőljön, ki viszi haza a rengeteg ajándékot: többek közt klipkészítést, fellépési és stúdiózási lehetőséget, illetve minden földi jót, ami elengedhetetlen egy 21. századi zenekar felfutásához.

Minden egyéb infó megtalálható a KMM honlapján, a jelentkezési határidő pedig:

2023. április 10., éjfél

Itt meg álljon a tavalyi év első négy helyezettje (Acid Empire, Devoid, Nular, Plebs), akik hosszú utat tettek meg a dobogóig, de minden másodpercét maximálisan kiélvezték:

//www.youtube.com/watch?v=DJ5K0YUBXVc

//www.youtube.com/watch?v=spli4iP5cqU

//www.youtube.com/watch?v=WU2CnxQclmo

//www.youtube.com/watch?v=DPk2tseYYCQ

(Disclaimer: A tehetségkutató lebonyolításában idén a NuSkull stáb több tagja is érintett lesz.)

Fotó: Pozsonyi Dóra / Blackalopsia

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.