All My Shadows – Vanden Plas-tagok ezúttal hard rockos vonalon

Rockvilág.hu online rockmagazin

All My Shadows névre hallgat az a banda, melynek szellemi atyja két Vanden Plas zenész, Andy Kuntz énekes és Stephan Lill gitáros voltak. A két muzsikus elrugaszkodott a Vanden Plastól megszokott progresszív metaltól és a ’80-as évekre jellemző hard rockosabb témákat kezdtek írni. Iránycsapásnak a Whitesnake, Ozzy Osbourne, Dokken vonalat jelölték meg. Kezdetben úgy volt, hogy minden dalt más-más énekes ad majd elő, de aztán Kuntz-nak olyan jól álltak a nóták, hogy nem szarakodtak énekesek verbuválásával.

Persze muzsikusok még kellettek, így került a képbe a Bazement stúdió hangmérnöke, Markus Teske, aki amúgy is a Vanden Plas lemezek keveréséért felel már évek óta, ráadásuk billentyűn is remekül hozza a témákat. Basszusgitárosnak Frank Rummler érkezet, aki Franky R. művésznéven fut és olyan zenekarokban fordult meg, mint a Lancelot, a Juicy Lucy, a Shortino, de játszott már Michael Schenker oldalán is. A dobok mögé pedig Stephan Lill testvére, Andreas Lill ült le, aki szintén oszlopos Vanden Plas tag. A végeredmény Eerie Monsters címmel február 17-én a Frontiers gondozásában jelenik meg, a Silent Waters című dal pedig már tesztelhető.




All My Shadows – Eerie Monsters
(Február 17 – Frontiers)

01. Silent Waters
02. A Boy Without A Name
03. Syrens
04. Lifeforms
05. Wolverinized
06. The Phantoms Of The Dawn
07. Farewell
08. Devil’s Ride
09. All My Eerie Monsters

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.