Rattle Inc.
Idei utolsó lemezajánlóm a death metal földjéről érkezik, méghozzá az old school vonalról. Lehet, hogy életkori sajátosság, vagy nem tudom, de a death metalnak ezt az irányzatát szeretem a leginkább, és valljuk be, a színtér szereplői nem nagyon örvendeztetnek meg vele manapság, egyre kevesebb új zenekar játszik ilyen stílusban.
Jelen banda sem tinikből álló formáció, pontosan 30 évvel ezelőtt jelent meg ugyanis az első lemezük. Ezért egy kicsit rendhagyó is lesz ez a cikk, mert ajánlani fogom benne a banda új albumát, de egyben a kereken három évtizedes jubileumot ülő első anyagukról is megemlékezem majd, annál is inkább, mivel a kettő között nem adtak ki nagylemezt!
Akkor talán kezdjük is az elején! A csapat 1990-ben jött létre az Invocator zenekar két tagjának mellékprojektjeként, Dániában. A kezdő felállás a következőképpen festett: Jakob Schultz – basszus, Lars Bangsholt – gitár, Jakob Hansen – dobok és Rune Hansen – ének. Ez a névsor a banda első, 1990-ben megjelent, Official Livetape című demójára volt igaz.
A fentebb említett, 1992-ben megjelent és az A Serenade of Agony címet viselő első LP-jükre némiképp változott a tagság. Azon Schultz a bőgő mellett már gitározott is, és a mikrofonnál nem más tanyázott, mint Dan Swanö, persze álnéven, Day Disyraahként.
A lemez egy kis zongoraintróval nyit, amit vélhetőleg Swanö játszott fel. Ebből bontakozik ki a Silent Lay the Gentle Lamb című első nóta. Kellemes death metalos riffek, lassú és középtempós részek váltakoznak a korabeli stílusnak teljesen megfelelő hangzással, Swanö hangjával fűszerezve. A második dal a címadó A Serenade of Agony. Az anyagot ötletesnek mondható riffelések, meggyőző ritmusváltások, jól kidolgozott szólók jellemzik. Hasonlóságok azért felfedezhetők kortárs zenekarokkal: az albumot hallgatva leginkább a Death, a Cancer, az Autopsy és az Obituary neve jut eszembe. Összességében egy nagyon jól megírt, jól hangszerelt anyagról beszélünk, ami minden szempontból abszolút megfelelt a korának.
A lemez megjelenése után Swanö és Jacob Hansen dobos elhagyta a bandát, akik visszavették Rune Hansent az énekesi pozícióra, és a hardcore irányába fordultak. Ennek a tévelygésnek a bizonyítékául egy demó maradt fent 1995-ből. Ezután a banda fel is oszlott. Legközelebb 2021-ben dugták össze a fejüket a srácok, hogy mégis csak kezdeni kellene valamit ezzel a zenekarral. (Lehet, hogy voltak pozitív hatásai is a Covidnak?) A folytatás három single lett, majd idén novemberben kijött az új anyag, It Never Ends… címmel. Esetleg magára a bandára utaltak ezzel?
Na, de nézzük, mit tettek le harminc év elteltével a fiúk az asztalra! A lemez nyitó dala a Lost in Depravity, amelyben mintha a Death Leprosy-ja elevenedett volna meg. A kezdő riffek és a hangzás is teljesen azt a világot varázsolják elénk. Nálam, akinél a Leprosy a valaha készült legjobb death metal lemezek sorában foglal helyet, nem nagyon tud megbotránkozást kiváltani a hasonlóság, sőt! Lássuk be, manapság már nagyon nehéz teljesen újat alkotni az old school világában. Akkor legalább bűvészkedjünk jól a lehetőségekkel! Márpedig itt éppen ez történik. Erre ékes példa a második eposz is, az Epiphany of the Past. Tökéletes hangzás, tökéletes riffelés, tökéletes ritmusváltások, tökéletes énekhang. Ez alkalommal Jan Bergmann Jepsen és az ő torka felelős a vokálért. Jobban nem is választhattak volna énekest a srácok!
Az Arcane Secrets, majd a címadó nóta következik a sorban. Kifogyhatatlan energia és tűz jellemzi az anyagot. Könyörtelenül tomboló lávafolyam, ami szilaj nyerseségével teljesen maga alá temeti az embert. Remek dallamok, merész ritmusváltások, amelyek azonban egy cseppet sem zavaróak, harmonikus mozzanatok. A doboknál most Rasmus Schmidt, bőgőn pedig Robert Tengs játszik.
A kilenc remekbe szabott dal majd’ 40 percen keresztül szórakoztatja a nagyérdeműt. Nincsenek üresjáratok, nincsenek lazítások. Végig hurrikánként tekergetik az embert. Szerintem az idei év legjobb death metal anyaga készült el. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a stílust, de ismerkedni is nagyon alkalmas, mert izgalmas, ötletteli album lett. A pontszám egyértelműen ötből öt!
Laq
