Mörbid Carnage: Merciless Conquest (2012)

Rattle Inc.

Mindig is úgy véltem, hogy Szegeden van valami az ivóvízben, vagy a csecsemőkori oltásoknál kutyultak el valamit a ’70-es, ’80-as években, hiszen a ’90-es évek eleje óta jobbnál jobb bandák kezdtek rügyet hajtani a Tisza és a Maros találkahelye mellett fekvő városban. A 2007-ben alakult Mörbid Carnage első fullos albuma 2010-ben jelent meg Night Assassins címmel, és elismerő bólogatásra késztette a régi iskolás thrash metal híveit. Én is csak ekkor halottam róluk először, és már akkor sejtettem, hogy barátságot fogok kötni velük, amikor a lemezzel még csak vizuálisan sikerült összeismerkednem.

Mekkora állat név, micsoda pazar logó, de rohadtul zseniális borító, mondogattam magamban, miközben a pulzusom gyorsulásával egyenes arányban szűkülni kezdett a farmernadrágom, a csuklómból meg úgy nőttek ki a kúpszegecsek, mint Logan kézfejéből a pengék az X-Man című filmben. Biztos voltam benne, hogy a zene is be fog találni nálam, hiszen ha ennyire profi az esztétika, kizárt dolog, hogy a szónikus randevúnk rosszul süljön el. Hát így is történt, mert a Night Assassins egy tökéletes retró cucc, amely minden fanatikus thrash rajongó szeméből olyan örömkönnyeket csalogat elő, amelyek a magas szárú sportcipőjük orrára hullva rögtön Slayer, Destruction, Kreator, Dark Angel, Sepultura és Sodom kitűzővé változnak át.

2012 végén jött a folytatás a Merciless Conquest képében, és ez az album talán még ütősebbre is sikeredett, mint az első vérontás. A négy thrashnevelési egyetemet végzett zenész ismét kiváló munkát végzett, ami arra ösztönözött minden fanatikust, hogy addig rázza a fejét a hangfal előtt, amíg az agya be nem habosodik. Blasphemy (dobok/ének), Disguster (gitár), Churchburner (gitár) és Necrofaust (basszusgitár) hét szerzeményt préselt bele 29 percbe, ami a kórós zeneéhségben szenvedőknek kevésnek tűnhet, de ha a nóták féktelenségét nézzük, úgy jóllakik az ember, hogy desszertet már nem is akar fogyasztani.

A thrash metal aranykorának dicsőségét hirdető riffek olyan versenyfutást rendeznek itt, hogy amíg te kibontod a sörödet, ők már legalább tíz kört futottak a szobában. Miközben a két gitár egymást hergeli, olyan témabombákat vágnak a fejedhez, hogy ha a robbanások füstjét magadba szippantod, akkor felvarrókkal díszített farmermellényekből összevarrt varázsszőnyegen repülsz vissza azokba az időkbe, amikor a koncerten való pogózásban úgy beleizzadtál a farmergatyádba, hogy azt csak egy vontatóhajóval lehetett lehúzni rólad.

A dalok szinte végig gyors vágtában támadnak az emberre, és ha lassabb sebességre is váltanak, akkor sem adnak esélyt arra, hogy érzelgősséggel vádolhasd meg őket. Ilyenkor csupán csak erőt gyűjtenek, hogy a következő pillanatban olyan erővel rúgjanak ismét ülepen, hogy a farpofáid közé szorult nadrágodat csak műtét segítségével tudják majd eltávolítani. A szerzeményekben olyan csodálatos szólókat is hallhatunk, amelyek felidézik az ablaküvegen csikorgó farkaskarmok melódiáját.

Néha természetesen az ősök szellemei is megjelennek az albumon, de én ezt a tisztelet jelének fogom fel, és eszem ágában sincs a fejükre olvasni. Márt csak azért sem, mert a végén még arra ébredek egy éjszaka, hogy a borítón ácsorgó vérfarkas kopogtat a szobám ajtaján, és amikor ajtót nyitok, csorgó nyállal közli velem, hogy azt jött ellenőrizni, hogy egyforma méretűre vannak e hajtogatva a Mörbid Carnage pólóim a ruhásszekrény polcán. Mert kérem, a precizitás nagyon fontos, és ezt a csapat tagjai is tudják, hiszen mindegyik szerzemény szabatosan van összeeszkábálva. Ennek köszönhetően már első hallásra befészkelik magukat a hallgató fülébe, aki egy idő után már képtelen ellenállni a csábításnak, és úgy üvölt a hangfalra, mint farkas a holdra.

Necrofaust megbízható bajtársként fedezi a támadásba lendült gitárosokat. Blasphemy gyors ütemben buzdítja harcra őket, miközben az énekesi teendőket is elvégzi. Gyűlölettel teli, rekedtes rikácsolása tökéletesen beilleszkedik ebbe a nyers riffzuhatagba. Nem egyszer hallhatunk csordavokált is, ami feldobja a dalok hangulatát, de egyben azt is jelzi, hogy a Mörbid Carnage nemcsak egy együttes, hanem egyfajta szövetség is. A szövegek is hűek a hagyományokhoz, úgyhogy ismételten elmondhatom, hogy ez a lemez egy négyzetmilliméter méretű helyet sem hajlandó adni bármiféle modernitásnak vagy újításnak.

Nem ejtettem még szót a frontborítóról, ami az első albuménál is ütősebbre sikerült. Ez a remekmű Costin Chioreanu alkotása, aki számtalan ismert bandának dolgozott már (Absu, Darkthrone, Necrophobic, Grave, stb.).

Nem hinném, hogy van olyan rajongó itthon, aki még nem hallott volna a Mörbid Carnage-ról, de ha mégis akadna ilyen, akkor feltétlenül ismerkedjen meg velük. S ha szeretne hallani egy olyan thrash metal alkotást, amely a régi iskola tanszerraktárában talált krétával lett felrajzolva az underground zenei palettájára, akkor hallgassa meg ezt az albumot. A Merciless Conquest a hazai színtér egyik legtökéletesebb szüleménye. Nyers, dühös és olyan hatalmas erő árad belőle, amely a fanatizmus és a hagyomány iránti tisztelet egyesüléséből fakad. Egy lenyűgöző thrashinkarnáció!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.