Igazi szupersztárt igazolt a Sziget: Billie Eilish is fellép a fesztiválon

On Stage » On Stage - Magyar

Majd’ három tucat 2023-as fellépő nevét dobták be ízelítőként a Sziget Fesztivál szervezői a köztudatba, de már a lista eleje nagyot durran: korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe- és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel jövőre a fesztivál Nagyszínpadán – olvasható a közleményben.

Csütörtökön délelőtt bejelentették a Sziget Fesztivál szervezői a 2023-as rendezvény első fellépőinek sorát. Az előadók között olyan nevek szerepelnek, mint az Oscar-, Golden Globe- és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish, de érkezik az Imagine Dragons és David Guetta is.

"Amikor felmerült a lehetősége, hogy Billie Eilisht meg tudjuk hívni a jövő évi fesztiválra, olyan döntést kellett hoznunk, amit nagyon ritkán teszünk meg: egy nappal eltoltuk a Szigetet, és most örömmel mondhatjuk, hogy az utóbbi évek talán legnagyobb sztárja a Sziget Nagyszínpadán lép fel 2023-ban" – jelentette be Kádár Tamás fő szervező Billie Eilish fellépését és egyben azt, hogy a jövő évi fesztivál augusztus 10-én, csütörtökön kezdődik és 15-ig tart majd.

A szervezők közleménye szerint a most bejelentett nevek közül persze a Magyarországon először látható Billie-n túl is van mit szemezni. Vannak, akik már korábban hatalmas koncertet adtak a Szigeten. Így például a friss dalokkal visszatérő David Guetta, a Florence + the Machine, miután megjelentette a kritikusok által is elismert Dance Fever című albumát, és szintén idén rukkolt elő új anyaggal az oxfordi legenda, a Foals.

Rengeteg új zenével érkezik az Imagine Dragons és sokak örömére pótolja a tavaly betegség miatt lemondott első hazai fellépését Sam Fender. A Szigetet is érinti majd a One Direction zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett énekes, Niall Horan első fesztiválturnéja. Az elektronikus szcéna aktuális sztárjai közül a Szigetre várjuk a Major Lazert (is) alapító Diplot, vagy itt lesz Jamie xx, de érkezik majd a német elektronikus zene ikonikus alakja, Sven Väth is. És bizonyára felfigyel majd a Sziget közönsége, mint ahogy felfigyelt rá a hiphop-R&B szcéna kanadai szupersztárja, Drake is, a szváziföldi származású Uncle Wafflesre, aki a szupertrendi, Dél-Afrikából induló, de már az európai klubokban hódító Amapiano egyik feltörekvő csillaga.

A nevek láttán tehát már most erősen kirajzolódik a Sziget zenei arculata, mint mindig: aktuális sztárok, nagy közönségkedvencek és feltörekvő, izgalmas előadók, a műfaji sokszínűség jegyében.

Íme felsorolva a most napvilágot látott első körös lista: 

Billie Eilish, David Guetta, Florence + the Machine, Imagine Dragons, Sam Fender, Niall Horan, YUNGBLUD, Foals, Diplo, Jamie xx, M83, Moderat, Sven Väth, Mimi Webb, Nothing But Thieves, Two Feet, Viagra Boys, Amyl And The Sniffers, 070 Shake, TV Girl, Dixon, Uncle Waffles, Frank Carter & The Rattlesnakes, Baby Queen, The Comet Is Coming, Easy Life, Youngr, Los Bitchos, Destroy Boys, Kelly Lee Owens (DJ set), Mall Grab, Partiboi69, Parra For Cuva, Jungle By Night, yuné pinku (DJ set) és Hannah Grae.

A Igazi szupersztárt igazolt a Sziget: Billie Eilish is fellép a fesztiválon bejegyzés először a On Stage jelent meg.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) On Stage » On Stage - Magyar nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.