Warkings – Morgana (2022)

Fémforgács

Szinte majdnem napra pontosan 4 év alatt negyedik nagylemezével jelentkezett az epikus, melodikus power metalt játszó Warkings. Mikor először meghallgattam a lemezt, egyből felvetődött bennem a gondolat/kérdés, hogy négy év alatt nem sok-e a négy lemez, lehet-e négy év alatt négy, legalább egyformán jó lemezt kiadni. Mondom ezt úgy, hogy a banda első három lemeze színvonal tekintetében eléggé egységes volt, mindhárom lemezen vannak bitang jó dalok, van, amelyiken több, némelyiken kevesebb. De zeneileg, a dalokat tekintve és a szöveg-, megjelenési világot tekintve körülbelül egységesen jó minőségű volt mindhárom. Előzetesen három dal kapott klipet a lemezről, a Monsters, a To the King és a Hellfire, melyek reménykedésre adtak okot.

Én az előző lemezről nagyon hiányoltam Melissa Bonny-t (The Queen of the Damned) és valamennyire reménykedtem, hogy az új lemezre visszahozzák vendégeskedni. Ez ugyan – sajnos – nem történt meg, ám kaptunk egy másik énekesnőt, a török származású Secil Sen-t (Lacri), aki a lemez történetének címszereplőjét alakítja, Morgana le Fay boszorkányt/varázslónőt. A hölgyet eddig a melodikus death/thrash metalos/deathcore-t játszó Thwart, valamint a már feloszlott, szintén német, stoner/doom metalt játszó Witch Ritual-ból ismerheti a hallgató. Örömmel konstatáltam, hogy visszahozták a harsh vokált a dalokba, sőt, a lemezen található dalok felében főbb szerepet is kap szerencsére Morgana és az ő károgása/hörgése, ami most is nagyon feldobja ezen dalokat.

A lemezre 10 új dalt rögzített a banda, valamint rendhagyó módon készítettek két feldolgozást, mint bónuszok: a Powerwolf Armata Strigoi és a Dragonforce Cry Thunder dalait dolgozták át (csak nem véletlen egybeesés a mostani Powerwolf-Dragonforce-turné kapcsán?).

A lemezt nyitó Hellfire egyértelműen az egyik legerősebb dal, a kétlábdobos meneteléssel és egyből Morgana károgásának előtérbe kerülésével, valamint egy bitang erős gitárszólóval. Azt kell, hogy mondjam, remek énekesnőt találtak Melissa Bonny után is, aki remélhetőleg a továbbiakban is marad a bandával – a mostani Powerwolf-Dragonforce turnén ott van, aminek örülök. Az utána következő To the King egy visszafogottabb, teátrálisabb, lassabb tempójú szám, aminek a latin refrénje kicsit szokatlan – jó néhány hallgatás kellett neki. A harmadikként érkező Monsters volt az első klipes nóta, és talán a lemez másik legjobb dala, amiben szintén elég sok szerepet kap Morgana, ez kb. olyan dal, mint az első lemezen a Sparta, a másodikon az Odin’s Sons, vagy a harmadikon a Spartacus – illeszkedik is a sorba. Ezután következik a lemez leggyorsabb részeit tartalmazó száma, a Last of the English szintén egy zseniálisan pörgős tétel. A következő két dalban – Heart of Rage, Row (Into the Storm) – vannak nagyon jó részek, gondolok itt elsősorban persze a hörgésekre, károgásokra, illetve utóbbinak a középtempós, de mégis „csatába hívó” zenei és vokál része nagyon tetszik. Az Immortal-ban is komolyabb szerepet kap Morgana, az utána következő Shame refrénje pedig többször is eszembe juttatta a Trónok harca sorozat híres „Szégyenmenetét”, amikor Cersei-nek vezeklésből meztelenül kellett végigmennie a vár főutcáján, miközben a lakosság folyamatosan azt skandálta, hogy „Szégyen – Shame!”, valamint megdobálták, leköpködték, stb. A The Rite zenei alaptémája (meg maga a dal is) nagyon hasonló, mint a Sparta, Pt. II., az utolsónak érkező Legend Untold magasztos refrénjével pedig remek zárása a lemeznek. A ráadásként érkező két feldolgozásról annyit mondanék csak, hogy a Powerwolf kb. nagyon hasonló, mint az eredeti – igaz, én tudtam volna jobb dalt is választani tőlük; a Cry Thunder az egyik kedvenc dalom a Dragonforce-tól és Secil Sen károgásával megfűszerezve bizony kellett jó néhány hallgatás, mire megszoktam.

A zenészek teljesítményére továbbra sem lehet panaszunk, mindenki szinte tökéletes munkát végez. Georg Neuhauser hangja továbbra is gyönyörű – és egyből felismerhető, a német zenészek pedig remek hangszeres munkát raknak le az asztalra, legyen szó gitárszólókról, dobosi vagy basszusgitárosi teljesítményről. Hozzájuk jön még a már fentebb említett, ugyancsak kiválóan teljesítő Secil Sen. A kosztümök, jelmezek, hangulat, dalszövegek most is nagyon jók, teljes mértékben illenek a lemez koncepciójához.

Az album megszólalására most sem lehet panasz, a borító és a szövegkönyv továbbra is igazán lenyűgöző, amit mindenképp tanulmányozni fogok, amint megjön a lemez. Örömmel látom, hogy továbbra is Havancsák Gyula (Hjules) készítette ezeket, akinek munkájáról újfent csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Válaszolva az elején feltett gondolatra/kérdésre, ez is egy remek album lett a bandától, mely egy-az-egyben hozza azt, amit elvárhatunk a Warkings-tól. A több durvulás miatt viszont nekem jobban tetszik, mint az előző lemez. A mostani turnén előzenekarként nem néztem meg őket, majd egy headline koncerten tervezem.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.