Feloszlott a Tristania
Huszonhat év után bejelentette feloszlását a Tristania. A norvég zenekar a female metal világ egyik kiemelkedő neve volt. Idén decemberben Latin-Amerikában turnéztak volna, de ezt is törölték. Feloszlásuk indokát nem fejtették ki bőven, annyit emeltek ki, hogy az elmúlt héten a zenekaron belül egy közeli családban komoly egészségügyi probléma jelentkezett, ami lehetetlenné teszi, hogy az érintett tag teljesítse a csapattal a rövid-és hosszútávú terveket. Emellett hangsúlyozták, hogy a Tristania sosem volt megalkuvó a művészetében, és nem jöhetett szóba náluk, hogy valamit ne száz százalékkal csináljanak. Külön elnézést kértek a latin-amerikai rajongóktól, akikkel elmondásuk szerint különleges viszonyt ápolnak, és nagyon sajnálják, hogy nem tudják megtartani a beígért turnét. A Tristania 1996-ban alakult a norvég Stavanger városban. Alapítótagjai voltak Einar Moen (billentyű), Kenneth Olsson (dob), valamint Morten Veland, aki azonban 2000-ben kilépett, és létrehozta a Sirenia zenekart. 1997-ben stúdióba vonultak, hogy rögzítsék első demóikat. Vibeke Stene, a zenekar későbbi frontasszonya alig tizenkilenc évesen itt csatlakozott a munkálatokhoz, ám eredetileg csak erre az alkalomra mint vendégénekes. A közös munka azonban olyan jól sikerült, hogy a Widow’s Weeds című 1998-as debütáló albumon is énekelt. Vibeke elmondása szerint akkor szembesült azzal, hogy ő is a zenekar tagja, amikor olvasott egy ajánló cikket a lemezről. Ezen […]